Címlap
Egy nagyon jó interjú a leendő erdélyi magyar érsekkel
Ferenc pápa 2019. december 24-én gyulafehérvári érsekké nevezte ki Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, akit február 22-én szentelnek püspökké és iktatnak be érseki hivatalába a gyulafehérvári székesegyházban. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a kinevezéséről, a készületről, életéről és értékekről.
Az apák elképesztő hatása gyerekeikre
Egy pszichológiai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az apák olyan módon tudnak hatni a gyerekeik kortárs kapcsolataira, iskolai előmenetelére, ahogy az anyák nem. Természetesen az anyák szerepe is óriási a gyerekek nevelésében, de egy apa pozitív jelenléte, fejlesztő hatása sokkal erőteljesebb, mint azt korábban gondoltuk.
Strasbourg megint felszólította a kormányt, hogy adjon enni a menekülteknek
Az Emberi Jogok Európai Bírósága felszólította a hazai hatóságokat, hogy haladéktalanul adjanak enni a Magyar Helsinki Bizottság afgán ügyfelének. A szervezet szerint az afgán menekült hetedik napja nem kap enni a magyar hatóságoktól, ezért a terhes és súlyos beteg felesége és kislánya ételmaradékain kellett élnie. Ez a huszonnyolcadik olyan eset, hogy a kötelezettség ellenére a magyar hatóságok rendszerszinten nem hajlandóak élelmet adni a tranzitzónában rekedt menekülteknek.
Élő adás a szobából 20. - Hogyan evangelizáljunk?
Témája az, hogyan evangelizáljunk, az egyszerű jelektől kezdve a megtérésig... és persze szokás szerint az adásban imádkozunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, az egész évükért, és Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Hitünk hitetlensége
"Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön." (Mk 6,1–6)
Itt tart a hitünk: néha meggyógyul egy-egy beteg...
Növeld hitünket Jézus és használj minket, hogy a Te nevedben jelek és csodák történjenek... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
"Egyház és világ állapota a Jelenések könyve tükrében"
FRISSÍTÉS: Ebben a formában nem lesz megtartva, bezárt a kunszentméártoni ház. Gondolkodunk egy egynapos rövid változatban ... Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2020. április 3. péntek 18 órától
április 5. vasárnap 13 óráig, szombaton gyógyító összejövetellel. A lelkigyakorlat témája: Egyház és világ állapota a Jelenések könyve tükrében. Részletek:
Két magyar is szerepel egy amerikai katolikus magazin Év embere toplistáján
Az „Inside the Vatican” (A Vatikánon belül) amerikai katolikus havilap minden év januári számában közzé teszi az Év embere tizes listáját. A magazin szerkesztői kiválasztanak olyan személyiségeket, akik katolikus szempontból kiemelkedő hatást gyakoroltak tevékenységükkel környezetükre, szerepeltek a hírekben, illetve a világ és a hit fontos kérdéseiben jelentős szerepet vállaltak. 2019 eseményeire visszatekintve az amerikai katolikus havilap két magyart is besorolt toplistájába.
Bátorság!
"A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,21–43)
A világ félelemben akar tartani, Isten felszabadít a félelem alól.
Jöjj Szabadító Lélek, jöjj Gyógyító és Bátorító, jöjj Szeretet Lelke és ölelj át minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A bátor indiai nővér megmentette a miséző olasz papot
A genovai Sestri Ponente Szent Ferenc-templomába január 31-én délután berohant egy férfi, azt kiabálva, hogy ő a sátán. Kést vett elő, az általános ijedelem közepette egy indiai származású fiatal nővér sietett a plébános segítségére. A zavart férfi megsebesítette Divya nővért, majd a helyszínre érkező rendőrökre támadt.
Egy apa üzenete: “Kedves szülők, abba kell hagynunk a tanárok lebecsülését!”
Blair King, blogger, édesapa egy nagyszerű írást tett közzé saját blogján, amely körbejárta a világhálót, és amelyet még a kanadai Huffington Post is átvett. Íme:
Újjászületés
A bűnbánat és megtérés meghirdetése nem öncél. Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdet, nem az a célja, hogy lelkiismeret-furdalást ébresszen – ez csak eszköz -, vagy hogy kínozza az embereket, esetleg ilyen módon nyerjen befolyást felettük. János célja a Messiás útjának előkészítése, hogy az emberek az újjászülethessenek Isten országába. De hogyan lehetséges ez?
A Szabadító
"Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában." (Mk 5,1–20)
Jézus erősebb a gonoszság minden erejénél, övé a Szeretet ereje.
Szabadíts meg minket Uram minden bűntől, bajtól, betegségtől és a gonoszság minden erejétől! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult