A Szűzanya 2014. április 25-i üzenete Medjugorjéból
“Drága gyermekek ! Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. ”
2014. április 25.
Ha gazdag vagy, az állam többet költ az egészségedre
Az egyes emberek egészségére fordított társadalombiztosítási kiadások összefüggenek az illető jövedelmével, mégpedig a magasabb keresetű emberek gyógyítására többet költ az állam. Pedig általában ők azok, akik jobb egészségi állapotban vannak. Mindez tipikus példája annak, ahogy a meglévő társadalmi egyenlőtlenségek hatásaként további egyenlőtlenségek jönnek létre, a gazdagok még jobb helyzetbe kerülnek, a szegények pedig tovább csúsznak a lejtőn.
Róma megtelt...
A XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására Rómába érkezett zarándokok vasárnap hajnalra teljesen elfoglalták a Szent Péter térre vezető utcákat – írja az MTI. A kordonoknál felgyülemlett tömeg azt kiabálta, hogy engedjék be őket. Tapssal, imával és énekkel adtak nyomatékot követelésüknek, hogy nyissák ki a kapukat. Amikor ez megtörtént, olaszok, lengyelek, franciák, magyarok és a világ minden részéből érkezett zarándokok futva indultak el a térre.
Ferenc pápa katekézise: Ítélkezés helyett imádkozzunk, járjunk közben az emberekért!
>Június 17-én délelőtt a Szentatya Mózes imájáról elmélkedett a délelőtt tartott katekézisében. Mózest Jézus előképeként elénk állítva arra buzdított, hogy mi se mondjunk le az emberekről, hűségesen tartsunk ki mellettük, és legyünk hidak Isten és az emberek között. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Engesztelők III. Országos Találkozója
2014. május 24. szombaton Vácott a Szent anna piarista templomban. Előtte való héten pénteken gyógyító összejövetel. Részletes program:
Hogy Teremtőnkkel egy asztalhoz ülhessünk egy örökkévalóságra – Bűnbánati kilencedre hív Böjte Csaba
Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes – Keresztelő Szent János ünnepére készülve – június 16-tól június 24-ig bűnbánati kilencedre hív:
Avilai Teréz-emlékév Spanyolországban
Nemzetközi kongresszussal indult az Avilai Szent Teréz boldoggá avatásának 400. évfordulója alkalmából tartott emlékhét Madridban. Az esemény a Teréz-emlékév kezdete, melyen Ferenc pápa is részt kíván venni – írja a Vatikáni Rádió német szerkesztősége.
Miért van ennyi termálvíz Magyarországon?
A magyar termálvízkincs Magyarország vízrajzának különleges adottsága, mennyiségileg és minőség szempontjából is világszinten kiemelkedő. Hazánk kifejezetten gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben – csak Izland, Japán, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Kína és Új-Zéland tud versenybe szállni velünk e téren. De miért pont mi?
Öt dolog, amit a 99 éves néni megbánt életében
A Medium Mind Cafe szerzője, Jordan Gross osztotta meg az alábbi történetet, amely egyik barátjával, a nővérként dolgozó Larával esett meg.
Cservenkay Mariann kiállítása
Cservenkay Mariann szeretettel meghívja Önt és kedves családját, barátait az „Együtt az úton…”
című kiállítás megnyitójára, 2014. május 9-én pénteken 18 órára az Érdi Szepes Gyula Művelődési Központ kiállítótermébe. Részletek:
1% - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Szeretet földje lelkinapok és hétvégék, missziós utak, a Nemzeti Imanap, egyéb lelki napok és előadások, iskolai felvilágosító órák, képzőművészeti kiállítások, koncertek, gyógyító összejövetelek, ingyenes kiadványok és szórólapok...