Uncategorised
A Szűzanya 2011. január 25-i medjugorjei üzenete
„Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, nézlek benneteket és megáldalak, és nem veszítem el a reményt, hogy ez a világ jóra fordul, és béke fog uralkodni az emberek szívében. Öröm fog uralkodni a világban, mert megnyíltatok a hívásomra és Isten szeretetére. A Szentlélek megváltoztatja azok sokaságát, akik igent mondtak. Ezért azt szeretném mondani nektek: köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
II. János Pál útján akarok járni! - Böjte Csaba levele
A cigánysors mélységei
„Ma úgy tűnik, kevesen álmodnak a cigányság sorsának jobbításáról. Arról igen, hogy rendnek kellene lennie az országban, s úgy gondolják a legtöbben, ennyi elég is lesz ahhoz, hogy végre béke legyen (legalább „cigányügy” tekintetében)” - írja Kármán Judit romológus. Elhangzik naponta,hogy az EU-elnökség idején olyan romastratégiával állunk elő, amely nem csak hazánkban, hanem a nemzeteket átívelően segít a romák felzárkózásában. Sajnos eddig konkrét javaslat, elképzelés nem született. Arra hivatkoznak, hogy amíg a gazdaság nem indul be, addig nem lehet hatékony romastratégiával sem előjönni. De az alapelveket mégiscsak meg kellene határozni, hacsak nem azokat az alapelveket gondolják politikusaink előrevivőnek amit egyikük mondott az elmúlt héten:
Nyugat Balkán
Amikor Budapesten a valamikori Skála Metró épületében (emlékszünk még rá, hogy ez volt a Skála-áruházak gyöngyszeme – vajon miért ment tönkre?), a Nyugati pályaudvarnál megnyitották a West Balkán szórakozóhelyet, biztos jó poénnak tűnt így nevezni. (Magyarország = Nyugat-Balkán) Aztán a múlt heti események bebizonyították, hogy a névadás sajnos nem „jó poén” volt, hanem realitás. Bár lehet, hogy ha egy balkáni ország lakosa végignézné azt a gondatlanság- és felelőtlenség-cunamit, ami elvezetett a három lány halálához, azt mondaná, ez náluk nem történhetett volna meg…
II. János Pál pápa prófétai személyiségéről
Még január elején hozták nyilvánosságra, hogy a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának orvosi szakértői elismerték a II. János Pál közbenjárásának tulajdonított csoda hitelességét. Az esetet a teológusok is hitelesnek ítélték. A boldoggáavatás elől minden akadály elhárult - annak kitűzött időpontja 2001. május 1. Idén erre a napra esik az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Mint ismeretes, ezt az ünnepet éppen II. János Pál pápa vezette be, és az ünnep előestéjén, április 2-án halt meg. Az Isteni Irgalmasság vasárnapja mozgó ünnep, és abban az évben április 3-ra esett. Mi a nagy pápa prófétai személyiségéről szóló írással tisztelgünk emléke előtt:
A görög ortodox "püspöki kar" elemzése a válságról
Görögország - amely néhány éve még Olimpiát rendezett -, legalább olyan válsággal kénytelen szembenézni, mint hazánk. Érdemes elolvasni a görög Szent Szin?dus levelét, amely elemzi a válság okait és igyekszik krisztusi válaszokat adni rá:
Szeretetláng ünnep!
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Idén végre megvalósul, ami a Szeretetláng Lelkinaplóban van leírva, hogy az ország nyolc vidéki és négy budapesti kegytemp-lomában egyszerre történjék még a Szeretetláng átadása! Mi is tartunk ezen a napon összejövetelt szentmisével és Szeretetláng-átadással a törökbálinti Szeretetláng-kápolnában (Dózsa Gy. u. 46, a Napsütöde pékségnél), február 2-án, szerdán 17 órától, amelyre szeretettel várunk mindenkit. A szentmisét bemutatja Baladicz József atya. További helyszínek és programok:
Így van ez - Kihagyták a keresztény ünnepeket az EU-s naptárból
Kimaradtak a keresztény ünnepek, így a karácsony és a húsvét is az Európai Bizottság által kiadott 2011-12-es iskolaév naptárából, amelyben azonban szerepelnek a zsidó, a muzulmán, a hindu, a szikh és a kínai ünnepek. A naptárat 3,5 millió példányban nyomtatták ki, mindez ötmillió euróba került, és iskolák közt osztják szét.
Üldözött indiai keresztények imafelhívása
Az indiai ferences provinciális írja: "Imádkozzatok az indiai egyházért.
