XIV. Leó pápa: Folytatom Ferenc pápának a szinodalitás előmozdítására irányuló munkáját
Május 19-án délelőtt a Szentatya a többi keresztény egyháznak és egyházi közösségnek, valamint más vallásoknak a képviselőit fogadta az Apostoli Palotában, akik a péteri szolgálat megkezdése alkalmából bemutatott misére érkeztek Rómába. Beszédében hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa örökségét kívánja továbbvinni az emberi testvériség építése, az Egyház szinodális működése, az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd terén egyaránt. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Megcselekedni Isten akaratát
"Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21.24–27)
Hiábavaló beszéddel tele a világ - de ki az, aki megcselekszi az Úr akaratát?
Segíts Uram, hogy megértsük és teljesítsük is akaratodat, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy törvényjavaslattal lenyúlnák a közétkeztetésre szánt pénzeket is
"Szép csendben egy újabb, készülő gigantikus lenyúlás: egy készülő törvényjavaslat szerint ezentúl kizárólag a pocsék Kréta rendszeren keresztül zajlik majd a gyermekétkeztetés adminisztrációja és FIZETÉSE IS. Azaz hiába önkormányzati feladat a gyermekétkeztetés, ezentúl csak a Krétán keresztül folynak majd át a térítési díjak és majd ők fizetik ki az önkormányzatok saját konyháinak, vagy az általuk megbízott vállalkozónak a pénzt. Első látásra ez szinte ártalmatlan változtatás a többi nagy lenyúláshoz képest, de néhány dolgot tudni kell azért, a szakértők magyarázata szerint:
Túláradó kegyelem
"Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze." (Mt 15,29–37)
Jézus csodát tesz a szegény népért, túláradó kegyelemmel.
Drága Istenünk, hozd el a csodáidat közénk, hogy újra béke és szeretet legyen közöttünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mindennél nagyobb szükség van a békére! - háborús hírek + ima
Orosz-észak-koreai paktum; drónhadseregek; vegyi fegyverek tömeges bevetése; újabb menekülthullám; polgári célpontok támadása; hadifoglyok kivégzése... háborús hírek + ima a békéért:
Szeretet és egység - XIV. Leó pápa beszéde a beiktatásakor
"A Szentlélek fényével és erejével építsünk egy olyan Egyházat, amely Isten szeretetének alapján áll, az egység jele, egy missziós Egyházat, amely kitárja karjait a világ felé, amely hirdeti az Igét, amely engedi, hogy nyugtalanítsa a történelem, és amely az összhang kovászává válik az emberiség javára." - mondta többek között a pápa beiktatási beszédében vasárnap a Szent Péter téren. Itt a teljes beszéd:
Jézus felujjong lelkében
„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki." (Lk 10,21-24)
A kicsinyek, akik egyszerű szívvel el tudják fogadni, amit Isten mond nekik.
Az öntelt okoskodástól ments meg Uram minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Megbélyegzés felsőfokon
A Nézőpont Intézet és a Szuverenitásvédelmi Hivatal friss „elemzését” olvasva érthető meg igazán, mennyire veszélyes vizekre evezett a kormányzat már az ellehetetlenítési törvényjavaslat elfogadása előtt, és mi a tétje annak, ha egy ilyen törvényt elfogadnak. - Dezső András cikke bemutatja, hogyan működik a démonizálás és ellehetetlenítés ma hazánkban:
Szeresd az életet! – Kilenced indul az emberi élet tiszteletéért és védelméért
„Szeresd az életet!” címmel imakilencedet indít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága. A november 16–24-ig zajló imádság a IV. Országos Életvédő Nap eseményéhez kapcsolódik: az életvédő konferenciát, amelyet idén a Szeged-Csanádi Egyházmegyével karöltve szervez meg a Családügyi Bizottság, november 23-án tartják Szegeden, a Katolikus Házban.
Ha Jézushoz fordulunk a kéréseinkkel
"Jézus így felelt: Megyek és meggyógyítom." (Mt 8,5–11)
Ha Jézushoz fordulunk, Ő mindig készen áll a segítésre...
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

