Egyenes, tiszta beszéd
"Legyen a ti beszédetek »igen, igen, nem, nem«; ami ennél több, az a gonosztól van.” (Mt 5,17–37)
Egyenes, tiszta beszédre hív és biztat minket az Úr...
Az igazságot eltagadó, kiforgató, hazugságokból hálót szövő képmutató emberektől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szent Pio atya buzdítása - röviden
"Mondjuk teljes meggyőződéssel, az igazság hitével: Én lelkem, kezdj el ma jót cselekedni, mert mindeddig semmit sem tettél. Úgy tegyünk mindent, hogy az Isten jelenlétében járunk. - Isten lát engem - ismételjük ezt többször magunknak. És látásában meg is ítél. Tegyünk úgy, hogy mindig csak jót lásson bennünk."
Sajnálom a népet...
„Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.” (Mk 8,1–10)
Jézus tudja, hogy milyen helyzetben vagyunk és segítségünkre siet.
Irgalmas Istenünk jóságát mindörökké éneklem... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Ez a mi hitünk, a keresztények hite

Szeretettel ajánljuk ezt a kis könyvet azoknak, akik szeretnék megismerni, kiben-miben hisznek a keresztények, de azoknak is, akik szeretnének kicsit jobban elmélyedni hitükben.
Stephen Hawking figyelmeztetése a mesterséges intelligenciáról
Stephen Hawking, a világhírű fizikus és tudós halála előtt olyan figyelmeztetést hagyott az emberiség számára, amely mára egyre inkább valóságosnak tűnik. A professzor már 2012-ben arra figyelmeztetett, hogy „a teljes mesterséges intelligencia kifejlesztése az emberi faj végét jelentheti.”
Jézus személyesen szeret
"Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét." (Mk 7,31–37)
Jézus személyesen és külön is foglalkozik velünk, mert szeret minket.
Köszönöm Uram, hogy megajándékoztál szereteteddel! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kórtünet - röviden

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét a "nembináris", svájci énekes, Nemo nyerte. (Azaz egy férfi, aki magát sem férfinek, sem nőnek nem tartja...)
Jézus meghallgat és cselekszik
"Jézus azt válaszolta: Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.” (Mk 7,24–30)
Forduljunk Jézushoz bizalommal, Ő meghallgat minket...
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: Nagyon sok gyermeket kizsákmányolnak, ne maradjunk közömbösek!
Január 8-án, délelőtt a Szentatya az általános kihallgatás keretében Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívek és zarándokok csoportjaival találkozott a VI. Pál teremben. Katekézisében – a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódva – a gyermekekről elmélkedett, akiket a mennyei Atya legjobban szeret. Különösen is felemelte hangját a gyermekek kihasználása, azon belül is a gyermekmunka ellen. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.


