Isten dolgozik
Május 1-én, a munka ünnepén is! Szeretettel várunk a regionális katolikus karizmatikus találkozóra Törökbálintra, ahol mindezt megtapasztalhatod! Program:
Irgalmasság vasárnapja - teljes búcsú lehetősége!
Szent II. János Pál pápa az Isteni Irgalmasság vasárnapjának nyilvánította ezt a vasárnapot Szent Fausztina nővér magánkinyilatkoztatása alapján. Az Apostoli Penitenciaria 2002. június 29 - én kelt dekrétuma szerint teljes búcsút nyerhetnek azok, akik a szokásos feltételeket teljesítik. ( gyónás, áldozás, imádság a Szentatya szándékára). A búcsú elnyerésére minden templomban vagy kápolnában van lehetőség. Részleges búcsú akkor nyerhető, ha a hívő az Irgalmas Jézushoz fordul imádságával!
Kilenced a megújulásért
Ma kezdjük mondani az imakilencedet a május 1-i regionális katolikus karizmatikus találkozóért, de nem csak azért, hanem azért is, ami a Találkozónak is célja: hogy az emberek - azaz egész egyházunk és hazánk - meggyógyuljanak, megszabaduljanak, Istenhez térjenek és éljenek. Ezt célozza a Találkozó programja is, amire szeretettel hívunk és várunk mindenkit! Addig is kérünk, imádkozzatok velünk együtt! Hálás köszönettel: a szervezők.
1% - köszönjük!
Evangelizáció és misszió, lelki napok és lelkigyakorlatok, gyógyító összejövetelek, cigány-misszió, sajtó-apostolság, közösségek, alkotótábor... Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
Imaszövetséget alapított Udvardy György pécsi megyéspüspök
Udvardy György pécsi megyéspüspök főpásztori felelősségétől indíttatva húsvétvasárnap, április 16-án megalakította a Boldogasszony Imaszövetséget, melynek elsődleges célja a Pécsi Egyházmegye evangéliumi küldetésének imádságos támogatása.
Lelki nap az Isteni Szeretet Közösség házában
Április 22-én, szombaton. Program:
Krisztus feltámadt! Halleluja!
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves testvérünknek, barátunknak, látogatóinknak, ismerőseinknek, de még ellenségeinknek is! Ha Isten velünk, ki ellenünk?!
Fontos időpontok!
- Regionális Karizmatikus Találkozó - május 1. Törökbálint, Bálint Márton iskola (új épület)
- Szeretetláng Országos Találkozó - május 27. szombat, kispesti Jézus Szíve templom
- Engesztelők Találkozója - június 10. szombat, Vác, piarista templom
- Szeretetláng Fesztivál - augusztus 26. szombat, Máriaremete kegytemplom
- Szeretet Földje Találkozó - szeptember 23. szombat, Törökbálint, római katolikus templom
Nagyon jó programok, már most írd be a naptáradba! :-)
Köszönjük...
Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
A Szűzanya 2017. április 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek, szeretetem apostolai rajtatok áll, hogy terjesszétek Fiam szeretetét mindazoknak, akik nem ismerték meg azt. Ti, kicsiny fényei a világnak, titeket édesanyai szeretetemmel arra tanítalak, hogy fényesen, teljes ragyogással ragyogjatok. Az ima segíteni fog, mert az ima megment benneteket, az ima megmenti a világot.