Uncategorised
Egy jó hír: 300 településen kezdik el Máltai-recept alapján a romák felzárkóztatását
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszaburai és tiszabői modellprogramjának tanulsága, hogy folyamatos jelenléttel, a helyi problémák ismeretében lehet eredményt elérni a cigányság felzárkóztatásában. A két településen egyre jobb körülmények között nőnek fel a gyerekek, és számos felnőttnek is sikerült állást teremteni...
Isten felüdítő szeretete
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!" (Mt 11,28–30)
Isten tudja, hogy ebben a világban milyen nehézségek érnek minket és segíteni akar.
Köszönöm Jézus, hogy irgalmas szereteteddel átölelsz és megsegítesz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A józan szeretet jegyében – Beszélgetés Marton Zsolt kinevezett váci püspökkel
Ferenc pápa Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát július 12-én váci megyéspüspökké nevezte ki. Ebből az alkalomból beszélgettünk (magyar kurir) vele.
8000 tonna szemét a Tiszán a kiskörei víztározónál
Vízügyi, civil és vállalati együttműködés segíti a Tisza hulladékmentesítését, az évről-évre tapasztalható, ám idén rekordméretű szennyezés felszámolása legalább négy hónapot vesz majd igénybe, írja az MTI az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója nyomán.
Rákos halálozás statisztika, röviden
Százezer lakosra vetítve 345-en halnak meg rákban Magyarországon, ez a legmagasabb adat az Európai Unió országai közül, derült ki az Eurostat adataiból.
Szolgálati közlemény: új frsissítések a mobilos app-hoz.
Kedves Mindenki!!
A "Szeretet földje - a mai napra" mobilos alkalmazásunkhoz két frissítés is érkezett. Ezek technikai jellegű hibajavításokat tartalmaznak, amik szükségesek az alkamazás zavartalan használatához. Így, ha már letöltötted az alkalmazást, kérlek bizonyosodj meg róla, hogy a legfrissebb verzióval rendelkezel! Itt a rövid segítség:
Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 3. rész
Példák a hazánknak szóló üzenetekre
Isten minden korban szólt gyermekeihez. Ezek olykor személyes üzenetek voltak, amelyek segítettek egy komoly döntést meghozni. Ilyen volt például Assisi Szent Ferenc látomása az összerogyni készülő templomról, s hozzá Isten szava: építsd újjá egyházamat! Maga sem értette még pontosan, mit jelent mindez. De mert ott volt romosan a Porciunkula kápolna, hát elkezdte újjáépíteni. Amikor végzett, jött a következő romos kápolna – mire a harmadikhoz ért, megértette, hogy Isten újjáépítő műve nem csupán kis kápolnák, hanem az egész egyház újjáépítését jelenti…
A nagy és a kicsi
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek!" (Mt 11,25–27)
Önigazult ember vagyok, aki mindent jobban tud, vagy olyan, aki meghajtja fejét és szívét Jézus szavai előtt?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent Szíved zerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A mi papunkat nevezte ki a Szentatya – Beer Miklós a váci püspöki székváltásról és új otthonáról
Beer Miklós nyugdíjba vonuló váci megyéspüspök főpásztori szolgálatának tizenhat évéről és a püspöki székváltás körülményeiről nyilatkozott a Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió július 16-án közzétett videójában.
Apró szokásokon is múlik, hogy boldog lesz-e a kapcsolat
Ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon is igazán boldog, kiegyensúlyozott legyen, a szakértők szerint fontos, hogy már egészen a kezdetektől odafigyeljenek pár apróságra, és iktassanak be olyan szokásokat, amikről sokan hajlamosak elfeledkezni. Úgy vélik ugyanis, hogy ezeken múlik az, hogy boldog lesz-e a párkapcsolat: ha ezeket kérés nélkül is megteszik a felek, kevésbé fenyegeti őket a szakítás veszélye.
Kincset találtak a régészek a Baradla-barlang ősi szentélyében
Páratlan kincsleletre bukkantak az ELTE régészei az Aggtelekhez tartozó Baradla-barlangban. Hamarosan légúti betegségeket fognak itt gyógyítani, a beruházás előtt azonban a régészek megelőző feltárást végeznek. Egy hete itt jelzett be élesen a fémkereső műszer, egy olyan helyen, ahol előtte már legalább tízszer átmentek eredmény nélkül. A sziklák alatt, misztikus környezetbe rejtett bronzkori ceremoniális ruházat veretei rejtőztek: a cseppkőbarlang kincse a Nemzeti Múzeumba kerül.
Jaj...
„Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve." (Mt 11,20–24)
Vajon a mi városainkban kevésbé bűnös emberek élnek? Épp ellenkezőleg...
Uram irgalmazz nekünk ,és áraszd ki ránk a bűnbánat és megújulás Szentlekét! Ámen. (S
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult