Az eddigi legalacsonyabb éves születésszám

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. február 02. vasárnap

A Központi Statisztikai Hivatal közleménye szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében. Ebben az időszakban 11 773 ember vesztette életét, 7,0 százalékkal, 886-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás 5434 fő volt. Hozzátették, hogy 1999 pár kötött házasságot, 25 százalékkal, 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban.

XIV. Leó pápa: Jézus nem fal, mely elválaszt, hanem ajtó, mely összeköt

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 15. vasárnap

Június 14-én, szombat délelőtt a Szentatya folytatta a szentévi szombati általános kihallgatások sorozatát, amelyet január 11-én Ferenc pápa kezdett el. A pápa a Szent Péter téren találkozott az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokok és hívek csoportjaival. Olasz nyelvű beszédének címe: Remélni annyi, mint összekötni – Lyoni Szent Iréneusz.

Amikor a bankkal úgy bánnak, ahogy az velünk

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. augusztus 10. szombat

Nemcsak az ügyfelek, de olykor a bankok sem bogarásszák át az apróbetűs részt – derült ki egy hitelkártya-szerződés kapcsán, amelyet egy voronyezsi férfi kötött az orosz Tyinkoff Hitelintézettel. A pénzintézet egyszerűsített eljárás keretében kínálta ügyfeleinek a hitelkártyát. Ehhez személyes találkozóra sem volt szükség, elég volt a postán megkapott szerződést aláírva visszaküldeni a banknak. A voronyezsi férfi – akinek nevét nem közölték a hírügynökségek – 2008-ban kötött így szerződést, ám az apróbetűs részt megváltoztatva küldte vissza a dokumentumot, amit a bank ellenőrzés nélkül jóváhagyott. 

Lélek nélkül nem lehet

Kategória: Eheti
Megjelent: 2014. június 09. hétfő

A Szentlélek nélkül nincs élet. A teremtéskor „Isten lelke lebegett a vizek felett”, hogy a halott anyagot életre keltse. Szűz Máriára Isten Lelke szállt le, így fogant meg a szívében és méhében a Fiú, a Megváltó Jézus, aki aztán a Lélek által növekedett bölcsességben és szeretetben Isten és az emberek előtt. Nyilvános működése elkezdésekor megint csak a Szentlélek kente fel a Messiást erővel és hatalommal, hogy körüljárva mindenkivel jót tegyen.

Adventi igemagyarázat 12. - Illés ő, aki eljön

Kategória: videók
Megjelent: 2020. december 09. szerda

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 12. nap, december 10. csütörtök. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Életre kelni Krisztusban

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. július 15. hétfő

"Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt." (Mt 10,34–11,1)
Életünket és örök életünket találjuk meg Krisztusban.
Drága Istenünk benned bízunk, mert Te vagy a Szeretet! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A gyarmatosítás kora - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. február 02. vasárnap

Marco Rubio külügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy Trump elnöknek a Grönland és a Panama-csatorna feletti ellenőrzés megszerzése iránti szándéka „nem vicc”, és ezek a területek létfontosságúak az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekei szempontjából, ezért megveszi vagy elfoglalja azt...

Zsidómészárlást játszottak Brüsszel belvárosában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. június 14. szombat

Zsidó civilek lemészárlását játszották el belga katonai ruhás, palesztin kendős személyek Brüsszel belvárosában, melyet a polgármesteri hivatal szólásszabadságra hivatkozva engedélyezett. Az eset óriási felháborodást keltett, az ügyben összehívják a belga parlamentet. 

Isten győzelmet ad

Kategória: Eheti
Megjelent: 2014. június 02. hétfő

 Azt hiszem, az egyik legfontosabb igazság, amit mi keresztények talán ismerünk, de nehezen tudunk, merünk megélni, Jézus Krisztus tökéletes győzelme minden bűn, a gonoszság minden ereje és a halál fölött. Hiszen ha Ő győzött - mi pedig Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek temploma vagyunk – akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mi is győztesek legyünk Isten kegyelméből?

Az együttélés árt a felnőtteknek, gyermekeknek és a társadalomnak

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. augusztus 10. szombat

Két új szociológiai tanulmány jelent meg a közelmúltban az együttélésről, mindkettő azt igazolja, hogy a pároknak miért inkább a házasság mellett kellene dönteniük. A spanyol nyelvű, globális kitekintésű portál, a Religión en libertad összefoglalta a két tanulmány legfontosabb üzeneteit.

Adventi igemagyarázat 11. - a gonosz lélek leleplezése

Kategória: videók
Megjelent: 2020. december 08. kedd

Adventi elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 11. nap, december 9. szerda. Beszél: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005