Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony
A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
Egy nagyszerű új kezdeményezés
„Enni adok – enni kapok” – ez a felirat áll a Betegápoló Irgalmasrend pécsi háza kerítésére szerelt ládán. Egyre többen készülnek már úgy reggel, hogy eggyel több péksüteményt tesznek a táskájukba, ezzel is segítve a rászorulókat. A láda híre már Ausztriába is eljutott.
Csernobil átkától az olipiáig - Oksana Masters elképesztő élettörténete...
...ami mindenkinek erőt adhat azokban az időkben, amikor úgy érezzük, hogy az élet kibabrált velünk, kicsik vagyunk, fázunk, és semmi sem akar összejönni. Rendkívül érzelemdús történet egy fiatal nőről, aki viszontagságok garmadáját kiállva nőtt fel, és aki nem csupán nem tört meg ezektől, élvezi és éli az életét.
“Szent István országáért” ima- és lelki nap Pomázon
“Szent István országáért” ima- és lelki nap Pomázon, a Római Katolikus Templomban 2015. január 17. szombat 16 órától. Részletek:
Melyik életkorban a legsztresszesebb az emberek élete?
David Gondek és munkatársai több mint 28.000 brit személy mentális egészségről szóló beszámolóit vizsgálták meg az elmúlt négy évtizedre visszamenőleg, hogy kiderítsék, 23 és 69 éves koruk között hogyan alakult a pszichés distressz (negatív stressz) szintje az életükben. Úgy találták, hogy az emberek pszichés nehézségei nagyjából a 46–53 éves kor közötti sávban tetőznek. Úgy tűnik, ez az az időszak, amikor a nagy átlag fokozottan sérülékeny a mentális problémák kialakulása szempontjából. Miért?
Dicsőítő szentségimádás Kamaraerdőn
"Az igazság szabaddá tesz Jn 8, 32 - Isten igazsága, szabadsága, ereje és szeretete megtapasztalható módon velünk van az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusban! Ő hív és vár minket, hogy szeretetére válaszolva megnyissuk szívünket és egészen mélyen befogadjuk őt."
Óriási munka és nagy csoda - összegyűltek az aláírások a nemzeti régiók védelmében
Egy héttel a határidő előtt összegyűlt a kellő számú aláírás Spanyolországban, ami fontos lépcsőfok a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez vezető úton. A szervezők célja, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.
Kitüntették Déván Böjte Csabát
Hunyad megye évek óta elismeri a területén élő kiemelkedő teljesítményt nyújtó és különleges tehetséggel rendelkező embereket. Idén Böjte Csaba ferences testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője kapta a díjat – tájékoztat a NyugatiJelen.com.
Meredeken nőtt az egyházi iskolák száma
2010-14 között ötven százalékkal növekedett az egyházak által fenntartott iskolák száma. Rövid összefoglaló:
Spiritualitás és jövő – A lelkiségi mozgalmakról tartott előadást Patsch Ferenc SJ
Patsch Ferenc jezsuita szerzetes tartott előadást január 29-én a Párbeszéd Háza szervezésében Spiritualitás és jövő címmel. Ezt követően a felvetett témákról Török Janka ifjúsági vezető, Meskó Zsolt író, rendező, valamint Bellovics Gábor és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetesek beszélgettek az előadóval. Az eseményre a járványhelyzet miatt az online térben került sor.
Don Bosco vidám társasága
Don Bosco még diákként hozta létre a Vidámság Társaságát, hogy így gyűjtse maga köré társait. Bohóckodott, bűvészmutatványokat gyakorolt be, hogy ezzel csalogassa, szórakoztassa őket ("először mondjunk el egy Miatyánkot, aztán megmutatom a bűvésztrükköt...") és közben Istenhez vezesse őket. Isten hatalmas embere volt, aki a - szentek életére jellemző - egyházi és világi ellenszélben is nagy erővel dolgozott, gyermekek ezreit mentette meg, szerzetes rendet alapított, templomokat épített, könyveket adott ki és prédikált, koldult, betegeket gyógyított (két dokumentált halott-támasztás fűződik a nevéhez) a legnagyobb fáradtsággal, veszélyek és betegségek között - és mégis, igyekezve mindig derűsen.

