Ökológiai falu a Vatikánban
Az ökológiai falu 55 hektáron terül el, történelmi kerteket, palotákat, műemlékeket és régészeti leleteket, mezőgazdasági területeket, valamint új tereket foglal magába, amelyeket a képzésnek, a biogazdálkodásnak és a regeneratív mezőgazdaságnak szentelnek. Egy olyan folyamat gyümölcse, amely ötvözi a lelkiséget, az oktatást és a fenntarthatóságot, azzal a céllal, hogy nyitott, hozzáférhető és befogadó teret biztosítson a tanuláshoz, az elmélkedéshez és a teremtéssel való tudatosabb és tiszteletteljesebb kapcsolat megtapasztalásához.
Kit várunk?
Fel tudjuk mondani a leckét: advent a várakozás ideje, és ha rákérdeznek, akkor azt is tudjuk, hogy ez a második advent ideje. (Most tekintsünk el azoktól, akik semmit sem várnak, s a szertartásokon is úgy vesznek részt, hogy semmit sem várnak Istentől – legfeljebb a paptól annyit, hogy minél rövidebben beszéljen. Szomorú valóság ez – vannak, akik évtizedeken át úgy járnak templomba, hogy semmit sem várnak Istentől – nem várnak, így, bár kaphatnának, mégis mindig üres kézzel távoznak.) De ki az, akit várunk? Milyen Isten az, akinek eljövetelében reménykedünk?
Élő adás a szobából 8. - Mit tesz a Szentlélek?
Téma: Mit tesz a Szentlélek? - az adásban imádkozunk a Szentlélek ajándékaiért, adományaiért és karizmáiért, imádkozunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Kiszáradunk vagy rugalmasak maradunk?
"Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek." (Mt 9,14–17)
Vigyázzunk, nehogy beleszáradjunk régi szokásainkba...
Eleveníts meg minket Uram Szentlelkeddel és tégy rugalmassá minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: A Szeretetláng kegyelmi hatásairól - tanúságtételekkel

Hiánypótló művet tart a kezében a kedves olvasó, két okból is. Egyrészt olvasható a könyvben a Belső gyógyulás a Szeretetláng által, és a Szentségimádás misztikája és gyakorlata, amelyeknek füzet formájú kiadása már rég elfogyott. Másrészt belekerült néhány fontos előadás szerkesztett változata, amelyek az eddigi Szeretetláng Találkozókon hangzottak el. Az írásokhoz kapcsolódva pedig régebbi és újabb szeretetlángos tanúságtételeket is olvashatunk, amelyek megdobogtatják a szívünket. A tartalomból:
A cukorbetegség és a vesekárosodás összefüggése
Több mint 700 ezer ember él hazánkban diagnosztizált cukorbetegséggel, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet – sokan ugyanis nincsenek tisztában állapotukkal. Az International Diabetes Federation szerint világszerte közel 600 millió ember érintett, és a legtöbben a kettes típusú cukorbetegséggel küzdenek – írta meg az Egészségkalauz.
Három idézet a Látótól
Három idézet - az örök jelenről, a hitről és a veszélyérzetről -, amit érdemes most újraolvasnunk, és kicsit elgondolkodnunk rajta:
Élő adás a szobából 7 - az alibi kereszténységről
Téma: Az alibi kereszténységről - és imádkozunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten gyógyító, szabadító kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005
Véres összecsapásba torkollott a sátánista szertartás
Keresztény tüntetők és sátánisták csaptak össze a kansasi törvényhozás épületében. A fekete misét vezető férfit és három másik személyt őrizetbe vettek, miközben a Capitolium előtt több százan tüntettek. A vallásszabadságra hivatkozó sátánisták és a keresztény értékeiket védő ellentüntetők konfliktusa új fejezetet nyitott az amerikai egyház és állam szétválasztásának vitájában.
Isten irgalmas szeretetéről
"Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Mt 9,9–13)
Mindannyiunknak szükségünk van Istenre, hogy testileg-lelkileg egészségesek lehessünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A finn államügyész szerint Isten Igéje „gyűlöletbeszéd”
Az európai vallásszabadságot veszélyeztető, többek között bibliai igevers posztolása miatt indult gyűlöletbeszéd-per a hetedik évébe lépett Finnországban. Päivi Räsänen, Finnország volt belügyminisztere és lutheránus püspök harmadik bírósági tárgyalásra készül, miután az előző kettőn egyhangúlag felmentették.
