Címlap
Szeretet történet, ami egy pohár tejjel kezdődött
"Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni.
Gyógyulás a közös ima erejében
"A férjem súlyos állapotba került kórházba kétoldali tüdőgyulladással. Az első héten az orvosok igyekeztek mindent megtenni, hogy elkerülje a férjem az intenzív osztályt. Közben a család imádkozott. Én olvastam "Az Isten szeretete gyógyít című könyvet, ekkor éreztem, hogy gyógyító imát kellene kérnem a férjemért.
Magyar korrupcióról röviden
Vizes VB - a presztízsesemény miatt szinte korlátlan közpénz közelébe engedett emberek nyíltan, szinte csomagolás nélkül vitték az adófizetői pénzeket. A kiperelt iratokból látszik, hogy túlárazott vagy szükségtelen szerződésekkel ömlött a pénz a barátokhoz. Balogh Sándor gazdasági igazgatót már körözik, szökésben van. Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter felelősségét egyelőre csak a sajtó firtatja...
Városmesék 10. - Johi
Sípos (S) Gyula: Johi
Ez egy nagyon személyes történet Hadik Gyula bácsi lány unokájáról, Johiról (Johanna), illetve a történet még sokkal előbb kezdődött…
A szeretet szabadságában
"Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: Szabad-e szombaton gyógyítani?” (Lk 14,1–6)
A Szeretetben mindent szabad, kivéve a bűnt. Nem szabad, hogy a törvénykező magatartás megakadályozzon minket a jótettekben.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, vezess minket a szeretet és szabadság útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heisler András és Erdő Péter levélváltása a nizzai terrortámadás kapcsán
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke levelet írt Erdő Péter bíborosnak az október 29-i nizzai merénylettel kapcsolatban, amelyre az esztergom-budapesti bíboros érsek válaszolt:
A katolikus szavazók tragédiája
Robert W. McElroy püspök nyilatkozta ezt az amerikai elnökválasztás előtt, de a magyar helyzetre is igaz: "Úgy vélem, az abortusz kitüntetetten fontos kérdés a katolikusok szempontjából – de csak az egyik a sok közül. Aggaszt, hogy ha azt mondjuk, az abortusz a legfontosabb kérdés, választási viszályok közepébe csöppenünk. Az egyház tanítása szerint a pártok értékelésénél a jelöltek többféle tulajdonságát figyelembe kell vennünk, de azt is, hogy milyen álláspontjuk van a katolikus erkölcsi tanítás egy sor fontos tényezőjével kapcsolatban.
A rózsafüzér ima eredetéről
A 12. századból származik. Abban az időben, amikor az egyházat az albigens eretnekség támadta meg, Szt. Domonkost a Szűzanya inspirálta, hogy egy korábban ismeretlen megközelítést alkalmazzon. Amikor a faluról falura járva prédikált az üdvösség titkairól, mint amilyen a megtestesülés, a megváltás, az örök élet és a Szentháromság, Domonkos minden tanítás után tíz Üdvözlégyet imádkozott.
Döntési helyzetben
"Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad." (Lk 13,31–35)
Minden embernek és minden népnek döntési lehetőségei vannak...
Drága Istenünk, segíts, hogy minden körülmények között melletted tudjunk dönteni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Városmesék 9. - Jankó és Szent Antal halat fognak
Sípos (S) Gyula: Jankó és Szent Antal halat fognak
Akkoriban történt mindez, amikor a Hosszúréti patak még szabadon futott a Fő utcán át és kis hidak íveltek rajta keresztül. Nem volt még Géza fejedelem utca sem és házak sem a domboldalon, hanem csak nád és patak, és a tavat is szabadon körbe lehetett járni bárkinek.
Ferenc pápa katekézise: Jézus nem egy távoli Isten, és nem is tud az lenni!
Október 28-án a Szentatya folytatta katekéziseit az imáról. A mai, immáron tizenkettedik elmélkedésében Jézust mint az imádság emberét mutatta be. Jézus már földi működésében is a nép tagjaként, a népet képviselve imádkozott, és most az Atyánál is értünk közbenjárva, bennünket képviselve imádkozik. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Cserhalmi György és Dunai Tamás lett a legjobb színészpáros Los Angelesben
Cserhalmi Györgynek és Dunai Tamásnak ítélték a legjobb színészpárosnak járó Platina-díjat a Los Angeles-i Independent Shorts Awards nevű rövidfilmes online fesztiválon – olvasható a Madách Színház honlapján.