A mennyország kapuja
"Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak." (Lk 13,22–30)
Jézus Krisztus a mennyország kapuja, benne méretődik meg minden ember élete.
Formálj minket Uram szentségben és igazságban a Te képedre és hasonlatosságodra, ámen! (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A diktatúrák kegyetlenségéről - röviden
"Észak-Korea nyilvánosan kivégeztetett egy házaspárt, akiket azzal vádoltak, hogy sikeres vállalkozásuk miatt arrogánssá váltak. Egy másik, ennél sokkal súlyosabb vád szerint államellenes tevékenységet is folytattak. Több száz embert, köztük gyerekeket kényszerítettek arra, hogy végig nézzék, ahogy egy kivégzőosztag agyonlövi őket nyílt terepen."
Az emberi szív vágya a béke – Fáklyás felvonulás és ökumenikus imádság a béke világnapján
A béke világnapján, január elsején a Sant’Egidio közösség fáklyás felvonulásra és ökumenikus, vallásközi imádságra hívott minden békét kereső, jóakaratú embert Budapesten. Az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban tartott imaórát Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök vezette.
Néhány hír röviden
Az elmúlt hetekben zsúfolt menetrend szerint dolgoztunk - előadások, gyógyító összejövetelek, lelki nap, közösségi alkalmak, igeliturgia, cigánymisszió - minden napra jutott egy vagy több alkalom, lehetőség a szolgálatra. A cigánymissziónál nagy öröm volt, hogy két családból is eljöttek a gyáli pünkösd hétfői összejövetelre (egyik családból hárman itt voltak a törökbálinti gyógyító összejövetelen is). Néhány program a közeljövőből:
Isten alázat, mert szeretet” - a második vatikáni adventi prédikáció
Igazság Isten előtt és Krisztus példája: ebből a két forrásból ered Szent Ferenc alázata, akinek példáját ma sokan akarják követni a világban. - többek között erről is beszélt adventi prédikációjában Cantalamessa atya, a pápai ház szónoka:
Kitalálni Magyarországot
Isten komolyan igénybe vette Ábrahám képzeletét, amikor azt mondta neki, hogy nézzen fel az égre, mert annyi utóda lesz a földön, ahány csillag az égen. Ne ez volt az első eset, hiszen arra is Ő biztatta fel, hogy hagyja el városát, rokonságát, biztonságát és induljon el, mert ő egy tejjel-mézzel folyó kánaánt ad neki… Vajon, ha mi felnézünk az Égre, nekünk mit sugall az Isten, milyen országot látunk magunk előtt a képzeletünkben?
Interjú a Mikulással
Készítette: Istók Bea és Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A növekedés útja
"Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják." (Mt 23,1–12)
Evilág vezetői egyre nagyobbra hízlalják magukat, de nekünk pont az ellenkező utat kell választanunk...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Bibó István a demokráciáról és a félelemről - röviden
"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni - nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius (képzeletbeli, nem valóságos) veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük."
Bocsánatkérés Napja Szlovákiában a 20. és 21. század bűneiért
A 2025-ös jubileumi szentév keretén belül november 16-án a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának történelmi épületében rendezték meg a Bocsánatkérés Napját, egy országos jelentőségű eseményt, amelyet a Szlovák Püspöki Konferencia és az Egyházak Ökumenikus Tanácsa közösen szervezett.
Zajlik az élet...
Kedves Testvérek!
Ma (szerdán) délelőtt rakjuk fel Szeretet Földje Találkozóhoz Dvorszky Eszter kiállítását a Falumúzeumban, utána megyek bevásárolni mindent, ami még szükséges. Pénteken megyünk Vácra Bocsa József atyához gyógyító összejövetelt tartani, szombaton pedig egész nap Találkozó. Vasárnap délelőtt még Regina nővérnél leszünk a gyógyító napon (én zenélni fogok), délurán pedig az érdi cigány-misszoó keretében tartunk békítő napot... szóval jó zsúfolt lesz a hétvége, amiért hálás vagyok Istennek, de egyben kérjük a ti támogató imáitokat is! (És persze szeretettel várunk benneteket a Találkozóra!)
Szeretettel: Sipos Gyula
