Meghökkentő fejlemény az izraeli Templom-heggyel kapcsolatban
"Várjuk a Harmadik Templom felépülését" - szaúdi kampány indult a Templom-hegy helyzetének rendezésére. A Mória-hegy és az Al-Aksza mecset "nem annyira szent" a muszlimok számára, állítják... Részletek:
A Nagy testvér mindent tudni akar
Jövő januártól bevezetné a kormány az e-személyit, ami a mostani plasztik személyigazolványhoz képest az ujjlenyomattal történő azonosítást és az elektronikus aláírást is lehetővé teszi.
Ferenc pápa sajtótájékoztatója: Sértegetni, ítélkezni azt nagyon tudunk!
Szeptember 8-án iraki apostoli útjáról hazatérőben is elbeszélgetett a Szentatya az újságírókkal a repülőgép fedélzetén. Itt ejtett szót a szeptemberben esedékes budapesti látogatásról is:
Légy erős és bátor!
"Légy erős és bátor! Éleszd fel magadban Isten kegyelmét" - ez a mottója az idei regionális karizmatikus találkozónak, amely 2015. május 1-én lesz Törökbálinton. Nagyszerű zene, jó előadók, püspöki mise, közbenjáró imaszolgálat - kell ennél jobb program? Íme:
Cantalamessa atya: A boldogságmondások Jézus „önarcképe”
Miközben Ferenc pápa éppen Irak felé tartott, március 5-én, pénteken délelőtt Raniero Cantalmessa kapucinus bíboros a Vatikánban megtartotta második nagyböjti prédikációját Ki vádolhat engem közületek bűnnel? Jézus Krisztus, valóságos ember címmel:
Manila – keresztút a békéért és a természeti csapásoktól való szabadulásért
Tagle bíboros kezdeményezésére hét kilométer hosszú keresztutat járnak végig a hívek a Fülöp-szigetek fővárosában nagypénteken. A béke ajándékát és a természeti csapásoktól való szabadulást kérik az Úrtól hazájuknak – a Vatikáni Rádió olasz nyelvű portálja tájékoztat.
Elpusztult az esőerdők kétharmada
Mostanra a világ ősi trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette az emberiség – derül ki egy új elemzésből, amelyet az MTI szemlézett.
A Szűzanya 2015. március 25-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! A Magasságbeli ma is megengedi nekem, hogy veletek legyek és a megtérés útján vezesselek benneteket. Sok szív bezárult a kegyelem előtt és nem hallgat hívásomra. Ti, gyermekeim imádkozzatok és harcoljatok a kísértések és minden rossz terv ellen, amelyet a modernizmus által az ördög kínál nektek.
Harrach: Még több emberre ki kell terjeszteni a szabad vasárnapot
A KDNP nem foglalkozik hatástanulmányokkal, nem ez a dolga – mondta a frakcióvezető a Népszabadságnak. Harrach Péter szerint két hónap múlva át kell tekinteni a tapasztalatokat, és a kormánynak rendeletben, kivételekkel kell biztosítania, hogy az üdülőhelyeken vasárnap is nyitva legyenek az üzletek. Azt mondta, hogy a KDNP már négy éve javasolta, hogy tizenkét olyan vasárnap legyen, amikor nyitva lehetnek az üzletek.
Ferenc pápa homíliája az iraki Erbilben: Egyedül Jézus tudja megtisztítani szívünk templomát!
Iraki útja során utolsó miséjét március 7-én délután az erbili, 28 ezer férőhelyes Franso Hariri stadionban mutatta be a Szentatya mintegy 10 ezer hívő jelenlétében. Beszélt a szív megtisztításának szükségességéről, elárulta, mi volt az egyik ok, mely arra késztette, hogy Irakba látogasson, és örömmel állapította meg, hogy él az Egyház Irakban.Ferenc pápa homíliájának és mise végi elköszönő szavainak fordítását az alábbiakban közöljük.
A sátánista ügyvéd, akiből templomépítő pap lett...
Bartolo Longo ügyvédként állt be sátánista papnak, majd professzorának szavaira hallgatva megtért és az egyház szolgálatára adta a fejét. Kórházakat húzott fel, szegényeket segített és megépítette az akkoriban forradalminak számító intézetet, ahol börtönben ülő szülők gyermekeit nevelték. Egész életét két dolog határozta meg: az olthatatlan vágy az ige terjesztésére és a hatalmas félelem attól, hogy a sátánnal még mindig szerződései vannak.
