„A legnagyobb dolgok egyszerűek” – Nemeshegyi Péter estje a Párbeszéd Házában
Május 10-én, pénteken a Jezsuita hivatások sorozat alkalmaként Nemeshegyi Péter-estet rendeztek a Párbeszéd Házában. Írásunk előadása főbb pontjainak lejegyzett változata.
Így nyugtasd meg a dühös gyereket
Egy dühöngő gyereket nem könnyű kezelni, hiszen gyakran azt sem értjük, hogy min borult ki. Egy végigdolgozott nap után pedig nagyon nehéz higgadtnak maradni és türelmesnek lenni. Pedig alapvetően erre lenne szükség, írja Laura Markham, a Békés szülő, boldog gyermek című könyv szerzője a Psychology Today oldalán.
Társasjáték - program, ami megerősíti a kapcsolatot
Elsőre sokan úgy gondolják, hogy a közös játék csak egy konfliktusforrás, és a versengés inkább széthúzó erő, mint összeboronáló. Így voltak ezzel a Baylor Egyetem kutatói is, azonban nem elégedtek meg puszta feltételezésekkel, és kísérleti úton akartak megbizonyosodni állításuk helyességéről. Az eredmények azonban őket is meglepték: a vártak teljes ellentéte valósult meg.
Ferenc pápa jóváhagyta a međugorjei zarándoklatokat
Henryk Hoser, a međugorjei plébánia különleges apostoli vizitátora május 12-én tette közzé a hírt. A Szentszék Sajtótermének megbízott igazgatója, Alessandro Gisotti elmondta: ez nem jelenti a jelenések hitelességének elismerését.
Ausztrál bennszülöttek nemzetközi segítséget kérnek a klímaváltozás miatt
Egy ausztrál bennszülöttcsoport petícióval fordult az ENSZ-hez, mert szerintük az ausztrál kormány nem tesz eleget a klímaváltozás ellen, ami már a kultúrájukat veszélyezteti, írja az MTI. A nemzetközi szervezet most először kapott ilyen beadványt.
Isten az életet akarja, a gonosz célja elvenni azt – Az élet napja a Párbeszéd Házában
Van-e gyógyulás az abortusz bűntudatából? Miért van ránk is szükség az élet védelmében? „Az élet napja” című egész napos konferencia előadói és kerekasztal-résztvevői ezekre a kérdésekre keresték a választ május 11-én Budapesten, a Párbeszéd Házában.
Úton Máriával a Krisztussal való örök találkozás felé – Ismét élő rózsafüzér oltalmazta a fővárost
A 13. Élő Rózsafüzér zarándoklat vont május 11-én védőburkot Budapest köré. A több útvonalon haladó zarándoksereg a nap végén öt helyszínen ünnepelt szentmisét – ezek egyike a nagytétényi Nagyboldogasszony-templom volt.
Klímaváltozás miatt szükséghelyzet Írországban
Parlamenti határozat kötelezi az ír kormányt arra, hogy eszközöket találjon a biológiai sokszínűség csökkentésének megakadályozására. Ebben a kérdésben az összes parlamenti párt összefogott, és a világon másodikként környezeti és klímaváltozási szükséghelyzetet jelentettek be.
Ferenc pápa Pál apostolról
Saul makacs, önfejű, de nem a lelkében: a döntő pillanatban képes arra, hogy meghallja Isten szavát, s megtérjen. Az Isten törvényébe szerelmes Pál tanulékony; megnyitja a szívét Isten előtt...
Ha a magzatot védik, Hollywood dühösen tiltakozik
Az új Georgia állambeli abortusztörvény miatt - ami szerint ha a magzatnak van szívhangja, akkor tiltja az abortusz végrehajtását - a filmesek nem hajlandók itt forgatn... Hollywood elég határozottan képviseli álláspontját arról, hogy melyik oldalon áll az abortusztörvény vitájában. A törvényt kedden írta alá Brian Kemp kormányzó, és hatalmas tiltakozás hullámot indított el.
Újjáépítik az Akropolisz Parthenonjának egy részét
A görög régészeti tanács úgy döntött, hogy újjáépítik az athéni Akropolisz Parthenonjának egy részét, felhasználva azokat a márvány- és kődarabokat, amelyek a műemlék körül hevernek, írja az MTI a görög Greek Reporter cikkére hivatkozva.