Jézus tanítása szerint élni
"Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!" (Mt 28,16–20)
Jézus tanítása lélek és élet, örök élet.
Segíts Uram, hogy szavaink és tetteink visszatükrözzék a Te életedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében

Ez egy optimista könyv .
Nem kerget illúziókat, nem akar haszontalan emberi fantáziákra építeni. Sőt, épp ellenkezőleg, nagyon komolyan igyekszik számot vetni hazánk jelenlegi morális, társadalmi állapotával, gazdasági vagy épp kulturális és vallási helyzetével - és mégis bizakodó, nem oktalanul. Ez a könyv azért született meg, hogy jól megalapozott reményt keltsen minden olvasóban.
Észak-koreaiak rabszolgasorsban Oroszországban
Az ukrajnai háború munkaerőhiányhoz vezetett Oroszországban, amit Moszkva humánusnak semmiképp nem nevezhető megoldással igyekszik orvosolni. Pjongcsang jóváhagyásával az oroszok észak-koreai munkások tömegeit irányítják az országba, akiket szinte rabszolgatartási körülmények között dolgoztatnak. A BBC-nek sikerült beszélnie hat ázsiai munkással, akik elárulták, hogy embertelen körülmények között kell küzdeniük az életben maradásért. A beszámolók alapján kirajzolódott a munkatábor modern változata.
Elkészült! Köszönjük!
A felújított törökbálinti Szeretetláng kápolna és újonnan kialakított közösségi ház bemutatása.
Elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/33-88-245
Támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Mint egy gyermek...
"Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda." (Mk 10,1–16)
Nyitott szívvel, kíváncsian, érdeklődve, bizalommal...
Növeld hitünket és bizalmunkat Uram, mert szeretünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az anyák szja-mentessége - kinek mikortól
Októbertől szja-mentességet kaphatnak a három gyermekes anyák, a kétgyerekeseknél pedig lépcsőzetesen vezetik be az adómentességet 2026 és 2030 között:
Áldozatvállalás nélkül nem jött volna létre ez a zseniális film
Tom Hanks egy őszinte interjúban elárulta, hogy a Forrest Gump veszélyesen közel állt ahhoz, hogy soha ne kerüljön a mozikba. A probléma nem a forgatókönyvvel vagy a szereposztással volt, hanem a pénzzel. A Paramount Pictures a forgatás közepén jelentős összeggel csökkentette a film költségvetését. Hanks és Robert Zemeckis rendező kénytelen volt szembenézni azzal, hogy hatalmas lyuk tátong a film finanszírozásában. Szokatlan és kockázatos döntést hoztak: a saját zsebükbe nyúltak.
Béranyaság Amerikában
Lily Collins és férje, Charlie McDowell január végén jelentették be, hogy megszületett első gyerekük. A házaspár az Instagramra töltött fel egy fotót a kislányról, és a posztban „végtelen hálájukról” biztosították a béranyát, aki kihordta közös gyereküket. A bejelentést nem fogadta osztatlan siker, a jókívánságok mellett rengeteg bírálat is érte Phil Collins lányát és vejét a béranya felfogadása miatt:
Jézus tanítását hallgatni és megvalósítani
"Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket." (Mk 10,1–12)
Nekünk is Jézus Krisztus tanítását kell tovább adnunk, nem emberi elképzeléseket...
Jöjj Szentlélek és elevenítsd meg bennük Krisztus tanítását, hogy az átjárja életünket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Leó pápa: Vajon nem a gyermekeit magához ölelő anya a leggazdagabb ember a világon?
A Szentatya augusztus 10-én, az évközi idő 19. vasárnapján délben a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel, zarándokokkal. A mise evangéliumáról elmélkedve arra biztatott, hogy bontakoztassunk ki Istentől kapott adottságainkat, hiszen a végett kaptuk őket, hogy mások boldogságát szolgálhassuk velük. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
