Kísértés, megpróbáltatás, megkülönböztetés
Egyikünk se kerülheti el, hogy ne legyenek az életében kísértések és megpróbáltatások, és ez a kettő olykor egybefolyik. Érdemes azonban törekednünk arra, hogy a kettőt megkülönböztessük egymástól, mert ez nagyban befolyásolhatja, hogy döntési helyzetben mit választunk, hogyan döntünk.
Jézus a megmentő
Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolnában 2024. január 27-én, szombaton a lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus együttérző szeretete
"Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Sajnálom a népet." (Mt 15,29–37)
Jézus együtt érez velünk, és mindenben a segítségünkre akar lenni, hogy végül egészen vele legyünk.
Köszönöm Uram, hogy velünk vagy és mindenkor megsegítesz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Püspöki konferencia: új körlevél és új imakönyv várható
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2026. március 3–4-én tartotta tavaszi rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia budapesti székházában gyűlt össze. Az ülésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa is.
Mustó Péter atya Istenről
"Hosszú, hiábavaló küzdelem után azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ki és milyen Isten, úgy döntöttem, elfogadom a misztériumot, bízom létezésünk e titkában, rábízom magam. Istentől várom, hogy minden földi szenvedés, igazságtalanság és halál, amely felkavar, oltalmat találjon és értelmet nyerjen nála.
Röviden + utóirat
Ma a Szeretetláng kápolna sorsa is szóba kerül a mozgalom vezetőségének délután összejövetelén. Kérlek benneteket, imádkozzatok a helyes döntésért. Mi holnap (pénteken) délután megyünk Vácra gyógyító összejövetelt tartani, szombaton (febr. 18.) délelőtt 9.30-tól 13 óráig Törökbálinton az Isteni Szeretet Közösség házában: "Szent István országáért" (két előadás, közös és közbenjáró ima), délután két órára pedig Érdre megyünk át, ahol az Alfa kurzus keretében lesz a Szentlélek-nap és imádkozni fogunk a Szentlélek kiáradásáért. Kérlek benneteket, segítsetek imáitokkal, hogy ezek az összejövetelek ne pusztán emberi tevékenységek legyenek, hanem Isten megdicsőülése közöttünk! Köszönöm!
+ utóirat:
Nagyon jó hír - leszavazták az Estrela-jelentést!
Hosszas vita után leszavazta az Európai Parlament a portugál képviselőnő által benyújtott Szexuális és Reproduktív Egészség és Jogok című jelentéstervezetét. Szimbolikus győzelem mindez a demokrácia, gyermekek és az életvédelem terén. Az Európai Parlament többsége elutasította a jelentést (334 mellette, 327 ellene és 35 tartózkodott), történelmi csapást mérve az abortuszlobbi és a mögöttük álló döntéshozókra, akik olajozott gépezettel, hatalmas EU költségvetéssel hatnak a politikai környezetre.
Hogyan telhetek el Szentlélekkel?
Pál apostol szerint „Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17, 28), így a legegyszerűbb válasz arra a kérdésre, hogyan telhetek el Szentlélekkel, az, hogy ugyanolyan egyszerűen és magától értetődően, mint ahogy levegőt veszünk! Ez pedig igaz is lenne, ha még mindig az Édenben élnénk, ahol együtt sétálnánk Istennel és semmi el nem választana minket Tőle. Sajnos azonban nem az Édenben élünk, hanem ebben a megrontott és bűnnel terhelt világban…
Meglátni és megismerni Jézust
"Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok." (Lk 10,21–24)
Jézus tanítványai saját szemükkel látták a Messiást, mi pedig lelki szemeinkkel láthatjuk őt...
Nyisd meg szemeinket, füleinket, értelmünket és egész belső világunkat Uram, hogy megláthassunk és egyre jobban megszerethessünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Élő adás a szobából 105: Imaszolgálat személyes szándékokra
- imakéréseket lehet küldeni az elérhetőségeinken keresztül és imádkozunk érte...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Felmentette a bíróság az exmeleg keresztény férfit
A máltai jogszabályok alapján akár börtönbüntetéssel is sújthatják Grechet, miután megosztotta, Jézus segítségével hogyan hagyta maga mögött homoszexuális életmódját. A keresztény énekes bízik abban, hogy ahogy Pál apostol Máltán hajótörést szenvedve nem halt bele a kígyómarásba, Isten segítségével ő is túléli a támadásokat.
