Kis történet Isten gondviselő szeretetéről
Hogy én ne jussak el az Eucharisztikus Kongresszusra? Olyan nincs! Hiszen már gyermekként hallottam az 1938-asról, ott voltak a szüleim, a keresztszüleim. Hiszen négy évig készültünk rá a templomban is, kisebb közösséggel is.
Végignéztük Fábry Kornél atya 12 részes filmjét, szentségimádás keretében átelmélkedtük az egyes részeket. Két éve a férjem súlyos mozgáskorlátozott lett, egész napra nem hagyhattam egyedül. Ezt is sikerült megoldani, szabaddá vált az utam. Szabaddá?
A pápai szentmisére készültünk egy busznyi közösséggel, köztük egy orvos házaspár is. Három nappal előtte erős fájdalmat éreztem a combomban. A jelen egészségügyi rendszerben a háziorvoshoz talán eljutottam volna. A velünk utazó orvoshoz fordultam soron kívül hittestvéri alapon, magyarul protekcióval. Fogadott, szemrevételezte a lábamat, két rövid kérdés után felállította a diagnózist. A következő kérdése ez volt: És te ezzel a lábbal jönni akarsz velünk Pestre? - Nagyon szeretnék! – Hát az egyáltalán nem biztos…Ellátott gyógyszerekkel és jó tanácsokkal.
Maradt két napom, igyekeztem meggyógyulni. Bíztam a Jó Isten segítségében, amit meg is kaptam, lényegesen könnyebben, bár nem fájdalommentesen mozogtam, el mertem indulni. Ha nincs ez az orvos, itthonról nézhettem volna a televízióban a szentmisét könnyes szemekkel. Úgy érzem, ezen az eseten keresztül tapasztaltam meg, hogy Isten – bár nehéz helyzetekben is részesít – igazi Gondviselő Atyám.
Fodorné Hámori Ágnes
