Több mint 400 diplomás került ki eddig a roma szakkollégiumokból

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 14. kedd

Kilencedik tanévét zárta a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) és Roma Szakkollégiumi Egyesület (RSZE). Az Európában is egyedülálló hálózat jövőre ünnepli alapításának 10. évfordulóját.

Ferenc pápa válasza az életfogytiglanra ítélt fiatalkorú elkövetőknek

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 31. szombat

Michael Kennedy SJ, a Jezsuita Helyreállító Igazságszolgáltatás Kezdeményezés vezetője tette közzé Ferenc pápa levelét az America Magazine című katolikus lapban.

„Nem akartam csendben elsunnyogni” – Válasz Online interjúja a papságot hátrahagyó Füzes Ádámmal

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 13. hétfő

Van úgy, hogy egy pap kilép a szolgálatból – ez még nem lenne közérdekű. Amikor azonban rögtön fröcsögni kezdenek rá egy KDNP-közeli portálon, onnantól az már nem magánügy. Márpedig Füzes Ádám bejelentése, hogy 22 év szolgálat után kilép, elképesztő indulatokat keltett katolikus berkekben, s magyarázatát, amely szerint nem szeretne egyedül megöregedni, sokan a hormonok tombolásaként értelmezték. Tévedtek. Az érintett egyedül a Válasz Online-nak számol most be döntése valós mozgatórugóiról. Hogy ne áruljunk zsákbamacsakát: a magyar egyház állapota legalább olyan súllyal esett a latba, mint a magánéleti szál. Mélyinterjú.

Ferenc pápa részt vesz a nemzetközi katolikus karzmatikus találkozón

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 31. szombat

A történelemben elöször vesz részt egy pápa a nemzetközi karizmatikus találkozón,  melyet Rómában az Olimpiai Stadionban tartanak, jelentette be a Vatikán.  Ferenc pápa részt vesz a Katolikus Karizmatikus Megújlás 37. Nemzeti Találkozóján, és találkozik a Megújulás tagjaival.  A június 1-2.-i eseményre 50 ezer résztvevőt várnak több, mint 50 országból. Az esemény imából, tanúságtételekből és dialógusból áll össze, témája:  témája: „Tartsatok bűnbánatot! Higgyetek! vegyétek a Szentlelket!”  A Szentatya délután 5-kor érkezik. 

Film készül a Líbiában lefejezett kopt vértanúkról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 13. hétfő

A hit és a nemzet mártírjai címmel készül az a mozifilm, amely azt mutatja be, hogy 2015-ben Líbiában dzsihadisták lefejeztek húsz kopt keresztényt és egy ghánai munkatársukat. II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárka áldását adta a kezdeményezésre, amelynek megvalósítását a szalamuti egyházmegye kopt ortodox püspöke, Anba Pavnotiosz kíséri majd figyelemmel.

Országos Szeretetláng Találkozó

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 30. péntek

2014. május 31. szombaton 9-17 óra között a Kispesti Jézus Szíve templomban. Részletek:

Jó hír a nyomorgó Szudánból

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 13. hétfő

Szudánban betiltják a női nemiszerv-csonkítást, emellett engedélyezik az alkoholfogyasztást is a nem muszlimok számára - jelentette be Naszridín Abdulbari szudáni igazságügyi miniszter az állami televízióban szombat este.

Az Európai Bizottság leszavazta az Egy közülünk kezdeményezést

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 29. csütörtök

Az Európai Bizottság, hivatalának utolsó napján, leállította az Egy közülünk kezdeményezést. Részletek:

Tűz keletkezett a betlehemi Születés-barlangban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. május 28. szerda

Tűz ütött ki a betlehemi Születés-bazilikában, kevesebb mint 48 órával Ferenc pápa látogatása után – írja az Avvenire olasz katolikus napilap.

A nyugati világgal szembehelyezkedő döntés – Egy ortodox teológus a Hagia Sophia átalakításáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 12. vasárnap

Recep Tayyip Erdoğan török elnök július 10-én, pénteken rendeletet adott ki a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítására vonatkozóan. Konstantin Nikolakopoulos müncheni ortodox teológiaprofesszor állásfoglalása a Deutsche Welle honlapján jelent meg – a Vigilia folyóirat ebből tett közzé részletet közösségi oldalán.

Keresztények?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. július 12. vasárnap

Öt embert megöltek szombaton egy pünkösdi templom területén a dél-afrikai Johannesburg egyik elővárosában – írja az MTI. A rendőrség azt feltételezi, hogy a vérengzés hátterében felekezeti belviszály áll.