A háborúkba vagyunk szerelmesek! – Ferenc pápa sajtótájékoztatója Máltáról hazafelé
Április 3-án este indult vissza a Szentatya Máltáról Rómába, kétnapos apostoli útja után. A repülőgép fedélzetén szokásához híven most is az újságírók rendelkezésére állt, akik az egészségéről, a máltai útjáról, a migrációról, az ukrajnai háborúról, esetleges kijevi útjáról kérdezték. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.
Magyar hajléktalant gyászol hőseként egy angol város
Egy magyar hajléktalanra emlékezik az angliai Bath, ahol az 52 évesen elhunyt férfi a város kisebb attrakciója volt. Kakas István haláláról a BBC is megemlékezett.
Az utolsó háborús bejegyzés - a nemi erőszak mint fegyver (cikk + ima)

Sajnos nem azért utolsó, mert vége lett a háborúnak, hanem azért, mert a cikkek közzététele nem érte el célját. Néhány ember a békéért való ima helyett csak újabb vitákat kezdett arról, hogy ki a hibás és mennyire, a bűnösöket mentegette, stb. Az imát azonban ezután se hagyom abba, s remélem mások sem... És most a cikk: A nők Ukrajna-szerte veszélyben vannak, mert az invázió miatt nemi erőszak áldozataivá válhatnak. Egyre több bizonyíték kerül elő szexuális erőszakról a visszavonuló orosz erők által visszafoglalt területekről.
Ferenc pápától, röviden
"...el kell kerülnünk annak veszélyét, hogy sok programmal, de kevés kapcsolattal rendelkező közösség legyünk, annak veszélyét, hogy „szolgáltató központként” működő közösség legyünk, ám amely kevés társaságot nyújt, a szó szoros és keresztény értelmében." (A 2018. november 4-i beszédéből)
Nemzetközi felháborodás a bucsai mészárlás miatt

Legalább 20 civil ember élettelen teste sorakozik egyetlen utcában az ukrán fővároshoz közeli Bucsa városában. A beszámolók és a felvételek felgyorsították a háborús bűnök kivizsgálását követelő felhívásokat. Hír + ima:
Ma gyógyító összejövetel, hétfőn Eloldozva-előadás!
Ma (november 4. vasárnap) gyógyító összejövetelt tartunk a törökbálinti római katolikus templomban (részletes porgram: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/10673-vasarnap-gyogyito-osszejovetel-torokbalinton-2 ) hétfőn, november 5-én 19 órától pedig az Eloldozva-szeminárium 4. előadása lesz, amit élőben lehet követni a youtube-on keresztül: https://www.youtube.com/user/szeretetfold
Florida kormányzója döntött
Florida állam republikánus kormányzója hétfőn aláírta a Szülői Jogok az Oktatásban (Parental Rights in Education) gyermekvédelmi törvényt, mely megtiltja az állami iskolák tanárainak, hogy "a szexuális irányultsággal és a nemi identitástudattal kapcsolatos tananyagot" oktassanak az alsós diákoknak.
Asia Bibi szabad! - röviden
Felfüggesztette az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nő ítéletét szerdán a pakisztáni legfelsőbb bíróság. A bíróság elnöke, Szakib Niszar elrendelte Asia Bibi azonnali szabadlábra helyezését. A négy gyermeket nevelő Asia Bibit 2010 novemberében ítélték halálra istenkáromlás miatt Pandzsáb államban, majd egy fellebbviteli bíróság 2014-ben helybenhagyta a döntést. A keresztény családanya 2010 óta volt a "halálsoron" Asia Bibi szabadon bocsátását annak idején XVI. Benedek pápa is kérte egy audienciáján.
Elhagyja Pakisztánt Ászja Bibi
A pakisztáni legfelsőbb bíróság október 31-én felmentette Ászja Bibit (Asia Bibi), az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény édesanyát. Az asszony szabadon engedése akkora tiltakozást váltott ki az iszlám fanatikusok körében - A felhergelt tömeg két püspöki tisztviselőt meglincselt, és a felmentő ítéletet meghozó bírákat fenyegeti -, hogy a nő és családja úgy döntött, inkább elhagyja az országot.
Putyin Kelet-Ukrajna elfoglalására készül, május 9-én győzelmi parádét tartana - hír + ima

Oroszország felülvizsgálta az eddigi háborús stratégiáját, és május elejéig a Donbasz és más kelet-ukrajnai régiók ellenőrzésének átvételére összpontosít – állítja több, a legfrissebb amerikai hírszerzési jelentéseket ismerő tisztviselő a CNN-nek. A beszámolók szerint nagy nyomás nehezedik Vlagyimir Putyin orosz elnökre, hogy valamilyen győzelmet mutasson fel, ennek elérésére pedig Kelet-Ukrajnában van a legnagyobb esélye.
Ferenc pápa: Az Egyház öröme az evangelizálás!
Április 2-án délután a Szentatya katamaránon érkezett Gozo szigetére, és imatalálkozón vett részt a Ta’ Pinu nemzeti kegyhelyen mintegy háromezer hívő jelenlétében. A szertartás kezdetén aranyrózsát ajándékozott a mennybe fölvett Szűzanya kegyképének, és háromszor elimádkozta az üdvözlégyet. Homíliáját a hívők tanúságtétele, a helyi püspök köszöntése és az evangélium felolvasása után mondta el. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
