Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó
"Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?" (Mt 21,23–27)
A mennyből volt, hogy előkészítse a Te utadat, Jézus Messiás.
Jöjj Szentlélek, és készíts fel szívünket az Istennel való egyre mélyebb találkozásra, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Magyar Nemzeti Bank alapítványának vagyonáról - röviden
A Nemzeti Bank Pallas Athene Domus Meriti Alapítványának, illetve az alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt-nek az átvilágítása során megállapították, hogy az a teljes, 266 milliárdos alapítói vagyonát elveszítette Matolcsy György elnöksége alatt - derül ki az Állami Számvevőszék most közre adott jelentésből.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleménye a közélet eldurvulása kapcsán
„Figyeljetek ide, és értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.”
(Mt 15,10–11)
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége karácsony nyolcadában és a polgári év kezdetén – látva az elmúlt napok és hetek politikai kommunikációját – lelkiismereti kötelességének érzi, hogy a hazai közélet újabb eldurvulása kapcsán megszólaljon. Mély aggodalommal tapasztaljuk, hogy a közbeszéd hangneme egyre durvábbá válik: az érvek helyét sokszor indulat, a vita helyét megvetés, a másként gondolkodó, vitára ösztönző embertársunk helyét pedig megvetett, lesajnált ellenségkép foglalja el. Az érdemi vita elsorvadni látszik, amikor a közélet szereplői a közjó szolgálata helyett egymás lejáratásával foglalkoznak, és így a társadalom valódi problémái gyakran válasz nélkül maradnak.
Isten boldogsága
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a nyolc boldogság legelőször is Isten létállapota. Ő az, aki ámbár a leggazdagabb és semmiben hiányt nem szenved, értünk mégis kiüresítette önmagát és emberré lett, vállalta a testi és lelki szegénységet szeretetből. Ő az, aki vágyódik utánunk és szomorkodik minden elveszett bárány (és az egész megromlott világ) miatt, és ezért van nagyobb öröm a mennyben egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc „igaz” miatt. Ő az, aki nem akar hatalmával élni rabszolgává kényszeríteni minket, hanem irgalmasan és szelídszeretettel vonz magához mindannyiunkat.
Engesztelők Találkozója Vácott
Engesztelők Találkozója 2019. május 11. szombaton Vácott, a Szent Anna piarista templomban. Téma: A még szentté nem avatott szentjeink: Mindszenty József, Galgóczy Erzsébet Részletek:
Pál apostol a Pride napjára
"Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban." (Róm 1, 25-27) Drága Jézus, mi Urunk és Megváltónk, te életedet adta értük is, mentsd meg őket az örök életre! Ámen. És egy pozitív megvallás:
Az imádság erejéről
Valóban nagy erő az imádság – mondja Mateo atya, a Jézus Szíve tisztelet nagy apostola, és a következő esetet beszéli el:
Munkák és programok mostanában
Érdi kiállítás megnyitó, alkotónap, lelki napok és lelki gyakorlatok, a közösségi ház élete... munkanapló, ezek mennek mostanában, a heti rendszeres összejöveteleken túl:
Isten szeretete gyógyít 7: Isten csodái, amikor zörgetünk és keressük Őt a kegyelem és megújulás idején
- a 2006. október 18-i Mária rádiós adás szerkesztett részlete
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Először közös, majd egyéni ima - imádkozzunk együtt, Isten most is meghallgatja imáinkat!
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten évszázada
Az ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) – akit példaképül választott és nevét tovább vitte az új pápánk -, 1884. október 13-án a szentmiséje végén már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Állítólag mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta: El tudom pusztítani Egyházadat!
Jézus a Messiás
„Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” (Mt 11,2–11)
Jézus a tetteivel igazolja magát, majd hozzá teszi, boldog, aki nem botránkozik meg benne...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
