Címlap
Kicsiben és nagyban hűnek lenni
"Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű." (Lk 16,9–15)
Életünk kis dolgaiban tesz próbára minket Isten, hogy felneveljen a nagyobb dolgokra.
Köszönöm Uram, hogy erőn felül nem próbálsz meg minket, hanem erőt adsz a győzelemhez! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Városmesék 17. - Szerelmi történet az első vár idejéből
Sípos (S) Gyula: Szerelmi történet az első vár idejéből
Mára semmi nem maradt a törökbálinti várból. Köveit elhordták építőanyagnak, területét beépítették. De hogy volt, azt bizonyítja, hogy az 1700-as évek elején érkező sváb betelepülők utcájukat Festung-nak, (Vár) nevezték. Ez volt Török Bálint vára, amelynek romjai 1735-ben még láthatóak voltak az Anna-hegy oldalában, a templomnál, a mára szintén eltűnt forrás szomszédságában.
Magyar programozót is érint az idei Nobel-békedíj kitüntetés
A Világélelmezési Programnak (WFP) ítélte oda 2020-ban a Nobel-békedíjat és az azzal járó 10 millió svéd koronát (345 millió forintot) a norvég Nobel Bizottság. Azt azonban kevesen tudják, hogy a WPF logisztikai szoftvereinek – amelyek lehetővé teszik a szállítmányok eljuttatását és nyomon követését – fejlesztője Király Róbert, aki 12 éve Pilisszentlászlóról végzi ezt a munkát.
Lengyel és magyar abortusz-helyzet
Csak viszonyításként: Lengyelországban tavaly mintegy 1100 abortuszt végeztek, ebből 1074-et Down-gyanú miatt (ez utóbbiakat tiltja meg a mostani erőszakos tiltakozásokat kiváltó új szabályozás). Lengyelország lakossága 38 millió, Magyarországé 9,7 millió fő.
Magyarországon évente kb. 30.000 abortusz van, és már ez is jelentős csökkenés a '70-es évek 160 ezres számaihoz képest.
A Szeretetláng kápolnában jártunk
Október végén Etyekről zarándoktársaimmal ellátogattunk Törökbálintra a Szeretetláng kápolnába, lelki napra. Imaórával kezdtünk, mely lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokról és ráhangolódjunk Isten dicséretére, „hullámhosszára”.
Városmesék 16. - Pestis
Sípos (S) Gyula: Pestis
Kevés rémítőbb hírt ismert annál a középkori ember, mint ha azt hallotta, hogy "jön a pestis". Mert a pokollal lehet ijesztgetni, de az messze van, és "azt még meg is kell érni!". A nemesi törvényszék is csak akkor veszélyes, ha utolérik az embert. Bujkálni a zsandár előtt széles e világon sokfelé lehet. De a pestis ellen nincs hová bújni!
A világ okossága
"Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” (Lk 16,1–8)
A világ okossága előre vihet, de be is csaphat és elsodorhat...
Drága Istenünk, add meg nekünk a te bölcsességedet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Tomáš Halík cseh katolikus pap, vallásfilozófus a világjárványról és Ferenc pápáról
„Semmi nem fog történni, minden a régiben marad” – kiáltják az Egyház idegessé vált sírásói, egy halott vallás követői. Igen, semmi sem történik, amivel csapdába csalhatnák, s amiért végül megkövezhetnék Ferenc pápát, ahogyan názáreti földijei is meg akarták kövezni Jézust. A pápa nem eretnek, és azok sem eretnekek, akik követik az Egyház lelki megújítására hívó felszólítását. Nagyon fontos, hogy a pápa szellemében bízzunk az isteni irgalom forradalmi erejében, elvégre az irgalom a pápa teológiájának alfája és ómegája – és akkor is bízzunk benne, ha Ferenc pápának esetleg már nem lenne ereje úgy folytatnia a munkáját, ahogyan folytatnia kellene.
Az európai püspökök közös imája a járvány idején
Istenünk, Atyánk, világ Teremtője, aki mindenható és irgalmas vagy, aki irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba, hogy lelkünk és testünk gyógyítója legyen, tekints gyermekeidre, akik Európa és a világ számos részén ezekben a nehéz, zűrzavart és aggodalmat okozó időkben hozzád fordulnak, mert erőre, megszabadításra és megnyugvásra van szükségük: szabadíts meg minket a betegségtől és a félelemtől, gyógyítsd meg a betegeinket, adj vigasztalást a családjaiknak, bölcsességet a döntéshozóknak, erőt és jutalmat az orvosoknak, ápolóknak és önkénteseknek, és örök életet az elhunytaknak. Ne hagyj el minket a megpróbáltatás idején, de szabadíts meg minden rossztól. Kérünk Téged, aki a Fiúval és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen. Mária, egészség és remény Anyja, könyörögj érettünk!
Városmesék 15. - Miért Munkácsy?
Sípos (S) Gyula: Miért Munkácsy?
Munkácsy Mihály út, rajta Munkácsy Mihály Művelődési Ház, előtte Munkácsy Mihály szobor – vajon miért lett olyan nagy tisztelője ez a község, majd város az egyébként méltán híres festőnknek?
Hogyan várjuk Jézust?
"Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” (Lk 12,35–40)
Igaz ez a személyes életünkben, de a világ életében is - és akkor számot kell adnunk...
Add Uram, hogy a Te gondolataidat gondoljuk, szavaidat szóljuk, tetteidet cselekedjük, szívünk és életünk a Tiéd legyen! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ne öndicsőítő Bábel tornyát építsünk – Csókay András műtétekről, hálapénzről, magánpraxisról
Október 27-én a magyar orvoscsapat koponya-helyreállító műtétet hajtott végre Dakkában a szétválasztott bangladesi sziámi ikerlányok egyikén, Rabeyán. A beavatkozást Csókay András idegsebész, Pataki Gergely plasztikai sebész és Csapody Marcell aneszteziológus végezte el a helybéli kollégákkal együttműködve. Az orvoscsapat idegsebészeti vezetőjével, Csókay Andrással beszélgettünk.