Uncategorised
Kezdődik az új év!
Túl sok id?nk nem volt a pihenésre (ráadásul év végén még cs?törésünk is volt, 30-án még gödröket ástam az udvarunkon), de tulajdonképpen örülök, hogy van munkánk Isten országában!
Vízió
Isten olykor egy nagyszabású képet, víziót mutat választottainak. Ez a vízió olyan, mint egy mag, ami folytonosan növekedik és hatalmas távlatot nyit meg. Isten már az első emberpárt is így vonta bele mindent átfogó tervébe az Édenben: „Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (Ter 1, 28-29) Persze épp az első emberpár története mutatja meg azt is, hogy egy víziót éppúgy lehet betölteni is, mint elbukni.
Űjévi imádság
Csákváry Zoltán: Újévi imádság cím? versével kérjük Isten áldását mindannyiunk életére!
Ki jelen vagy a t?zben és a jégben,
Csillagok közt és bányák mély ölén,
Sötét árnyékban, fényl? napsütésben,
Madárdalban és kis gyermek szemén.
Ki igazgatod sorsok fordulását,
Romokból építsz boldog holnapot,
Hozzád küldjük ma szívünk imádságát
Uram, ne hagyd el árva magyarod!
B.U.É.K!
Néhány apró humormorzsával kívánunk minden kedves látogatónknak vidám szilvesztert és áldott, boldog új évet!
Egy kis érdekesség - hangyák és emberek
Az állatok közül egyedül a hangyák vívnak emberekéhez hasonló, szervezett háborúkat. A harcok céljai is sokban hasonlítanak: a hangyák is általában az er?forrásokért, a területért, illetve a munkaer?ért folytatnak életre-halálra men? küzdelmeket. Magyarországon két-három igazán harcias hangyafaj él. (képekkel)
"...a brit társadalom az egoizmus és a félelem érzéseire épül..."
Év végi hálaadás az Isteni Szeretet Közösség házában
Év végi hálaadás lesz az Isteni Szeretet Közösség házában Mészáros Domonkos atyával január 31-én 13 órától. Részletek:
A Szűzanya 2011. december 25- üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ma is a karjaimban hozom nektek Fiamat, Jézust, hogy ? a békéjét adja nektek. Imádkozzatok gyermekeim, és tegyetek tanúságot arról, hogy minden szívben uralkodhat olyan béke, mely nem az emberekt?l, hanem Istent?l való, és amelyet senki sem semmisíthet meg.
A torinói lepel természetfeletti eredetű - további meglepő felfedezések!
Ki vagyok én? – a mennyei névről
Egy korai Hobo-slágerben énekli Földes László: Ki vagyok én? Hosszan sorolja mi minden nem, míg végül kiderül: „Hobónak hívnak”. Akkoriban nagyon szerettem ?t és a zenekart is, épp ezért olvasom, hallgatom szomorúan Földes mostani nyilatkozatait. A magának választott név, identitás láthatólag kényszerpályára vitte, szavai telve vannak önigazolással és sértettséggel. Ennek a tehetséges embernek az esete figyelmeztet? jel lehet mindannyiunknak: így járunk, ha nem értjük meg valódi, Isten-adta természetünket, ha nem tudjuk megsejteni a „mennyei nevünket”. „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A gy?ztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja.” (Jel 2, 17)
Cantalamessa: a világi hívek az egyház nukleáris energiája
A pápai ház szónoka szerint az evangéliumtól áthatott laikus úgymond „megfertőzhet” másokat...
Hitet és békét kért idén a pápa
Idén éjfél helyett este tízkor tartott karácsonyi szentmisét a nyolcvannégy éves XVI. Benedek. a pápa szerint a mai karácsony az üzletek ünnepe, és a csillogás elrejti Isten alázatának misztériumát.