Muszlim feleségből keresztény misszionárius
Stockholm. Senki sem gondolta volna, hogy egy Iránban élő muszlim nő, aki a férje által elkövetett bántalmazásokat próbálta valahogy túlélni, hogy egy nap két gyülekezet vezetője lesz Svédországban, több mint ezer muszlim hívet vezet Krisztushoz, és meghívást kap, hogy a Svéd királynő előtt tartson beszédet.
A diákok azt a feladatot kapták, hogy tapossanak rá Jézus nevére
A floridai Atlantic Egyetemen különös módon kívánták fejleszteni a diákok vitakultúráját.
Nyolcévesen szökött el, azóta 15 ezer kislányt mentett
Körülbelül 200 millió nő él a világon, akik átestek a nemiszerv-csonkításon. Nice Nailantei Leng'ete elmenekült a beavatkozás elől, és azóta nők ezreit mentette meg tőle.
Nagycsütörtök éjszakai zarándoklat
A Máriaremetei Bazilika közössége az idén is megszervezi a nagycsütörtöki éjszakai zarándoklatot, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Két hír a magyar menekült-kérdésről
Mintegy százezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt Nagy Britanniában, és az Európai Unió megvétózta a magyar menekült-politikát. Részletek:
A Szűzanya 2013. március 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy vegyétek kezetekbe szeretett Fiam, Jézus keresztjét és elmélkedjetek az ő szenvedéséről és haláláról. Szenvedéseteket egyesítsétek az ő szenvedésével és győzni fog a szeretet, mert Ő, aki a szeretet, szeretetből önmagát adta, hogy megmentsen mindnyájatokat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg szeretet és béke nem uralkodik szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2013. március 25.
Interjú a 20 gyerekes milliárdos házaspárral
Lukács Ernő 45 éve hűséges feleségéhez, 20 gyereke van, albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg, életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű és a média által nem ünnepelt személyiség.
Harmadjára is százezrek tüntettek a melegházasság ellen
Százezrek részvételével harmadik alkalommal rendeztek vasárnap tömegtüntetést Párizsban a melegházasságot ellenzők. A tüntetők közül néhányan több helyen áttörték a kordonokat, a rendőrség könnygázzal válaszolt. A szervezők szerint 1,4 millióan, a rendőrség szerint 300 ezren vonultak fel.
Galgóczy Erzsébet emlékmise
Kérjük a meghívót adjátok tovább. Köszönöm. Imádságos szeretettel: Medveczky István
Örömhírek a magyar nemzeti parkokból
A nemzeti parkokban a karantén alatt sem állt meg az élet. Míg az emberek karanténba zárkózva várták a koronavírus-járvány elcsendesedését, a természetben egy percre sem állt meg az élet: valóságos csodák történtek a nemzeti parkokban az elmúlt hónapok során.
Isten, járvány, bálványok...
A pankrátor legenda Terry Gene Bollea, ismertebb nevén Hulk Hogan úgy véli, hogy Isten a COVID-19-et használja arra, hogy elvegye tőlünk mindazt, amit Helyette imádunk. Míg az országok nagy része leállt és vár, lakosságát otthon maradásra szólította fel, míg sokakat karanténba helyezett, Hogan egy erőteljes Instagram-üzenetet írt bálványaink kapcsán, amelyek korábban igazi vírusként fertőzték meg az életünket.
