Csodás gyógyulás Pier Giorgio Frassati közbenjárására
A Vatikán két csodát is elismert, amelyeket Boldog Pier Giorgio Frassati közbenjárásának tulajdonítanak, és amelyek lehetővé teszik szentté avatását, amelyre mint ismeretes, szeptember 7-én kerül sor. A közbenjárására történt legutóbbi csoda egy amerikai szeminarista meggyógyulása volt.
A pápákat is lehallgatták
A volt pápát és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - írja a Panorama olasz politikai napilap. A lap szerint az Olaszországban 2012 decembere és 2013 januárja között lehallgatott több mint 46 millió telefonhívás között voltak azok is, amelyek a Vatikánból indultak vagy oda érkeztek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelte a Rómában levő pápai intézményekben megforduló bíborosokat is.
Jegyzetlapok
A három egymást követő pápa ugyanazt mondja. Csakhogy! II. János Pál pápánál mondhattuk, hogy ő egy nagy szent, egy óriás közöttünk, ki tudná őt követni? És felmentettük magunkat. XVI. Benedek pápa hatalmas teológus, hozzá képest is porszemek vagyunk, nem tudjuk mi utána csinálni… De Ferenc pápa? Ő olyan, mint mi. Amikor a napi cselekedetek „aprópénzére” váltja elődei tanításainak nagy igazságát, szembesülünk azzal, hogy nekünk is ezt és így kellene tennünk – csak épp nem akarjuk! Mivel ezt elismernünk lehetetlen, a pápáról szedjük le (szó szerint) a keresztvizet…
Ármányos sárkányos 10. mese: Ármány boldogtalan kutyája
Az Ármányos sárkányos meséskönyv tizedik meséje: Ármány boldogtalan kutyája Szöveg: Sípos (S) Gyula, rajzok: Vihart Anna
A Nagy Jel
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét." (Lk 11,29–32)
Akkor nem ismerték fel, de mi felismerjük-e a Nagy Jelet, Jézus Krisztust?
Jöjj Szentlélek és nyisd meg szívünket és értelmünket, hogy felismerjünk és kövessünk téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Fizikai Nobel-díjasok látogattak Ukrajnába
Krausz Ferenc és Serge Haroche előadásokat tartott és részt vett a kijevi és a harkivi nemzeti egyetemek bombabunkerében tartott panelbeszélgetéseken. A tudósok meglátogatták a lerombolt egyetemi épületeket, egy földalatti iskolát a frontvonal közelében, valamint a kijevi Okhmatdyt gyermekkórházat, amelyet tavaly egy orosz rakétacsapás rongált meg.
A rózsafüzér hét nagyszerű hatása
Ha valaha is nehéznek találtad a rózsafüzért imádkozni, vagy nehezen tudtál rendszeresen elköteleződni mellette, olvass tovább, hogy megtudd a hét legmeglepőbb dolgot, ami az életedben történik, amikor elkezded gyakrabban imádkozni a rózsafüzért:
Szíriában készülnek fel a német szélsőségesek
9/9: Szentlélek szeminárium 8. hét: Jézus Lelke képessé tesz arra, hogy gyümölcsöt hozz
A szeminárium nyolcadik heti előadása (2021). Előadó: Sipos Gyula
Szentírási igék a hétre:
Az 55. évfordulóra
Galgóczy Erzsébet, hazánk nagy engesztelője, stigmatizált, szentéletű lánya ezelőtt 55 évvel, 1962. március 27-én hunyt el. A mai napon rá emlékezve osztjuk meg misztikus életének nagy csodáját, a Szűzanya naponkénti látogatását és általa az Oltáriszentség naponkénti, gyakori vételét.
Megkedvelte...
"Jézus ránézett és megkedvelte." (Mk 10,17–30)
Ki tudja miért, de ez történt velünk is: Jézus ránk nézett és megkedvelt...
Szeretlek Uram és szeretni is akarlak, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
