Ferenc pápa vasárnap délben: Légy éber, őrizd a szíved, mert belőle fakad az élet!
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai liturgia evangéliuma, advent első vasárnapján, vagyis a karácsonyi előkészület első vasárnapján az Úr eljöveteléről beszél nekünk az idők végén. Jézus lesújtó eseményeket és megpróbáltatásokat jelent be, de éppen ezen a ponton biztat arra, hogy ne féljünk. Miért?
Gyógyító mise és közbenjáró imaszolgálat vasárnap
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton december 3-án, vasárnap 16.45 órától. Részletek:
Magyar alkoholizmus, és egyéb függőségek
A tömény alkohol dominál a fiatalok körében, ami sokkal kiszámíthatatlanabb – mondta Zacher Gábor toxikológus, a Szétcsúszva program tanácsadója, a hatvani kórház főorvosa. A Szétcsúszva program felmérése szerint a 18. életévüket betöltött fiatalok több mint 80 százaléka fogyasztott már életében alkoholt olyan mennyiségben, aminek jelentős élettani hatásai lehetnek.
Lelkem Téged vár - megjelent az új Te Deum CD!
Megjelent a Te Deum dicsőítő zenekar újabb CD-je, amit a Cor et Lumen Christi Magyarország által idén márciusban szervezett, Újítsd meg csodáidat konferencián, és Fire And Light dicsőítő szentségimádásokon rögzítettek. Az élő dicsőítést tartalmazó CD-be itt tudtok belehallgatni:
Advent – A várakozás időszaka
Az idei esztendőben november 28-án, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak. Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, amely megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.
Jön a tél!
Kedd hajnalban jelentősen lehűl a levegő, a meteorológiai intézet szerint -6 és -1 fok lehet, de "fagyzugos helyeken -10, -7 fok is elképzelhető". Kedden még marad a szerény felhőzet, és a néhány fokkal 0 fok feletti hőmérséklet, de a szerda meghozhatja a téli áttörést. Ekkor először a Nyugat-Dunántúlon lesz borult az ég, és csapadékos az idő, majd estefelé már "a Dunától keletre is elered az eső". Aznapra várhatjuk az első havazást, először az Északi-középhegységben. A hőmérséklet alulról és felülről közelíti a 0 fokot. A szél is egyre erősebb lesz. Hajnalban egész héten fagyni fog. Országszerte havazás csütörtöktől várható, de akkor már a fővárosban is hó várható.
Aukción Csontváry Kosztka Tivadar levelei
A mára legértékesebb magyar festőnek számító művész kezdőként korának mesterétől, Keleti Gusztáv romantikus festőművésztől kért tanácsot, levelezésükből összesen 6 küldemény maradt fenn. Az irományok 36 millió forintos kikiáltási áron kerülnek kalapács alá a BÁV Aukciósház árverésén, december 8. szerdán.
A Szűzanya 2017. november 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben imádságra hívlak benneteket. Gyermekeim, imádkozzatok és keressétek a békét. Ő, aki azért jött erre a földre, hogy békéjét adja nektek, függetlenül attól, hogy kik és mik vagytok, Ő, a Fiam, a ti testvéretek rajtam keresztül a megtérésre hív benneteket, mert Isten nélkül nincs jövőtök, sem örök életetek. Ezért, higgyetek és imádkozzatok és éljetek kegyelemben, várakozva a vele való személyes találkozásra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Medjugorje, 2017. november 25.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton december 3-án, vasárnap 16.45 órától. Részletek:
Oroszország egyik legkomolyabb keresztény tudósa a jógázásról
Alexander Dvorkin, az Orosz Ortodox Egyház egyetemének professzora, prominens keresztény tudós a moszkvai Znak-nak nyilatkozott arról, hogy milyen kapcsolat áll fenn a hindu filozófia és a jógázás között. A professzor figyelmeztette a "fitnesz-rajongókat" arra, hogy a jógázás fizikai és spirituális károkat is okozhat annak gyakorlóiban. Mint fogalmazott, a hívők számára ez különösen veszélyes.
979 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád vasútvonal
A legjobb forgatókönyvvel számolva is évi 2,1 millió eurót, azaz 766 millió forintot hozhat a kormánynak a Budapest–Belgrád-vasútfelújítás, így ha nem drágul a projekt, akkor 979 év alatt van esély a megtérülésére – derül ki az Investigate Europe újságíróinak cikkéből.
