hsz
a "szűrő"
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Katolikus egyházunk s egyben a mi küldetésünk is, Jézus Krisztus üzenetének hirdetése. Nem a világnak, de a világban kell megfelelnünk, Jézustól kapott küldetésünk szerint. A Szentírás azt tanítja, a hitnek a cselekedetekben kell megmutatkoznia, különben a hit halott. Átjárónk az Atya felé adott: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam...Aki szeret engem, az megtartja tanításomat." Hitünket, életünket Jézus szavaira s azokat követő tettekre kell építenünk, mint kősziklára, ahol cselekedeteink a szeretetből kell, hogy eredjenek és oda is kell, hogy vezessenek.
A mindenkori minta, mérce és elsődleges szűrő életünkben a szeretet Jézusa, aki nem elítélni jött bennünket.
Az általam ismert katolikus lelkiségi mozgalmakkal kapcsolatban azt gondolom, tagjaik nem pontosan ugyanazon úton haladnak, de ugyanazon cél irányába tartanak, a Római Katolikus Egyház tanításait vallva, elfogadva, elismerve és tisztelve az Egyház vezetését. Ezen lelkiségi mozgalmak értelmezésemben nem alá-fölérendelő, hanem mellérendelő viszonyban vannak egymással, ahol egyik mozgalom sem kiemeltebb a másiknál csak azért, mert ezen vagy azon úton halad, tagjaik mindannyian testvérek Jézusban, katolikus testvérek.
Maga a tradíció, tradicionális szavak jelentésével tisztában vagyok, a katolikus tradicionalista mozgalmat, illetve a szélsőséges nézeteket valló irányvonalakat viszont nem ismertem korábban. A találkozás a jelenben is "véletlenszerűnek" mondható. Egyházunk vezetését erőteljesebben "bírálók" kapcsán a Google találatai olyan honlapokra irányítottak, amely honlapok magukat tradicionalista katolikusként jellemezték. Természetesen érdekelt, hogy a korábban nem ismert mozgalom milyen sajátosságokkal bír. Maga a mozgalom fontosnak tartja a hagyományhűséget. Katolikusként a hagyományok tiszteletével egyet tudok érteni, akár a régi rítus szerinti szentmisékre gondolva, akár pl. a latin nyelvű ünneplésre (egyes plébániáinkon mint látom, erre van is mód).
Azt további tájékozódás után tudtam meg, hogy a hagyományhű katolikus mozgalom is több irányzatot képvisel. Egyes hagyományhű csoportok az Egyház vezetésével teljes összhangban működnek (ezen elmondott tényt szeretném kétszer aláhúzni és fontos, hogy ezt rögzítsük is magunkban), ez mellett törvényesnek elismerve a hatalmon lévő pápát, míg más irányzatok szerint az utóbbi ötven évben hamis, érvénytelen pápák ültek Péter székében, Ferenc pápát is hamis, illetve ellenpápának nevezve illetve részben vagy teljesen bírálva/elvetve a II. Vatikáni Zsinatot.
A Szentszéktől eltávolodók egyik képviselője Lefébre francia érsek volt ("Szent X. Pius Papi Testvériség" alapítója), aki a többszöri pápai tilalom ellenére is diakónusokat és papokat szentelt, ami az Egyházból való kiközösítés büntetését vonta maga után (II. János Pál apostoli irata figyelmeztetést fogalmazott meg anno azzal, hogy aki követi őket, az ugyanúgy elszakad az egyháztól. Az apostoli irat szerint az egyetemes zsinat és a pápa tekintélyének megkérdőjelezése már önmagában is eretnek vonás - Magyar Katolikus Lexikon).
