Ferenc pápa levelet intézett a G20-országok vezetőihez
November 15-én és 16-án az ausztráliai Brisbane ad otthont a G20-csúcstalálkozónak. Ferenc pápa ebből az alkalomból levelet küldött Tony Abbot ausztrál miniszterelnöknek, melyben a részt vevő országok vezetőihez szól. A Szentatya levelében azt kéri, hogy a gazdaságilag fejlett országok vezetői ne elvi kérdésekről vitázzanak, hanem konkrét megoldásokat kínáljanak a világot sújtó válságra.
Ferenc pápa a szolgálatról
Úgy szolgáljunk, hogy cserébe ne kérjünk semmit, és ne sajátítsuk ki a szolgálatot magunknak azáltal, hogy hatalmi gépezetté alakítjuk azt” – állapította meg Ferenc pápa a Szent Márta-házban november 11-én, Szent Márton ünnepén bemutatott reggeli szentmise homíliájában.
A szeretethiány lelki és testi következményei
Hajszoljuk a sikert, a pénzt és közben elfelejtjük a legfontosabbat. Megfeledkezünk a legnagyobb kincsről, a szeretetről. A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány ? vagy épp fordítva, a magány hozza magával a szeretethiányt?
Ezt mondják a gyerekek az anyukájukról
A szülővé válás egyik kellemetlen mellékhatása a bűntudat. Mindannyian hibátlanul szeretnénk teljesíteni a szülőszerepben, éppen elegen dörgölik az orrunk alá, milyen következményekkel járhat egy-egy balfogás. Viszont emberből vagyunk, és a szekérderéknyi “szakirodalom” ellenére vétünk hibát, extrém esetben számtalan álmatlan éjszakát okozva ezzel magunknak.
8 tévhit a megfázásról és az influenzáról
Sajnos lassan, de biztosan közeledik a hideg és az influenzaszezon, így sokan igyekeznek különféle praktikákkal megelőzni a megbetegedéseket. Ehhez azonban pontosan kellene tudni, mikkel is állunk szemben, de – hiába gyakori betegségekről van szó – mégis rengeteg tévhit kering velük kapcsolatban.
A New York-i plébániák majd harmadát bezárják
A New York-i Főegyházmegye bejelentette, hogy a 368 plébániájából 112-t összevonnak 55 plébániába, 31 templomot pedig végleg bezárnak 2015. augusztus 1-jéig – tájékoztat a Catholic Herald.
Cigánypasztorációs konferencia Egerben
Immár hagyománnyá vált a cigánypasztorációs konferencia, mely a Magyar Püspöki Kar Migrációs irodájának és a Váci Egyházmegye Ceferínó Házának megrendezésében évenként kerül megrendezésre. A konferencia célja, hogy az Egyház a cigány emberekkel együtt tárja fel, vitassa meg a cigányság helyzetét az egyházban és a társadalomban.
Pál Feri az életszentségről
Mivel lép túl a szent a hősön? Hogyan tudunk jól szembenézni a halállal? Ezek a témák kerültek terítékre Pál Ferenc atyával – közismert nevén: Pál Ferivel – folytatott beszélgetésünkben.
Az Iszlám Állam fix árért árulja az elrabolt nőket
A terrorista szervezet rendeletben szabályozza a jazidi és keresztény, nők és lányok értékét és árusítását. A Zsákmányok Eladási Ára nevű rendelet szerint a zsákmányokat, vagyis az elrabolt vallási kisebbséghez tartozó nőket és lányokat egy bizonyos árlista szerint szabad értékesíteni. A szabályozás az iraki területre értendő. Az árlista:
Cigánybűnözés - képzelet és valóság
Kerezsi Klára kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet főtanácsosa szerint a "cigánybűnözés" a fantázia világába tartozik, állítja a Gosztonyi Mártonnal és Polák Attilával közösen jegyzett “A roma és nem roma együttélés konfliktusai, kriminális vonatkozásai” című tanulmányban, amely a Belügyi Szemlében jelent meg, és egészen november első hetéig a legszűkebb szakmán kívül nem érdekelt senkit.
Ferenc pápa: Ma is vannak pogány keresztények
Vannak keresztények, akik előrehaladnak a hitben, és vannak keresztények, akik Krisztus keresztjének ellenségeiként viselkednek” – aktualizálta a pápa Szent Pál egykori figyelmeztetését november 7-én a vatikáni Szent Márta-házban tartott reggeli szentmise homíliájában.