Mindnyájukért kértem a gyógyulást... (2)

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2014. november 10. hétfő

 Kunszentmártonban lelkigyakorlaton vettem részt 2014. okt. 17-19-ig, ahol a Szeretet földje közösség tagjai is jelen voltak. A lelkigyakorlat témája: Élet és növekedés Istenben. Sok szép dolgokkal foglalkoztunk. Dicsőség érte az Úrnak, hogy ott lehettem!

Szombat délután családfa gyógyító szentmisén vettünk részt. A Szentmisét Fábián atya mutatta be. A szívembe vittem el otthonomból a betegeket, a kiscsoportomat, családom minden tagját. Sipos Gyula mindenféle betegségben szenvedőkért kért Istentől gyógyulást. Többek közt én is Isten elé vittem szeretteimet, sőt saját magam baját is. Vőmről sem feledkeztem meg, mert a mellkas csontjában érzett szorítást már lassan egy éve. Orvosnál is volt vele, röntgenfelvételt is készítettek, de nem találtak semmit nála, viszont a szorítás nem szűnt.

Hazajövetelem után mondtam a lányomnak, hogy mindnyájatokért kértem az Úrtól gyógyulást. Erre ő elmondta, hogy a vőmnek, Csabának megszűnt az a szorító érzése.

Örömteli könnyek és lelki boldogság árasztott el. Az Úr most is gyógyít! Itt van köztünk és mindenkit nagyon szeret! Otthagyja a 99-et, az egyért. Szeressük őt mi is nagyon-nagyon! Szeretet nélkül nincs élet, mert mindenki szeretetre vágyik.

K. Katalin

 

You have no rights to post comments