Buddhista szélsőségesek az elmúlt éjszaka 20 templomot égettek fel. Ma
estére azt tervezik, hogy Olisabang tartományban 200 templomot rombolnak le.
Az a szándékuk, hogy a következő 24 órában 200 misszionáriust gyilkoljanak
meg. A keresztények igyekeznek elrejtőzni. Kérem, imádkozzatok értük, és
küldjétek el ezt a e-mailt sok imádkozónak, akiket ismertek. Kérjétek Isten
irgalmát testvéreinkért. Valóban sürgős!!!
Imádkozzatok Mindenható és Győzelmes Istenünkhöz!
A negyedik gép
Amikor a második repül?gép becsapódott az Ikertornyokba (2001. szeptember 11.), akkor vált világossá mindenki számára, hogy itt nem egy repül?gép-szerencsétlenségr?l van szó, hanem el?re eltervezett, kegyetlen terror-cselekményr?l. Aztán jött a harmadik repül?gép, amely Pentagon (USA Hadügyminisztérium) épületére zuhant, mint egy ballisztikus rakéta. De a negyedik gép – amelyiket a Capitólium épületére irányítottak - nem ért célba! Az utasok ugyanis mobil-telefonjaikon keresztül értesültek az eddig történtekr?l, megértették, hogy ?k sem egy „egyszer?” gépeltérítés áldozatai, hanem gépüket él? bombaként akarják felhasználni az öngyilkos merényl?k. És ?k ellenálltak… a négy gép egyben négy jelkép is – mi pedig ott ülünk valamelyik gépen. Már csak az a kérdés, melyiken?
Néhány januári információ
Kedves Testvérek!
Eljött az adóbevallások ideje - az Alapítványunkba támogatást küldőknek elküldtük a köszönő-levelet, ami alapján az adóalapjukból leírhatják a támogatást. Ha valaki nem kapja meg, vagy pontatlan adatokat tartalmaz, az kérem, hogy jelezze, és elküldöm a javított változatot! (Lehet, hogy rosszul olvastuk le a csekkről a címet, vagy nem megfelelő összeget írtunk be...)
- Ma (január 16. vasárnap) délután kezdődik Érden, a cigány-misszió keretében egy Alpha-kurzus. Az egyik cigány család házában tartjuk - addig a gyerekekre vigyáznak -, mert nincs semmilyen közösségi hely, ahová mehetnénk, és ennél a családnál elég nagy a szoba ahhoz, hogy többen beférjünk... (És nagy szükségünk van a háttér imáitokra is!!!)
- Kedden lesz a Nemzeti Imanap - igyekeztünk minden rendelkezésünkre álló csatornán hirdetni ezt, szétküldtük a leveleket, postáztuk az imafüzeteket, plakátokat, stb. Végre sikerült megoldani, hogy a honlapunkról letölthetőek legyenek az imanapos anyagok, a Letöltések menüpont alatt megtalálhatjátok azokat. (Lásd: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/letoeltesek/category/5-nemzeti-imanapos-anyagok)
- Ide tartozik még, hogy egy testvérünk kezdeményezte, hogy 18-án kezdjünk egy imakilencedet az árvíz és belvíz ellen (ő egy teljes rózsafüzért ír imának - de aki ezt hosszúnak találja, vagy nincs ennyi ideje, az se csüggedjen, hiszen bármilyen ima jó, csak imádkozzunk!) A felhívást feltettem a Nemzeti Imanap rovatba (Lásd: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/nemzeti-imanap/41-nemzeti-imanap/407-imakilenced-az-arviz-es-belviz-fenyegetesevel-szemben)
- Végül kérlek, ne feledkezzetek meg arról, hogy most lehet az adó 1% felajánlásokat megtenni az adóbevallás keretében. Kérlek benneteket, hogy lehetőségetek szerint támogassátok missziós munkánkat ezzel! (Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány Adószám: 18684319-1-13 - Lásd bővebben: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/tamogatas-1 Múlt évben végzett munkánkról rövid összefoglaló itt: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/383-beszamolo-a-szeretet-foeldje-koezhasznu-alapitvany-2010-evi-munkajarol-)
Segítségeteket megköszönve, imával és szeretettel: Sipos Gyula
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Százhalombattán
Az egész tömeg arra törekedett,
hogy megérinthesse Jézust,
mert erő áradt belőle,
és mindenkit meggyógyított.
(Lukács 6, 19)
Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Százhalombattán,
a Szent István Templomban
2011. január 29. szombat, 16.00 órától
Program: