Pünkösd Gyálon - rövid beszámoló

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2018. május 27. vasárnap

A Szeretet Földje Szolgálat testvérei Pünkösd alkalmából már 2010-óta eljönnek hozzánk Gyálra. Hálásak vagyunk, hogy együtt ünnepelhettük a Szentlélek eljövetelét. Dicsőítéssel, tanítással, Szentmisével és közbenjáró imádsággal kérhettük Jézust életünk minden területének gyógyulásáért.

A szentmisében az áldozás utáni csendben Gyula testvérünk az Úr több üzenetét közvetítette számunkra. Az alkalom végén 23-an jelezték, hogy úgy érezték, valamilyen testi vagy lelki gyógyulásban részesültek, illetve valamelyik üzenet nekik szólhat. Hálásak vagyunk Istennek, hogy az ő kegyelmi adományai, karizmái által közelebb akar vezetni magához az Ő mélyebb megismeréséhez.

Köszönjük a testvéreknek - Törökbálintról, Vecsésről - akik hozzánk eljöttek segíteni minket az Istenben való hitünk és életünk növekedésében. Köszönjük, hogy áldozatos szolgálatukkal példát mutatnak számunkra a szolgáló szeretetről.
D.Ágnes

You have no rights to post comments