Agyérgörcs
Kedves Testvérek!
Boross Zoltán atya az az egyetlen érdi plébános, aki hajlandó részt venni velünk együtt az érdi cigány-misszióban, vállalva még az egyházközségi vezet?kkel való konfliktust is (akik a templomon kívül szeretnének látni mindenkit, aki nem olyan mint ?k, köztük a cigányokat is.). Most készülünk éppen egy csapat cigány gyerek els?áldozására, ami május végén lenne - és Zoltán atya kórházba került, agyérgörcs miatt lebénult a teste. Nagyon imádkozunk érte, most (kedden) megyünk hozzá a kórházba is - kérlek benneteket, hogy ti is imádkozzatok a miel?bbi teljes gyógyulásáért és meger?södéséért és azért is, hogy az ellene szóló méltatlan támadásoknak és eljárásoknak vége legyen!
Hálás köszönettel: Sipos Gyula
Missziós csoportok, beszélgetős idő, stb
Három témáról röviden - a missziós csoportok létrehozásáról és segítésér?l, az egyéni beszélget?s közbenjáró imaalkalmakról és a nemzetközi Szeretetláng-találkozó kapcsán a Szeretetláng kápolnáról:
Vegyes saláta
Itt nem törsz át!
Aki látta a Gyűrűk ura című film első részét - vagy olvasta a könyvet - az biztos emlékszik arra a jelenetre, amikor a világot a gonosztól megmenteni akaró szövetség tagjai menekülnek a törpe-tárnákon keresztül. Egy mélységből feltörő gonosz démon üldözi őket. Végül a Szövetség vezetője egy hídnál szembefordul a gonosszal - esélyt adva ezzel a többieknek, hogy elmeneküljenek - és odakiáltja neki: Itt nem törsz át! Az elmúlt hetekben én is, mi is ugyanezt éltük át...
Feszített tempó
A novemberi hónap igen aktívan telt. Szinte minden hétvégén gyógyító összejövetelt tartottunk valahol - volt, hogy egy nap kettőt is -, és novemberben volt a zarándoklat-kilenced utolsó állomása is. A cigány-misszió keretében több családlátogatást is tettünk, közben Marika továbbra is szervezi a közösségi házat, egy konferenciára is elvitt több roma fiatalt, és segítettünk egy cigány-misében is (zenei szolgálat). Közben megtartottuk a szokásos hétfői és keddi közösségi összejöveteleket, volt több alfa-kurzus előadás és egyéb előadások is, igeliturgia és a Szeretetláng kápolnában az utolsó szombati lelki nap. Ebben a hónapban ezen túl több reményt keltő esemény is történt.
Ami elmarad és ami nem
Szomorúan írom le, hogy a hétvégi gyógyító összejövetelek közül az érdi elmarad, részben az atya betegsége, részben szervezési problémák miatt (mi is ludasok vagyunk a dologban, sajnos). Elnézést kérek mindenkitől, aki esetleg ide szeretett volna jönni!
Viszont a szokásos utolsó szombati lelki nap (10 órától) a Szeretetláng kápolnában meg lesz tartva, és a köveskáli és székesfehérvári gyógyító összejövetel is!
Megértéseteket kérve, imával és szeretettel: Sipos Gyula
Helyszínváltozás, Erdély, egyebek
- Helyszínváltozás? Pénteken, már nem sokkal a román határ el?tt hívtak fel minket a zarándoklat-kilenced következ? állomása miatt. Mint kiderült, egy csapat nemzetközi Medjugorje-találkozót szervezett május 7-re, szombatra Máriagy?dre, amikorra mi is lekötöttük az id?pontot oda. Állításuk szerint ?k már tavaly október óta szervezik a találkozót - err?l nekünk semmi tudomásunk nem volt, mi beszéltünk a Máriagy?di plébánossal, beirattuk magunkat a naptárba, lekötöttük a helyszínt, az id?pontot, a buszt...
Új Pünkösd!
Néhány jó hír, de mindenek előtt:
- Egyházközségünkben (Törökbálinton) hosszú évek óta egyre erősebben munkálkodik Isten. Néhány éve egyházközségi zsinatot is tartottunk - és azóta is munkálkodnak a munkacsoportok, köztük az evangelizációs is -, sok és változatos kisközösségünk van, stb. Plébánosunk, Bohn István atya ezen a vasárnapon mindhárom szentmisén kihirdette - nagyon jó buzdítás kíséretében -, hogy szeretné, hogy imádkozzunk egyházközségünkben az új pünkösdért. Aki vállalta - és ezt felállásával jelezte -, az kapott egy kis imalapot, rajta a Pio atya - féle imával (amit az alábbiakban itt is közlünk, hátha valaki szintén imádkozni szeretné). A három mise alatt összesen 377 imalapot osztottak ki a segítők! (Igaz, az utolsó mise gyógyító összejövetel volt, így az imát vállalók között voltak máshonnan jöttek is.) Az imalap szövege:
Babák és mamák és Krisztus
Örökbe fogadás
Egyik törökbálinti közösségünkben egy gyermektelen házaspár szívesen fogadna örökbe egy kisbabát. Ha valaki tud ebben nekik segíteni, köszönettel fogadjuk. Rövid ismertető róluk:
Feljelentettek minket?
Ma kaptam egy telefonhívást az egyik plébániáról, egy férfihang közölte velem, hogy feljelentett a médiahatóságnál és a "püspökségnél" is minket - talán az ingyenes újságunkat kaphatta meg? ezt sem értettem pontosan -, mert visszaélünk mindennel. Hogy mi is az a "minden", amivel visszaélünk, azt sem árulta el, úgyhogy egyel?re fogalmam sincs, mi az oka ennek a támadásnak. Ha csak az nem, hogy létezünk...
Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értünk, hogy Isten védelme alatt maradjunk!
Köszönettel! Gyula