Itt visszaugorva a katolikus-honlap.hu irányvonalához: XVI. Benedek és Ferenc pápa közösen ajánlották fel a Vatikánt Szent Mihálynak, Szent Józsefnek. A katolikus-honlap.hu a pápákat közösen mutató fényképekkel feltöltött hírközlő tartalom végén a "kettős helyzetről" saját gondolatait a következőként tolmácsolja: "A baj éppen az, hogy ezek istent játszanak most. Gondolkoztam, hogy a honlapot megszentségtelenítsem-e ezekkel a szörnyű, istentagadó képekkel. Végül úgy döntöttem, hogy fekete keretben, de közlöm őket. Jó módszer az önvizsgálatra: Érzek-e őszinte szívfájdalmat, amikor rájuk pillantok vagy sem? – ez a katolikus hit egyik próbatétele." A honlap Egyházunk pápáit ostorozza folyamatosan (közöttük II. János Pált, XVI. Benedeket, Ferenc pápát). A honlap szellemisége azonosul (az elhunyt) Lefébre érsek, a Szent X. Pius Papi Közösség által korábban kialakított szellemiséggel, gondolataikat megosztva, népszerűsítve a honlapon, ahol megjelenik egyben a katolikus "ellenállási mozgalom" is, mint fogalom.
A feltöltött írások természetesen tartalmazhatnak/tartalmaznak igazságokat, de ez nem fedi el, nem teszi semmissé a jelenségeket.
Jómagam is tévedtem, ott estem el, hogy magamban magát az embert is megítéltem. Jézus nem ezt tanítja, Ő az embert fel akarja emelni. Elnézést kérek. A honlap szemléletével, sokszor lelkületével, nem kevés nézetével nem tudok azonosulni ... a "szűrő" miatt sem ... az elmondottak miatt sem, ... továbbra is azt tartom, a jelenségek a megosztás irányába mutatnak.
Köszönöm szépen gondolataitokat, hozzászólásotokat!
Ez csak szemfényvesztés!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
A tisztán látás végett. Magyarországon jó ha összesen 10 keresztény pszichiáter van!
A többi, nos no komment.
Két évvel ezelőtt sajnos kikötöttem a pszichiátrián. Hogy miért? Azért, mert nem tudtam aludni.
A magyar orvosi gyakorlat nem az, hogy nézzük, meg az illető miért nem tud aludni, mi a biológiai oka, vagy esetleg a lelki, hanem, azonnal altatók, és nyugtatók.
Hát nem semmi ami a pszichiátrián van. Nem vizsgálják, hogy ki az ördög által megszállott, és ki a valódi beteg.
Délelőtt egyetlen tv adó meg, amelyik mágikus jóslással foglalkozik.
Sajnos papnak hírét sem lehet látni.
Mivel hétvégére haza mehettem, és nagyon féltem a bent lévőktől, nos vittem be magammal szenteltvizet.
Meggyőződésem volt, hogy az egyik beteg megszállott.
Igazam volt. Ahogy meglátta a vizes üveget, azonnal csúnyán kezdett el beszélni, majd gúnyosan kért belőle. Én féltem tőle, de a vizet kitöltöttem egy műanyag pohárba. Az ápoló nem tudta, hogy milyen víz van benne, így ment, hogy adjon a betegnek, mire a beteg olyan erős lett, hogy elszakította amivel ki volt kötözve, és az ápolót úgy megrúgta, hogy az a traumatológiára került.
Minden beteget kizavartak, utána, és ezt elkülönítették.
Én nem mertem továbbra sem megmondani, hogy milyen víz volt benne, mert a pszichiátrián külön pszichikai betegnek tekintik azt, aki a katolikus valláshoz ennyire kötődik.
Sajnos e felé megy a világ.
Amerikában egyik államban külön pszichiátriai osztályok vannak, azoknak, akik az abortusz ellen vannak, vagy más életvédő szervezetetek élén állnak. Hallottam már papról, aki így "lett" pszichiátriai beteg.
Imádkozzunk a pszichiátriai betegekért, és a pszichiáterekért.
A jóslás, a mágia mind ide vezet.
Én végül helyrejöttem alvásproblémámból, de nem a nyugtatók és az altatók segítettek.
A szenteltvizet pedig mindenkinek ajánlom. Régen őseink mielőtt beléptek volna a házba belemártották kezüket szenteltvízbe és keresztet vetettek.
Erdély
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
„Nem a reklám helye”:
http://dominiummarianum.webs.com
tisztul a kép
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Barnan!
Minden érthetővé válik, ha elfogadjuk azt, hogy az igazi Lucia helyébe egy ál-luciát tettek. Az én vesszőparipám ez, és hogyha ebből indulunk ki, akkor ok és okozat helyére zökken.
