Magyar cenzúra - röviden
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök után és Emmanuel Macron francia elnök előtt másodikként szólalt fel az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján, azonban az ukrán elnök beszéde kimaradt a csúcstalálkozó hivatalos közvetítéséből mert azt a magyar szervezők – a többi beszéddel ellentétben – nem közvetítették élőben. "Miénk a szégyen és orcánk pirulása..."
Csoportos nemi erőszak a milánói dóm előtt
A Milánóban szilveszter éjszaka történt, olasz és külföldi nőkkel szemben elkövetett csoportos nemi erőszak miatt indítottak hatósági vizsgálatot. Megállapították, hogy a muszlim országokból eredő és a nőket támadó taharrus gamea rituálé áll a háttérben – hangoztatta Sara Kelany, az Olasz Testvérek nevű, jobboldali kormánypárt migrációs felelőse közleményben szombaton.
Két program Szűz Mária tiszteletére
Máriabesnyőn, a kegytemplomban és a lelkigyakorlatos házban:
A legnagyobb közös nevező
Egy egyszerű matematikai példával nagyszerűen meg lehet világítani ember és Isten kapcsolatát. Biztos másoknak is eszükbe jutott már, bennem néhány napja, ima közben ötlött fel ez a gondolat és nagyon találónak éreztem:
2022. évi nagyböjti elmélkedések Jézus Krisztusról - 1.: A szeretet extázisából...
Ebben az évben hamvazószerdán és nagyböjt vasárnapjain Jézus Krisztushoz szeretnénk egyre közelebb kerülni, életét, tanítását megérteni, kegyelmet és erőt meríteni...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Isten irgalmas szeretetéről
"Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Mt 9,9–13)
Mindannyiunknak szükségünk van Istenre, hogy testileg-lelkileg egészségesek lehessünk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Közel tízezer embert ért el a Karitász „Zöldellő kertek” növénytermesztési programjával
A Katolikus Karitász 2024 tavaszán is folytatta a „Zöldellő kertek” programot, amelynek révén közel tízezer nehéz sorsú embernek nyújtottak segítséget. Több mint 400 településen közel 4600 család számára biztosítottak vetőmagokat, palántákat és kertészeti támogatást. A program célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű közösségek önellátásának fejlődését, hozzájárulva a megélhetésükhöz.
Mit mutat a "végítélet órája"?
Januárban ismét frissül a "végítélet órája", amely szimbolikusan mutatja, mennyire áll közel az emberiség az önmaga okozta pusztuláshoz. A Bulletin of the Atomic Scientists (BAS) által évente frissített időpont szerint 2023-ban és tavaly mindössze 90 másodpercre került az éjféltől, ami az emberiség történetének legveszélyesebb pillanatait vetítheti előre. A jelenlegi globális helyzet aggasztóbb, mint valaha. A BAS tudományos és biztonsági bizottsága, amely a döntést hozza, négy fő területet vizsgál: a nukleáris fegyverkezés, a klímaváltozás, a biológiai veszélyek és a mesterséges intelligencia kockázatait – az elmúlt év eseményei mind a négy területen rosszabbodást mutatnak.
Ne féljetek, féljetek…
Sok okos gondolattal, pszichés technikával, gyakorlattal próbálták, próbáltuk már orvosolni belső félelmeinket, szorongásainkat. (Gyerekkoromban rendszeresen átmentem a sötét pincesoron, amitől féltem – átmentem, de a szorongást azért éreztem.) Jézus gyökerében ragadja meg a problémát, amikor elmondja, kitől féljünk és kitől ne – és rögtön gyógyírt is kínál.
Pedofil szörny volt a metálénekes
A Lostprophets énekese elismerte, hogy többszörösen is szexuális erőszakot követett el gyerekek ellen. A walesi metálegyüttes frontemberének áldozatai között egy csecsemő is volt. Az együttes 2011-ben a Sziget Fesztivál egyik sztárfellépője volt...
Élő adás a szobából 62: Medjugorje tanulságairól, nehéz időkben
Hogyan lehet megelőzni és/vagy csökkenteni a háborúságokat, milyen eszközöket ajánl Isten és a Szűzanya - a rövid beszéd után közösen imádkozunk mindannyiunkért..
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
1% támogatási lehetőség: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13
Az előadásban említett három füzet - az imafüzet, a megtérésről és a prófétai életről szóló füzetek -, együtt most kedvezményesen megrendelhetők, 1.000 Ft-ért. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)