Megtalálták az Ausztriába menekült magyar huszárok elásott iratait
Nyolcvan év után találták meg Ausztriában az I. honvéd huszárhadosztály iratanyagát, ami számos, eddig megválaszolatlan kérdést is tisztázhat. A leletet az a Szebenyi István találta meg, aki a móri mészárlás tárgyi bizonyítékait feltárta.
A vallásoknak reagálniuk kell a vallási terrorizmus terjedésére
A Capitólium téren tartott ünnepélyes szertartással véget a vallási vezetők római béketalálkozója. Andrea Riccardi, az eseményt szervező Sant'Egidio közösség alapítója a sajtó képviselőinek elmondta: 60 országból több mint tízezren vettek részt a háromnapos találkozó rendezvényein és külön örömmel tölti el, hogy sok fiatal is eljött.
Kallódó hősök
Már megint forradalom. Ünneplő ruhába öltözött gyerekek szavalják: „Kik érted haltak, szent világszabadság!” Szép dolog ez a hevület, de tessék mondani, nem kellene mégis inkább élni? „Érted élni”, szeretetből és szentként? Éretlen fiatalemberként – amilyen az egyébként zseniális Petőfi is volt, amikor e versét írta – nagy tettekről álmodunk, hogy hőssé legyünk. Aztán kiderül, hogy csak kis tettekkel lehet nagy emberré válni. Különben – attól tartok – csak Isten által elhívott, kallódó hősök vagyunk.
Élő adás a szobából 49: Személyiségtípusok, természet és jellem
Milyen személyiségtípusok vannak és mi az összefüggés közöttük, a természetünk és a jellemünk között. A rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért... (Sajnos az ima felénél az adás megszakadt, de én végig imádkoztam... 🙂 )
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A szilárd szikla alap
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette." (Mt 7,24–29)
Jézus a szilárd és biztos szikla alap, rá kell építenünk életünket.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél, és Isten országának polgárává tettél! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az eddigi legalacsonyabb éves születésszám
A Központi Statisztikai Hivatal közleménye szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében. Ebben az időszakban 11 773 ember vesztette életét, 7,0 százalékkal, 886-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás 5434 fő volt. Hozzátették, hogy 1999 pár kötött házasságot, 25 százalékkal, 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A „bohócruhás misztikus” – Néri Szent Fülöp áldozópap
A „bohócruhás misztikusra”, a fiatalok és a reumás betegek védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, május 26-án:
Civilizációk összecsapása?
Huntington 1993-ban kritikus fogadtatásra talált tézisével, miszerint a jövőt nem az ideológiák harca, hanem a keleti és a nyugati civilizációk összecsapása jellemzi majd. Elmélete a 2001-es terrortámadások után sokakat meghódított, de Frank Furedit nem.
Miért olvassuk a Szeretetláng lelki naplót?
Sipos Gyula előadása elhangzott a 2021. évi Országos Szeretetláng Imatalálkozón. Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Fájdalmas tapasztalatok – és remény
Tegnap délután, amikor hazafelé jöttünk egy gyógyító összejövetelről, kérdeztem a többieket, mi a véleményük az alkalomról. Az egyik testvérünk, aki részt vett a közbenjáró imaszolgálatban, azt mondta, neki nagyon fájdalmas volt, mert többször teljesen tehetetlennek érezte magát. Valóban, akik komolyan elszánják magukat, hogy valamilyen formában szolgálni kívánják Istent és embertársaikat, azok számára elkerülhetetlen, hogy a tehetetlenség érzésével és ilyen fájdalmas tapasztalatokkal szembesüljenek.
Olykor nagyon nehéz...
"Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt." (Mt 19,16–22)
Olykor nagyon nehéznek tűnik Jézus kérését teljesíteni...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