Tehát: igenis van harmadik titok, éspedig nem az, amit az "újabbkori" lucia állított., hanem annál súlyosabb. És ezt nem szabad nekünk valami miatt megismernünk. De sebaj, mert Isten kezét ez nem köti meg, ő folyamatosan küldi prófétáit. (Kár, hogy csak kevesen hallgatnak rájuk.)
Másrészt: fentiek olvasatában ugyanígy nem fogadható el az az állítás (mivelhogy nem a valódi látnok mondta), hogy a Szűzanya meg volt elégedve az eddigi felajánlásokkal.
Mindezeket összevetve a nagyfigyelmeztetés üzeneteivel, egyre tisztul a kép.
nem kétlem
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
[off]
Nem kétlem, hogy az Egyháztól eltávolodó testvérek is ugyanúgy JóIsten felé célozták be útjukat, nem kétlem, hogy fontosnak tartják Jézus egyházának sorsát ... ezért is fontos, hogy visszataláljanak az Egyházhoz, mint ahogyan az is fontos, hogy folyamatosan kötözzük és gyógyítsuk Egyházunk belső sebeit is. Jézus mindannyiunkért halt meg s ugyanazon Jézust feszítették értünk keresztre.
Pszichiátria vs. new age
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Kata!
Megkérdezhetem, honnan származnak az amerikai ,,életvédőknek külön pszichiátriai osztályokról" való ,,hírek"?
Ez eléggé nagy volumenű dolog ahhoz, hogy az ottani altermédiában nyoma legyen (én ilyesminek nem találtam eddig nyomát)?
Beszélgetni
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
SZERETNÉK ELBESZÉLGETNI VALLÁSOS TÉMÁKRÓL OLYANNAL, AKINEK SZINTÉN VAN ILYEN ÓHAJA.
Bizzuk Istenre
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Mindenesetre a téma iránti érdeklődést jól mutatja, hogy 900-1000 fő is volt a látogatók száma ezekben a napokban - mármint a vita napjaiban...
Bazsó-Dombi Attila megjelenését (ezúttal) és szavainak hatását, én, katalizátorként értelmezem.
Belenéztem a Péter által javasolt:
http://lexikon.katolikus.hu/C/c%C3%B6lib%C3%A1tus.html helyre és furcsamód némi áporodottságot éreztem ki belőle. Nem kívánom idézni - olvassátok el, akit érdekel - , de hogy vagyonelvonás (meghatározott mértékű: jó kis szembeállítása a raconalitásnak és a transzcendentálisnak!), ilyen-olyan válogatott büntetés, stb.-vel járt, ha valaki eltért.
Én sem észt osztani szólaltam meg, én is "pályán kívüli" vagyok, s mint olyan, nem kompetens. De azért kiváncsi lennék, hogy abból az 1000 látogató olvasóból vajon egy sem volt katolikus pap??? Nem volt pár perc, hozzászólni? Igen, tudjuk, h. engedelmességet vállaltak. Azért némi hozzászólást - akár anonim, hiszen ez a lehetőség is megvan - valaki érintett megoszthatott volna!...
Még talán annyit, hogy papjaink állapota is "egyfajta házasság", a szerzeteseké, nővéreké is, vagyis az Egyházi rend szentsége alatt élőké. Csak nekik nem evilági az elköteleződésük, mint pl. a Házasság szentségében élőknek...
Jómagam számos olyan papot ismerek, akiről azt gondolom, hogy biztosan boldog és kiegyensúlyozott.
Kötelességeinek, hivatásának végzésében nem gátolják olyan kötöttségek, melyek a házas embert igen. (Szt. Pálnál is van erre utalás)
Talán kicsit a "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" mintájára: aki nem egy irányban kötelezte el szívét, annak a "szívében" csak sokkal több hely van... (persze, hangsúlyozom, ezt laikusként mondom)
Ugyanakkor Ők is hús-vér emberek. Le a kalappal, aki hosszú időn át asszonyi gyengédség, személyes - nem égi - vigasztalás, etc. nélkül bírja.
