XIV. Leó pápa az imavirrasztáson: Sosem vagyunk egyedül, ébresszünk reményt egymásban!
A szentévi találkozók közt szereplő vigasztalás jubileuma alkalmából a Szentatya imavirrasztást vezetett a szenvedő emberekért a vatikáni Szent Péter-bazilikában szeptember 15-én az esti órákban. Az igeliturgia középpontjában az irgalmas szamaritánusról szóló szakasz állt. Ezt követően két tanúságtétel hangzott el, egy olasz nő, akinek férjét egy fiatalokból álló rablóbanda ölte meg, és egy amerikai nőé, akinek újságíró fiát 2014-ben az Iszlám Állam tagjai ölték meg. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.
Zúgolódók
Dávid sikerének egyik titka az volt, hogy nem ült le a „zúgolódók gyülekezetébe”, nem engedett sem az önsajnálatnak, sem a mások vádlása kéjes foglalatosságának, hanem céltudatosan haladt előre útján. Mózes is csak azért tudta a pusztában vezeti a népet, mert nem engedte, hogy az emberek folyamatos zúgolódása letérítse az Isten tanácsolta útról. Jézus pontosan megfogalmazta, milyen az az ember, akinek semmi és senki nem elég jó, aki mindig zúgolódik:
Nagyböjt 9. - Bíró, börtön és szabadulás
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 9 nap, péntek, március 6. Beszél: Sipos Gyula
Örök táplálékunk
"Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne." (Jn 6,51–58)
Jézus jelen van az Oltáriszentségben…
Köszönöm Uram, hogy örök táplálékul adtad magad nekünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Meghívó Bálint Imre kiállításának megnyitójára

Szeretettel meghívjuk a Szeretetláng Kápolna és Közösségi Házba 2025. április 29-én, kedden 18 órára Bálint Imre kiállításának megnyitójára. Részletek:
Megint egy lelet, ami ellene mond az elfogadott emberi evolúciós elméletnek
1960-ban Hrisztosz Szariannidisz, egy helyi görög lakos különös felfedezést tett a Petralona-barlangban. A tudósok több mint hatvan év kutatása után rájöttek: ez a lelet alapjaiban változtathatja meg azt, amit eddig az emberi evolúcióról gondoltunk. A koponya ugyanis nem Homo sapiens, de nem is a Neander-völgyi ember maradványa, hanem egy harmadik csoporté, amely utóbbival egy időben élt Európában mintegy 300 ezer évvel ezelőtt.
Milyen indulat?
Amikor Jézus nem fogadják be az egyik szamáriai faluban, János és Jakab – akiket Jézus egyébként is Boanergesznek, a mennydörgés fiainak nevezett el hirtelen természetük miatt – azt mondták: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!” (Lk 9, 54) Jézus azonban megdorgálta őket és nem engedte ezt meg. (Nem tudjátok, milyen lélek, milyen indulat lakik bennetek – menjünk tovább…)
Ez az egyik nagy kérdés: milyen indulat munkál bennem/benned?! Nem véletlenül írja Pál apostol, hogy „mi a szeretet, az erő és a józanság lelkét kaptuk” – bár az hatna át minket mindig! Mert bizony az elmúlt évtizedekben rengeteg kárt okozott a rossz indulat mindannyiunknak.
Nagyböjt 8. - Kérjetek és kaptok
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 8 nap, csütörtök, március 5. Beszél: Sipos Gyula
Tegyétek, amit mond!

A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Jézus elé kell vinnünk őket
"Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük." (Mt 19,13–15)
Nekünk is Isten elé kell vinnünk a gyerekeinket, és imáinkban mindig ott is tartani...
Áldd meg gyerekeinket és mindannyiunkat Urunk, hogy életünk legyen benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szentek bölcs mondásai
"Igen rövid parancsot kaptál: Szeress, és tégy, amit akarsz. Ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha korholsz, szeretetből korholj; ha kímélsz valakit, szeretetből kíméld; a szeretet gyökere legyen meg benned, s ebből a gyökérből csak jó fakad." (Szent Ágoston)
