Tanúságtétel testi gyógyulásról és lelki ajándékról
Kedves Gyula! Sajnos még csak most tudok beszámolni arról a fantasztikus tapasztalatról, amit igértem korábban... Régebben történt, amikor egy ismerősöm meghívott Vácra, vegyek részt egy gyógyító misén a piarista templomban. Amikor elmentem, első benyomásom nem volt túl pozitív. Annyi jót hallottam ezekről a pénteki alkalmakról, s most itt vagyok - gondoltam -, csupa egyszerű ember, hideg, ódon falak, miért kellett nekem ennyit utaznom ezért az alkalomért?
Valami mégis megfogott, ami ott tartott, sőt más alkalmakkor is visszatértem, de nem gondoltam, hogy bármi különleges történni fog velem. Az egyik ilyen alkalom előtt (huzamosabb ideje) annyira fájt a térdem, hogy négykézláb tudtam csak felmenni a lépcsőn, szinte csúszva-mászva. Unokahugom elvitt kocsival, s a mise után kértem Gyulát, imádkozzon értem. Nem tudtam meghatározni azt a pillanatot, amikor változás történt a térdemben, de amikor hazaértem, örömmel tapasztaltam, hogy elmúlt a fájdalom! Nem akartam én magam sem elhinni, ezért próbálgattam egyre nehezebb mozdulatokat tenni, de mintha elvágták volna a fájdalmat! Mondtam a férjemnek, nézze meg, kán-kánt járok a "fájós" térdemmel, amin ő is nagyon meglepődött: odafelé ugyanis alig tudtak betuszkolni a kocsiba... Persze, akkor nagyon elgondolkodtam a kezdeti előitéletemen: Isten nem a mi szemünkkel választja ki sem az embereket, sem a helyszínt.
Egy másik alkalommal egy egészen érdekes újabb tapasztalatra tettem szert: odahaza a kertemben volt egy rózsabokrom, amit kényszerből ültettem: az volt az utolsó tő a boltban, kopott csomagolásban, látszott, hogy ide-oda hánykolódott már egy ideje, de nem kelt el. Mivel nagyon szerettem volna ültetni, belementem abba a kompromisszumba, hogy megvettem ezt az utolsó tövet, bár eszem ágában sem volt fehéret venni. Mindegy, gondoltam, olyan lesz, és kész. Amikor először virágot hozott azonban, megdöbbenve tapasztaltam, mennyire csodálatos: kétszínű volt, belül halvány babarózsaszín, kívül hófehér... Teljesen beleszerettem! Alig vártam az újabb bimbókat, ott álltam a bokor mellett, és nem tudtam betelni vele. Egyszer a mise után az egyik nővér az ismeret szavával azt mondta, van köztünk egy középkorú nő, akinek valamiféle fehér virágai vannak, és ő nagyon szereti ezt a virágot. Jézus azt üzeni neki, hogy őt is szereti-e úgy, mint a virágait??? Csak ültem ott a padban, s rögtön tudtam, hogy ez nekem szól. Nem tudom leírni azt az érzést, amikor felismertem, Jézus személyesen nekem szólt! Nagy hálát érzek a szívemben mindezekért (is).
(H. Ildikó)
