Istent játszók - emberi embriók génszerkesztése, katasztrofális eredmény

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 10. péntek

Három tanulmányt is publikáltak az elmúlt hetekben, amelyek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy amikor emberi embriók genetikai állományát próbálták kísérletek során módosítani a Crispr-Cas9 molekuláris biológiai rendszer segítségével (ezt szokás génszerkesztésnek vagy molekuláris ollónak is hívni), akkor a beavatkozás hatására egy csomó nem kívánt mutáció jött létre a beültetendő gén környezetében. Ez erősen kétségessé teszi az eljárás közeljövőbeli klinikai alkalmazását.

Az orosz ortodox egyház elutasítja az azonos neműek közötti házasságot

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. március 10. vasárnap
Az orosz ortodox egyház szolidaritását fejezi ki mindazoknak, akik Franciaországban és az Egyesült Királyságban az egyneműek közötti házasság ellen tüntettek a bevezetésre váró törvényjavaslatok láttán, amelyek elfogadásával az egyes országok kormányai megnyitják az utat a homoszexuális párok közötti házasság és az örökbefogadás felé.

Hangszer és esély a legszegényebb gyerekeknek – Koncerttel mutatkozott be a Máltai Szimfónia

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 10. péntek

Kedvcsináló műhelyfoglalkozáson mutatták be július 7-én Tarnabodon a Máltai Szimfónia programot a Felzárkózó települések programban részt vevő települések képviselőinek, hogy minél több helyszínen segíthesse a gyerekek szociális fejlődését a zenei nevelés. A helyi zenekar tagjai templomi koncerttel mutatkoztak be.

Kedden kezdődik a pápaválasztó konklávé

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. március 09. szombat

Március 12-én, kedden kezd?dik a pápaválasztó konklávé – jelentette be pénteken Federico Lombardi, a Vatikán szóviv?je. A XVI. Benedek utódját megválasztó tanácskozáson 115 szavazati joggal rendelkez? bíboros vesz részt.

Egyre nagyobb az esélye, hogy már öt éven belül átlépjük a 1,5 fokos felmelegedést

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 10. péntek

Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet – írja az MTI a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatók alapján.

Népszavazás döntött a topmenedzserek ellen Svájcban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. március 08. péntek

Múlt vasárnap Thomas Minder, egy vicces nyakkend?ket is bátran visel?, 52 éves svájci üzletember megalázó vereséget mért hazája legfontosabb nagyvállalati lobbijára. Ebben segítségére volt az országban dívó ún. féldirekt demokrácia, azaz a minimum negyedévenként rendezett népszavazások rendszere is, és maguk a svájciak, akik 46%-os részvétel mellett kimagasló mértékben, majd 68%-ban támogatták „A túlzó javadalmazások ellen” címet visel? népi kezdeményezést.

Az amerikai püspökök elítélik a Legfelsőbb Bíróság újabb döntését az abortuszról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 09. csütörtök

Az Amerikai Egyesült Államokban június 29-én a Legfelsőbb Bíróság 5:4 szavazati arányban elutasította Louisiana állam abortusztörvényét, amely az egyik legszigorúbb az országban. A püspöki konferencia csalódásának adott hangot a döntés kapcsán.

Keresztényeket toboroznak ateistákkal folyó vitákhoz a Facebookon

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. március 06. szerda

Ray Comfort keresztény filmrendező és hithirdető keresztényeket toboroz segítségül, mert nem győzi megválaszolni a Facebook-oldalán kapott sok száz kérdést és hozzászólást.

Bizarr! - nőiholttest-kereskedőket ítéltek el Kínában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2013. március 05. kedd

Egy több száz éves hagyományhoz, az úgynevezett szellemházasságokhoz női holttesteket áruló férfiakat ítéltek börtönre Közép-Kínában – számol be a bizarr esetről a kínai sajtó.

Újabb százmilliós állami támogatás a keresztény könnyűzene fejlődésére

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 09. csütörtök

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára közös sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a kormány a vallásos könnyűzene támogatására újabb forrásokat bocsát rendelkezésre. A tavalyi évben már megvalósult állami szándék tehát az idei évben tovább erősödik!

Egy élet összegzése: Nemeshegyi Péter SJ felemelő vallomása a papi hivatásról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 08. szerda

A magyar jezsuiták weboldala Nemeshegyi Péter SJ temetésének napján, július 2-án egy néhány évvel ezelőtt írt vallomásával vett búcsút a 97 évesen elhunyt jezsuitától.