Dicsőítő hét, 1. nap - Jézus az élet
A Voice of Spirit zenekar "Jézus az élet..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. A kép Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )
Ferenc pápa: A gonosz szellem arra vár, hogy ne legyünk éberek
A Szentatya december 14-én délelőtt a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatáson folytatta a megkülönböztetésről szóló katekéziseit. Ezúttal a döntéshozatal utáni időszakról beszélt, amikor ébernek kell lennünk, hogy hűek maradjunk a meghozott döntéshez, és ne essünk az elbizakodottság hibájába. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Egy jó hír: Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében
A szlovák kormánynak a koronavírus-járvány kezelése közben kevesebb ideje jutott a kormányprogram kidolgozására, de a vasárnapi kormányülésük után részletesen beszámoltak a terveikről.
Ferenc pápa karácsonyi gyűjtést kezdeményezett Ukrajna megsegítésére
A karácsonyi költekezés visszafogását, valamint az ukrajnai nép támogatását kérte a hívőktől Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben mondott beszédében szerdán.
Nyitnak a cseh templomok - röviden
A cseh kormány a korlátozások feloldásának forgatókönyve részeként kidolgozták templomok nyitvatartásának rendjét is, így megnyílhatnak a templomok kapui...
Sikerülhetett az áttörés a korlátlan energiatermeléshez?
Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma kedden bejelentette, hogy tudósok először voltak képesek olyan fúziós reakciót létrehozni, amely nettó energianyereséget eredményezett - ez fontos mérföldkő az évtizedek óta tartó, több milliárd dolláros kutatásban, amely olyan technológia kifejlesztésére irányul, amely korlátlan, olcsó és tiszta energiát biztosít.
Aszály - imádkozzunk...
"A Duna vízszintje a Hydroinfo mérései szerint Budapestnél március 16-án még 347 cm volt, április 8-ra pedig 135 cm-re apadt, ami több mint 2 méteres vízszintcsökkenést jelent" - írja az Időkép. A vízszintcsökkenés még az űrből is látható volt. "A Tisza több mérőállomásán is csökkenést figyeltek meg, néhány helyen 2-3 métert, helyenként 5-6 métert csökkent a folyó vízszintje az egy hónappal ezelőtti állapotokhoz képest" Imádkozzunk:
Ferenc pápa: Keserű időket élünk, de...
Hétfő este a Szentatya szentmisét mutatott be a Guadalupei Boldogságos Szűz Mária liturgikus ünnepe alkalmából a Szent Péter-bazilikában. Az alábbiakban a pápa teljes szentbeszédének fordítását közzétesszük:
Következmények nélküli ország?
Hét év után bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Híd a munka világába programjának ügyében. A program szerződéseit Farkas Flórián írta alá - 1,6 milliárd forintot tüntettek el, ami a cigányság felzárkóztatását kellett volna segíteni...
Gyász
Húsvét vasárnapján 85 menekülő halt meg a tengeren, mert senki sem volt hajlandó segíteni a süllyedő hajón. Addigra már 3 napja hánykolódott a Földközi-tengeren a Líbiából indult csónak, az életükért küzdők próbáltak segítséget kérni. Egy német segélyszervezet nyomon követte a csónakot, jelezték a helyét a máltai, olasz és német hatóságoknak is, de senki sem akart segíteni. Tegnapra a csónak, és a benne ülő nők és férfiak helyén már csak a hullámzó tenger maradt...
Érdekesség: Kedden este 7 órakor 7.777.777.777 ember élt a Földön
A Worldometers.info adatai április 14-én kedden, nem sokkal 19 óra után volt ennyi. 20 éve hatmilliárd volt. A Föld népessége húsz év alatt nagyjából Kína és az Egyesült Államok teljes lakosságának megfelelő mennyiségű emberrel gyarapodott. De a növekedés üteme azért lassulóban van:
