Címlap
Miért követed el újra ugyanazokat a bűnöket?
Robert McTeigue SJ a Jézus Társasága Marylandi Tartományához tartozik, filozófiát és teológiát oktat különböző egyetemeken, tapasztalt lelkivezető. Az Aleteia nemzetközi katolikus portálon közölt írását adjuk közre.
„Semmi nem táplál annyi hamis reményt és ábrándot, mint egy fogyókúra első négy órája.”
Tanulni a gyógyító szolgálatról Regina nővértől
"Kedves Testvérek!
2016.07.02-án szeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik szeretnének tanulni a gyógyító szolgálatról, szeretnének ezzel foglalkozni. A program szombaton 9:30 órától kezdődik és kb. 19:00 óráig tart, Regina Collins nővér a gyógyító szolgálatról tanít.
Brexit és mi – nagyszerű stratégia, vagy politikai blöff?
Szent István király politikai zsenialitása abból is kitűnik, hogy úgy sikerült a Magyar Királyságot Európa közepén lehorgonyoznia, hogy közben sem a Német-Római Császárság, sem Bizánc hűbéres alattvalóivá nem kellett válnunk. Lehetett volna ez másképp is: néhány évszázaddal később három részes függőségbe szakadtunk, és jött Trianon is... Nagy Britannia szintén Európa részeként, de mégis különálló szigetországként épített világbirodalmat annak idején. Most pedig az a kérdés, hogy a Brexit egy régi/új társadalmi vízió, vagy pedig egy meggondolatlan politikai blöff következménye-e – és mit jelent ez a mi számunkra?
Kiadói terveink, röviden
Őszre szeretnénk két kis füzetet megjelentetni, egyiket a Szentlélek kegyelmeiről, ajándékairól és karizmáiról, egy másik, evangelizációs jellegűt pedig a Tizparancsolat magyarázatáról, korunkat átvilágítva ezzel. Ezeken túl pedig készen áll az új, színes meséskönyvünk, amely a Sárkányszelídítők folytatása, az Ármányos sárkányos.
A Szűzanya 2016. június 25-i üzenete Medjugorjéból
Medjugorje, 2016. június 25. a jelenések 35. évfordulója:
„Drága gyermekek! Velem együtt adjatok hálát Istennek azért az ajándékért, hogy veletek vagyok. Imádkozzatok gyermekeim, és éljetek Isten parancsai szerint, hogy jó legyen nektek a földön. Ma, ezen a kegyelmi napon, édesanyai béke-áldásomat és szeretetemet szeretném adni nektek.
Egyházi reakciók az angol kilépésre
Ferenc pápa, valamint az angol és a walesi püspöki kar is reagált a Nagy Britannia Eból való kilépését eldöntő népszavazásra:
Jézus és Mária - a Kinyilatkoztatás megértése... 3. rész
A kánai menyegző
Az Egyház apokrifnek, azaz mesés elemekkel dúsított, nem hiteles beszámolónak tart több olyan korai iratot, amik a maguk korában nagy népszerűségnek örvendtek. Ezek közé tartoznak azok a színes történetek, amelyek a gyermek Jézusról szólnak aki mindenféle csodás dolgokat tesz, például az agyag galambot élővé változtatja, stb. Az evangéliumok – és a józan ész – azonban világossá teszi, hogy Jézus csak a megkeresztelkedése után, amikor a Szentlélek leszállt rá, akkor kapta meg a nyilvános működéséhez a csodatévő erővel és hatalommal való felkenést. De ha ez igaz – és igaz, a Szentírás világosan utal rá, hogy Kánában tette az első csodajelet a Messiás – akkor tegyük fel a kérdést: honnan tudta Mária, hogy Jézus csodát fog tenni és a vizet borrá változtatja?
Néhány programunk a következő hetekben
Mária-áhítat, alkotó tábor, gyógyító összejövetel... részletek:
Győztek a kilépés-pártiak

Rövid hír: Pénteken éjjel 11-kor véget ért a mindent eldöntő népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról. Az eredmények szerint győztek a kilépés-pártiak. (Hétfőn az Eheti-ben minderről bővebben, különösen annak tükrében, hogy mit jelenthet ez nekünk, magyaroknak...)
Légy apó tanítása

Légy apó érezte, hogy már csak kevés ideje van hátra. Szárnyai megfakultak, potroha elveszítette régi feszességét és lábaival is egyre gyengébben tudott kapaszkodni. Alig várta, hogy a nyüvekből kikeljen a legújabb légygeneráció – tudta, hogy ez lesz az utolsó nemzedék, akiknek még átadhatja bölcsességét.
Figyeljetek rám, legyecskéim – szólította meg fiatal és hebrencs utódait. – A legfontosabb ismereteket adom át netek, amit ha jól eszetekbe véstek, hosszú és boldog életet élhettek!
A gyógyult élet tanácsa
Átvilágítás a Tízparancsolat alapján – 4. rész: A gyógyult élet tanácsa
Ha régi fényképeket nézegetünk XX. század eleji családokról, akkor azt láthatjuk, hogy a gyerekek öltözködésükben, testtartásukban is igyekeztek szüleikhez hasonlítani. Ma pont fordítva van: az idősebbek öltözködnek „fiatalosan” és tesznek meg mindent azért, nehogy meglátszódjék a koruk. Ebben a feje tetejére állt világban nem egyszerű megérteni, miért is mondja Isten a Tízparancsolat negyedik tanácsában, hogy „tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked!” (Kiv 20, 12)


