Házasságrendezés, túl a hetedik ikszen
"38 éves házasok vagyunk polgárilag, mert mindketten elváltunk, templomban esküdtünk előzőleg. Az én házasságom érvénytelenségét kimondta az érseki bíróság 1998-ban. A férjem is jött velem, szerette volna az ő ügyét is elindítani. Mivel az indokát, hogy a felesége őt betegségében hagyta el, nem fogadták el, nem volt hajlandó tovább foglalkozni a dologgal.
Húsz évvel később betegágyánál megígérte a papnak, hogy rendezi a házasságunkat. Nem volt könnyű 55 év után tanút találni, elindítani az ügyet, visszaemlékezni, és idegen személy előtt beszélni a legszemélyesebb és máig fájó dolgokról. Bizony el-elcsuklott a hangja időnként. Komolyan, hívő lélekkel csinálta végig, amiért ma is hálás vagyok neki.
Mivel mindketten akartuk, és a Jó Isten is velünk volt, végül sikerült. Az értesítés kézhez vétele után nem vártunk sokáig az esküvővel! Csak egy sima esketést kértünk egy köznapi szentmise után, erre plébánosunk nászmisét tartott nekünk abban a kedves kis templomban, ahol elsőáldozó voltam, később falum egyházának kitüntetését is megkaptam. A mise énekeit én kértem a kántortól, befejezésként a Te vagy földi éltünk vezércsillagát.
Csak a fiam és a menyem voltak jelen, de ők aztán kitettek magukért: csokor, kitűző és rengeteg fénykép. Talán nem volt még ilyen korban házasság-rendezés, 72 és 80 évesek vagyunk.
Nem lehet szavakkal kifejezni azt a boldogságot, amit átéltünk. Hiszen a polgári házasságkötéskor is megígértük Istennek, hogy kitartunk hűségben, szeretetben, most végre ehhez áldást is kaptunk. Így érzem magam egyházközségem teljes jogú tagjának: áldozhatok. Egyéni életünkben is egyfajta megerősítés. Amikor valami gond adódik, felmutatom a hites uramnak a megáldott karikagyűrűt, amit azóta állandóan viselek.
H.Á."