Bár, jut eszembe, az én kedves párom tudna pár olyan esetet felhozni, amikor egyáltalán nem volt könnyű számára a mi kis házas viszonyunk elviselése, és persze vica verza...Szóval, független állapotú személy nyilván függetlenebb...!
Ugyanakkor Isten nem véletlenül engedte meg a Nagy Törést, a Reformáció nyomán létrejött lelkész-dinasztiák számos gyümölcsöt is termettek! Ill. bocsánat, hiszen görög katolikus családoknál is hasonlóképpen lehet...
Azzal szeretnék még kiegészíteni, hogy "nyilván" katolikus papjainknak is van - hála Istennek - családjuk ! Amíg élnek, vannak szüleik, vannak testvérek, nagynéni, nagybácsi, etc., plusz erőforrás. Hasonló kis pontatlanság, mintha valakit megkérdeznek, h. "hány családja van?", amikor csak azt szeretnék tudni, hogy hány gyermeke van az illetőnek. (No, de ezt csak mellékesen és bántás nélkül.)
Szeretetteljes üdvözlettel: Szira Judit
zárjuk le
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves moltiva és mindenki más!
Kérlek benneteket, hogy a fatimai üzenetekkel kapcsolatos vitát itt zárjuk le. Mi ugyanis sem azt nem tudjuk eldönteni, hogy volt-e hamis Lucia vagy sem (mindenki annak hisz, akinek akar), sem azt, hogy a felajánlást elfogadták-e az Égiek vagy sem, sem pedig azt, hogy most akkor ki a "valódi látnok".
Mindenki nyugodtan maradjon meg a meggyőződésében (én II. János Pállal tartok... :-))
Ráadásul az eredeti cikk egyáltalán nem erről szólt. Hagyjuk a "Mórickána mindenről ugyanaz jut az eszébe" effektust...
Kérlek benneteket, hogy ne írjatok Fatimával kapcsolatosan újabb hozzászólást, mert kénytelen leszek törölni.
Megértéseteket kérve, szeretettel: Gyula
Ad hominem
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
BDA reakciója, illetve az általa alkalmazott érveléstechnika óvatosságra int.
Ugyanis a verbális fogás, hogy a vita központi témáját gondosan kerülve a vitapartner által ejtett mellékes (akár helyesírási) hibát hosszasan ostorozza - ez se nem fair, se nem hétköznapi vitafogás (ad-hominem támadás), és ez a ,,támadási pozíciót felvevő skorpió" fogás arra enged következtetni, hogy a vitázó felek személyén kívül álló érdekek sérülnek, vagyis valami érzékeny pont lett érintve.
Tapasztalatom szerint a ,,húr további feszítése" esetén a következő lépés ilyenkor vagy burkolt fenyegetés (amiben már volt részem pár héttel ezelőtt itt a weboldalon), vagy konspirált, tulajdon elleni támadás (weblap-törés, autórongálás, ...), kiegészítve rejtett átkokkal.
Ami magát a fő témát (cölibátus) illeti, én az eddigieken felül TÖBBET ugyan mondhatok (hozhatok még egy kamionnyi linket), de MÁST nem.
ezt cikknek is!
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Kedves Kata!
Ha megtennéd, hogy ezeket a tapasztalataidat leírod és elküldöd, szívesen feltenném cikként a honlapunkra! (Aláírásnak elég a monogramm, vagy annyi, hogy Kata)
Puszi!
Gyula
ui.: Sajnos a pszichológia és pszichiátria (két külön dolog) nagyon jó és nagyon rossz is tud lenni...
Személyes vélemény
Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 09. szombat
Értem. Az én személyes véleményem az, hogy kicsit meredeknek tűnnek az állítások és én magam szeretek legalább közvetett bizonyítékokat is látni az ilyen dolgokban, hogy tisztán lássak, de ha ez valóban igaz, az igen súlyos dolog.
Ismeretes a szovjet típusú ,,büntetőpszichiátria" esete, amikor a rendszer ellenségeit egyszerűen bezárták, de ezek a módszerek az internet, közösségi portálok, blogok és okostelefonok világában szerintem igen nehezen kivitelezhetőek...
