A magyar szerzetes-elöljárók közös bűnbánati imádságra hívják a megszentelt életet élőket
Németh Emma SSS és Zsódi Viktor SchP nyílt levélben fordultak a szerzetesekhez és szerzetesnővérekhez, melyben a szeptember 30-án a budapest-belvárosi ferences templomban tartott virrasztásra és bűnbánati imádságra hívják őket.
A Pápai Ház szónoka: Szeretett gyermekek vagyunk, a mennyország állampolgárai
Március 14-én ért véget a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata, amit Ferenc pápa a római Gemelli-klinikán videokapcsolaton keresztül követett. A pénteki, utolsó elmélkedésében Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka arról az átalakulásról beszélt, mely minden fájdalmat, örömöt átlényegít, és már a jelenben megízlelteti velünk az örök élet csodálatos ajándékát.
A tervezett lelki központ épülete kívül-belül
A törökbálinti Szeretetláng kápolna és a családi ház jelenlegi állapota és a tervezett lelki központ...
Isten kinyilatkoztatja magát
"Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki." (Jn 1,1–18)
Jézus Krisztusban mutatta meg Isten az emberszerető jóságát...
Köszönöm Uram, hogy megismerhettünk és megszerethettünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szeretet Földje Találkozó szombaton!

Minden információ a Találkozóról bővebben itt: https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/21563-minden-informacio-a-talalkozorol
Három idézet...
Az első idézet Jézus szavai az evangéliumból, amit minden katolikus templomban felolvastak március 15-én. A második idézet Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédéből, a harmadik pedig Martin Niemöller szavai, aki a német hitvalló egyház lelkésze, volt, ezért a nácik Dachauba zárták...
A várakozás és beteljesedés idejében
A gazdagréti apostoltv-ben elmondott adventi elmélkedés (Sipos Gyula). Mit jelent ébernek lenni, hogyan várakozzunk, mit kérjünk és hogyan Isten ajándékaiból...
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes
„Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” (Lk 1,26-38)
Áldott, aki az Úr nevében jő, aki a kapu, amin keresztül Isten Fia belépett a világba...
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled... könyörögj értünk bűnösökért... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Timothy Radcliffe OP: A félénkek bátorsága
A tanítványokat Jézus elhívta, hogy kövessék őt, és keljenek útra, de ők nem tudták, merre vezet az útjuk. El kell hagyniuk régi identitásukat, és elküldik őket a világ végére, ahol majd meghalnak. Meghívást kaptak, hogy osztozzanak Jézus szabadságában, és lépjenek be a végtelen szeretet, Isten misztériumába. Nem meglepő, hogy hozzájuk hasonlóan mi is félünk az elindulástól, vagy egy idő után elveszítjük lelkesedésünket.
Árvízhelyzet - apadás
Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám, jelenleg Paksot is elhagyta már. A hétfőn a tetőzést Baján várják, kedden pedig Mohácsra érkezik majd meg a víztömeg, a tetőzésektől pedig szerdán búcsúzhatunk el.
A törökbálinti Szeretetláng kápolna története
A törökbálinti Szeretetláng kápolna története és a lelki központ kialakításának terve. Narrátor: Sipos Gyula
