Új könyv jelent meg az utolsó pápaválasztás titkairól
XIV. Leó megválasztása: Ferenc pápa utolsó meglepetése – ezzel a címmel jelent meg tavaly novemberben két vatikáni tudósító könyve, amely eddig ismeretlen részleteket ígér a katolikus egyház kulisszái mögül. Ebből most, az amerikai kiadás apropójából, a CNN közölt részleteket.
Két pápa szentté avatásáról
Szeptember 30-án a pápa bejelenti XXIII. János és II. János Pál pápa szenttéavatásának dátumát. "...XXIII. János nagy próféta volt és a zsinat elindítója; II. János Pál pedig gyakorlatban alkalmazta azt, tovább fejlesztve minden összetevőjében és erényében..."
Néhány bekezdés Isten országáról
A szombati Pride kapcsán feltettem egy imát a honlapunkra és a facebook-oldalunkra. Az ott folyó beszélgetésből kitűnt, hogy sokan nem értik, mit jelent az, hogy Isten országa közöttünk van, bennünk van, nem tudják, mi a bűn és annak következménye, mit is jelent a bűnt gyűlölni és a bűnöst szeretni… Következzék hát némi magyarázat:
Isten irgalmas szeretetéről - és ennek jelentősége korunkban
Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton, a Szeretetláng kápolna és közösségi házban az 2023. április 15-i Isteni Irgalmasság lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus belső lelki életre hív
"Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!" (Mt 23,23–26)
Nem elég a külsődleges vallásgyakorlat, a szívünket kell megnyitni és megtisztítani...
Drága Istenünk, bocsásd meg vétkeinket és vezess minket az életszentség útján! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Isten a megoldás! - Isten országáról, a Szentlélek ajándékairól és a kiengesztelődés szolgálatáról

Könyvünk három, egymással összefüggő részből áll. Az első bemutatja Isten országának valóságát és növekedését bennünk és közöttünk. Jézus Krisztus mélyen hitte, hogy Isten országa, Isten csodálatos világa valósággá lehet bennünk és közöttünk, és ez az Ország magában rejti a megoldást a világ összes bajára. Mi pedig arra vagyunk hivatva, hogy a saját korunkban feltárjuk és megéljük azt, a Szentlélek segítségével.
Leó pápa: Állítsák meg az erőszak spirálját!
Március 1-jén, nagyböjt 2. vasárnapján, miután XIV. Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából elimádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal, a Közel-Keleten és Iránban történtek kapcsán sürgető felhívással fordult a szemben álló felekhez és az államok vezetőihez az „óriási tragédia” elkerülése érdekében.
A szélhámos sztármédium utolsó tévedése
Szerdán meghalt az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb médiuma, ezzel pont került sok pontatlansággal tarkított karrierje végére. A saját életéről szóló jóslataira is rácáfolt. Sylvia Browne 2003-ban a Larry King-showban jelentette ki, hogy 88 évesen fog meghalni. Idén 77 éves volt. Ez az apró, 11 éves csúszás viszont nem az első tévedése...
Élő adás a szobából 88: Előretolt helyőrség, avagy néhány szó Isten stratégiájáról
- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Nézőpontváltás
A művészek élnek időnként a nézőpont-váltás eszközével, hogy egy új, szokatlan helyzetből mutassanak be valamit, így világítva rá annak furcsaságára vagy értelmetlenségére. Nagy betegségből felépült vagy halálközeli élményt átélt emberek számolnak be arról, hogy átértékelődött az életük, egy új nézőpontból látják azt és sok minden, ami eddig értékes volt, most értéktelenné vált, és fordítva. Jézus pedig arra hív minket, hogy úgy váltsunk nézőpontot, hogy ezután Isten országa szemszögéből nézzünk mindent.
Jézus óv a képmutató élettől
"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok!" (Mt 23,13–22)
Ha emberek előtt megjátszhatjuk is magunkat, Isten előtt nem, mert Ő ismeri szívünket és egész életünket...
A képmutató farizeus élettől ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
