Istent játszók - génmódosított szúnyogkat engednek szabadjára Floridában
A Florida Keys-i helyi hatóságoktól megkapta a végső engedélyt az a terv, hogy 750 millió génmódosított szúnyogot engedjenek szabadon az eddigi vegyszeres, és nem túl sikeres szúnyogirtási próbálkozások helyett.
Szép elismerés a magyar filmrendezőnek
Martin Scorsese Oscar-díjas rendező executive producerként csatlakozik Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének csapatához, írja az MTI. A világhírű rendező meg is indokolta, miért állt a magyar rendező mellé...
Egy közkeletű tévedés István királlyal kapcsolatban
Nem titkolom, hogy én Szent István királyt a legnagyobb magyar prófétai alaknak és szentnek tartom – írtam erről könyvet is, nem mintha rászorulna, életműve igazolja őt. Van azonban egy közkeletű tévedés, amit most már nemzedékek óta tanítanak vele kapcsolatban, és ami méltatlan is hozzá.
Felnyitják a mohácsi csata tömegsírjait
Antropológusok és régészek közreműködésével megkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálata – tájékoztatta a területet kezelő és az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) az MTI-t.
Egy példa: megszólal a zimbabwei egyház
„A tüntetések kifejezik a növekvő frusztrációt és az életkörülmények romlását, melytől Zimbabwe lakosságának nagy része szenved. Az emberek haragjának elfojtása pedig csak tovább mélyítheti a válságot” – állították Zimbabwe püspökei a Fides vatikáni hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozatukban, melynek címe A menetnek nincs vége.
Tanárhiány-statisztika, megyékre lebontva
Magyarországon a 2020/2021-es tanév kezdete előtt két héttel 1 167 tanárt keresnek. A legtöbbet Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, illetve Budapesten. Igen ám, de lakosságarányosan ennél már jóval árnyaltabb az országos megyei lista. A számok mögé nézve azt látni, hogy az első és utolsó megyét összevetve nem kevesebb mint 6-szoros a tanárhiány-különbség.
Ezért ne megnyerni akard a vitákat
Amikor belemegyünk egy szócsatába, sokunkat kimondatlanul is az a fantázia vezet, hogy ha elég ügyesen forgatjuk az érveinket, akkor a másik egyszer csak megadja magát, beismeri, hogy tévedett, nekünk pedig igazunk van, és akkor ez volna a győzelem. Tényleg? Nem lehet, hogy akkor is valami lényegesről maradunk le, ha ez esetleg megtörténik?
Ferenc pápa: Vigyük élettörténetünket Jézushoz, és kérjünk tőle gyógyulást! Ferenc pápa
Augusztus 16-án a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya a vasárnapi evangéliumról, Jézusnak és a kánaáni asszonynak a találkozásáról elmélkedett, és arra biztatott, hogy mi is bátran vigyük Jézus elé minden bajunkat, bűnünket, kudarcunkat. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Iskolakezdés: több mint 1100 pedagógus hiányzik
Két héttel a tanévkezdés előtt több mint 1100 pedagógust keresnek országszerte az iskolák a közigazgatási állásportálon. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy véli, ennél jóval több pedagógus hiányzik a rendszerből, mert meg sem hirdetik az iskolák azokat a munkákat, amiket megbízási szerződéssel töltenek be.
Már megállíthatatlan a grönlandi jégmező olvadása
Egy friss amerikai kutatás azt mondja, hogy a grönlandi jégmező akkor is mindenképpen tovább olvadna, ha sikerülne megállítani a felmelegedést - írja a Nature.
A bíboros behívatta Hodász András atyát, akivel leállíttatta közösségi médiás csatornáit
Hodász András atya csütörtökön az alábbi szöveget posztolta Instragam-oldalára: „Kedves mindenki! Úgy hozta az élet, hogy le kell állnunk a Papifranko oldalak (Insta, YouTube) szerkesztésével. Köszönjük, hogy velünk voltatok, reméljük egyszer még találkozunk! Az eddigi tartalmakat nem töröljük.”