Ferenc pápa a Guadalupei Szűzanya ünnepén: Mária anya, tanítvány...
A Szentatya december 12-én este ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriának, Mexikó, Amerika és a Fülöp-szigetek védőszentjének tiszteletére. Spanyolul elmondott homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Megtalálták a szcientológusok titkos bunkerét
A zene rendeltetése, hogy megdicsőítse Istent – Adventi beszélgetés Csiszér Lászlóval
Csiszér László (1972) dalszerző, dicsőítő, vagy más néven evangelizáló zenész, az Új Jeruzsálem Közösség tagja. Zenekarával országszerte hirdeti Isten dicsőségét, szeretetét, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetem budapesti Informatikai Karán is, ahol koncertjük előtt beszélgettünk. Tekintete tiszta; derű, remény, szeretet sugárzik belőle, érezni, hogy fontos neki az őt kérdező másik ember.
A Szűzanya 2013. január 2-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Nagy szeretettel és türelemmel törekszem szíveteket szívemhez hasonlóvá tenni. Igyekszem saját példámmal tanítani benneteket az alázatra, bölcsességre és szeretetre, mert szükségem van rátok gyermekeim, nem tudlak nélkülözni benneteket. Isten akarata szerint választalak ki, az ? erejével er?sítelek meg titeket.
A legrégibb őskori barlangfestményekről
A világ legősibb, 44 ezer éves, vadászjelenetet ábrázoló barlangfestményét fedezték fel Indonéziában. A kép egy csoport félig ember, félig állat figurát ábrázol, amely emlősökre vadászik lándzsákkal vagy kötelekkel. A kutatók szerint ez a legrégebbi bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk elképzelni a természetfeletti lények létezését - írta az MTI.
Szép új világ - Istent játszó tudósok
Már rendelkezésre áll egy mesterséges genetikai rendszer, amely elvben lehetővé teszi a földitől alapjaiban különböző létformák előállítását.
Több mint félmillió ember kerülhet nehéz helyzetbe az új tb-törvénnyel
A szerdán elfogadott törvénymódosítás júliusban lép hatályba, onnantól ezt a félmillió embert gyakorlatilag kilökik az állami egészségügyből, ugyanis kizárólag magánpiaci szolgáltatásként, egy műtét esetén több százezer forintért vehetik majd igénybe az állami kórházak szolgáltatásait.
Neten már elérhető a felvételi tájékoztató
A felvi.hu-n már elérhetők a felvételi szabályokat és a 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatók. A tájékoztató kiadványok, amelyek mellékelve egy jelentkezési lapot is tartalmaznak, könyv formában januárban kerülnek a boltok polcaira. A hivatalos kiegészítés január végéig jelenik meg a Felvin, ami tartalmazza majd a felsőoktatási szakképzéseket és az osztatlan tanári mesterszakokat, valamint az ezekhez kapcsolódó felvételi tudnivalókat (az online, valamint a januárban megjelenő nyomtatott kiadványba ezek az információk nem kerültek be). Szintén a hivatalos kiegészítés tartalmazza majd a december 31. utáni esetleges módosításokat a meghirdetett képzésekben.
A Szűzanya medjugorjei üzenete Ivan Dragićević-nek
"Röviden szeretném elmondani a mai találkozásomat a Szűzanyával, de szavakkal leírni nagyon nehéz, mert minden szó szegény ahhoz, hogy kifejezze e találkozás szépségét. Különösen nehéz szavakba önteni az édesanya szeretetét. Szegényes szavaimmal mégis szeretném elmondani röviden és a legegyszerűbb módon a mai találkozást. A Szűzanya ma este is nagy örömmel és boldogan érkezett. Édesanyai áldásával köszöntött bennünket:"
Ferenc pápa: Ne panaszkodjunk!
Mint a jó pásztor, úgy vigasztal minket és korrigálja hibáinkat az Úr, megsimogatja azt, aki bocsánatot kér tőle, és megnyitja előtte a kiengesztelődés kegyelmét – erről beszélt a Szentatya december 10-én a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 12. rész
MAGYARUL MEGJELENT ANTOLÓGIÁK
John Henry Newman irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amelyet még sok poszthumusz kötet követett.