Címlap
Ferenc pápa: Azt szeretném, hogy a remény magvetői legyetek!
Július 29-én este Ferenc pápa a krakkói ifjúsági találkozó fiataljaival együtt közös keresztúton vett részt. A gyönyörű keresztút egyik különlegessége az volt, hogy az állomásokhoz az irgalmasság cselekedeteit kapcsolták. Ferenc pápa zárbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
10 különbség Mohamed és Jézus Krisztus között
A következő néhány szempont abban segíthet, hogy összehasonlítsuk Jézus Krisztust, mint a keresztény hit alapítóját és szerzőjét Mohameddel, aki az iszlám alapító prófétája. Mivel a kereszténység és az iszlám arról szól, hogy az alapító életútját és tanítását követi, fontos látni, hogy mi jellemzi Jézust és Mohamedet.
Az ember, akit rángat az árnyéka

Az előttünk sétáló férfin nem látszott semmi különös, útikalauzom mégis megrántotta a kezem, és a fülembe súgta:
„Látod azt az embert? Nagyon szerencsétlen – rángatja az árnyéka! Hidd el, ez így van! Állítólag egyszer egy egész hétvégén bulizott egy rave-house-partyn, az meg tudod milyen?! Dübörög a zene, mindenfelől villóznak a fények, stroboszkóp meg minden, és állítólag az árnyéka nem bírta tovább a zajt, meg hogy ide-oda ugráltatják és megbolondult!
Ferenc pápa: Ne féljünk kimondani az igazságot: a világ háborúban áll!
Július 27-én, repülőútján Lengyelország felé Ferenc pápa szokásához híven röviden üdvözölte a vele együtt utazó újságírókat, de ezúttal a napi események kapcsán is nyilatkozott.
Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Emlékezés a Cigányholokausztra
Érden a Parkvárosi Közösségi Házban 2016. augusztus 2-án, kedden 17 órától. Részletes program:
Átvilágítás a Tízparancsolat alapján – 8. rész: Hamis tanúk
A Tízparancsolat nyolcadik figyelmeztetése: „Ne tégy hamis tanúságot felebarátod ellen!”, (Kiv 20, 16) - vagy egyszerűbben és mindenre kiterjedően megfogalmazva: „Ne hazudj!”
Az első – és következményeiben legsúlyosabb – hamis tanúzásos történetet a Biblia legelső könyvében olvashatjuk. Ebben a hamisan megvádolt személy a Teremtő, hamisan tanúskodik a gonosz lélek, aki a kígyó képében jelenik meg, az elbolondítottak pedig, akik mindennek rettenetes következményeit máig viselik, az emberek.
Brutális gyilkosság a francia templomban
Két férfi túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt. Mise közben egy idős papot megöltek - elvágták a torkát - , de több másik túsz is súlyosan megsebesült. A túszejtőket lelőtték a rendőrök. Az Iszlám Állam vállalta magára a támadás elkövetését. Egy embert később őrizetbe vettek a támadással összefüggésben, de ennél többet nem árultak el róla a rendőrök az AP szerint.
Genezis címmel készül új magyar film
Bogdán Árpád „Genezis” címmel készülő második játékfilmjének forgatásához a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága 250 millió forint támogatást szavazott meg – közölte az MNF június 18-án.
A Szűzanya 2016. július 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Nézlek benneteket és elveszettnek látlak titeket, szívetekben nincs sem ima, sem öröm. Térjetek vissza gyermekeim az imához és Istent tegyétek az első helyre, ne az embert. Ne veszítsétek el a reményt, amelyet hozok nektek. Gyermekeim, ez az idő minden nap egyre inkább Isten keresése legyen szívetek csendjében és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, amíg az ima örömmé nem válik számotokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2016. július 25.
Két pogány közt
Mielőtt az összegyűlt keresztes hadakat Kapisztrán Szent János a muszlim hódítók ellen vezeti Nándorfehérvárnál, az egykorú feljegyzés szerint ezt mondja nekik: „Ó magyarok, szegény fiaim, hozzátok helyre a kereszténység hibáját, álljatok ellene ellenségeiteknek!” (Tagliacozzo, idézi Dümmerth Dezső „A két Hunyadi” című könyvében.) Nándorfehérvárt ma Belgrádnak hívják, és Pozsonyban sem a magyar országgyűlés ülésezik, de a mondat azért ma is megállja helyét…
Megjelent olaszul és angolul Márton Áron püspök életrajza
A Márton Áron-emlékév keretében az olasz Velar Kiadó jelentette meg a szent életű erdélyi püspök életrajzát olasz és angol nyelven – tájékoztatott Németh László olaszországi főlelkész.
Újabb esély Asia Bibi migmentésére
Asia Bibi az a keresztény asszony, akit istenkáromlás hamis vádja miatt ítéltek halálra Pakisztánban, és tartanak évek óta börtönben arra várva, hogy az ítélet jogerős legyen. Asia Bibi sorsa jelentős fordulóponthoz érkezhet. Lehetőség van rá, hogy az Európai Parlament hivatalosan járjon el a többgyermekes édesanya érdekében. Tizennégy képviselő, köztük a magyar Hölvényi Görgy, írásbeli nyilatkozatot nyújtott be az ügyben. Amennyiben az európai parlamenti képviselők abszolút többsége (több mint 50%-a) aláírja a nyilatkozatot, hivatalosan arra kérik az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit, hogy tegyen meg minden politikai és diplomáciai lépést Asia Bibi szabadon bocsátása érdekében.


