Címlap
Többen jöttek haza, mint ahányan kivándoroltak tavaly
Évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg, írja a Portfolio. A portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott Statisztikai Tükör című kiadványában megjelentekre hivatkozva azt írja, 2018-ban:
Isten békessége
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen!" (Jn 14,27–31a)
Isten békéje szívtől szívig hatol és áldássá teszi az életet.
Drága Istenünk, hozd el a békét ebbe a békétlen világba! Ámen. (S)
A románok többsége szerint Magyarország ellenőrzése alá akarja vonni Erdélyt
A románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy "így vagy úgy" ellenőrzése alá vonja Erdélyt - egyebek között ez derült ki az INSCOP román közvélemény-kutató intézet egy friss felméréséből, amelynek külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekről gyűjtött adatsorát hétfőn tették közzé.
A családok 2021-es világtalálkozója a hivatás és az életszentség témájával foglalkozik
"A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja” – ezt a témát választotta Ferenc pápa a családok következő világtalálkozójára, amelyet Rómában tartanak majd 2021. június 23. és 27. között.
Átváltozások
Kafka híres novellájában Gregor Samsa bogárrá változik, Szent Ágoston méltán híres könyvében, a Vallomásokban pedig azt olvashatjuk el, hogyan lesz a pogány fiúból keresztény férfi. De láttunk már filmet arról, hogy néhány buzgó keresztény imája és munkája városok életét formálhatja át gyökeresen és azt is tudjuk, hogy szentek egész nemzeteket emelhetnek fel, diktátorok pedig egész nemzeteket sújthatnak le. Csak két végpont van - attól függően, hogy vállaljuk-e a tisztulás útját –, Isten vagy az ördög.
A Szentlélek jön és tanít
"S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” (Jn 14,21–26)
A Szentlélek leszáll, hogy megtanítson minket mindenre - már ha hajlandóak vagyunk tanulni...
Jöjj Szentlélek, taníts minket szeretni és életté váltani mindazt, amire Jézus tanított minket! Ámen. (S)
A könyvolvasás hasznáról
Amikor könyvet olvasunk, számos különböző módon dolgoztatjuk meg az agyunkat – állítja dr. Ken Pugh, a Yale Egyetemmel együttműködő Haskins Laboratories kutatási igazgatója. Képzelőerőnk mellett szelektív figyelmünket, megismerési és nyelvi képességeinket is igénybe vesszük. Ugyanez nem igaz arra az esetre, amikor az internetet böngészve gyors tempóban szaladunk végig az elénk kerülő, rövid szövegek garmadáján.
A tények és a valóság érzete - röviden
Az elmúlt 25 évben a bűnözés meredeken zuhant az Egyesült Államokban (a különféle statisztikáktól függően 49-74 százalékot), az amerikaiak a felmérések szerint mégis úgy ítélik meg, hogy folyamatosan növekszik a bűnesetek száma. Ennek oka az a manipulatív "valóság", amit a média tálal az emberek elé és ami felülírja a tényeket és még saját tapasztalatainkat is...
Ferenc pápa: Jézus szeretetével azokat is szeretni tudjuk, akik bántottak bennünket!
Május 19-én a vasárnapi evangélium alapján a Szentatya Jézus új parancsának értelméről elmélkedett a déli Mária-ima elimádkozását megelőzően. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes egészében közöljük.
Új parancsot adok
"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!" (Jn 13,31–33a.34–35)
Jézus a búcsúbeszédében még egyszer nyomatékosítja a főparancsot: szeress - és vajon én hogy állok a szeretet parancsával?
Bocsáss meg Istenem, hogy oly sokszor felmentem magam a szeretet parancsa alól! Jöjj Szeretet Lelke, segíts szeretni! Ámen. (S)
II. János Pál pápa imája
Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.
Idén is világméretű szentségimádás lesz úrnapja szombatján
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága az Eucharisztia ünnepéhez, úrnapjához kapcsolódva június 22-re világméretű szentségimádást hirdet, hogy együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon. A NEK titkársága felhívását olvashatják.