JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

ez nem a mi dolgunk

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Azt hiszem, hogy az nem a mi dolgunk, hogy megítéljük, hogy ki felfuvalkodott és képmutató - legalábbis ezen a honlapon biztos nem! Az imára pedig mindenkit csak biztatni lehet - és kérem, hogy imádkozzatok értünk is! Imával és szeretettel: Gyula

Bárcsak felismernénk!

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Kedves Gyula! Teljesen egyetértek veled. Magunkat, templomba járókat kellene ujraevangelizálni. Ó ha ezt felismernénk! Papi szolgáltatást igénybevev?k lettünk! Úgy gondoljuk a titsztítót?z úgyse kerülhet? ki, (..onnan amúgy is egyenes út vezet a mennyországba..), ezért elég a minimumot teljesíteni: vasárnapi szentmise, súlyos b?nök kerülése. A bocsánatos b?nöket törli a közgyónás így akár mindennap áldozhatunk, és már túl is teljesítettünk. Büszkén mondta egy rendes katolikus testvérem: Vagyok olyan rendes ember, mint azok, ( az az öt ember) akik mindennap térden csúszkálnak a templomban. Nem kell semmit túlzásba vinni. Uram Jézus könyörülj rajtunk! Uram Jézus könyörülj rajtunk! Uram Jézus könyörülj rajtunk!

kérek

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Sipi, minden nagyon jó, amit csinálsz. Az Egyiptomos dolgok különösen frappánsak. Az előadásoddal a Szent Angéla Gimnáziumban voltál már? Bécser Róbert ferences vezeti. Karizmatikus, biztos tudod. Az igazgatónak szóló levélből hiányzik szó és több írásjel, ha kijavítod és hozol nekem a Szeretet-terembe egy példányt kinyomtatva, elgondolkozok, hová lehetne eljuttatni a fénymásolatait. Testvéri szeretettel Kati

intergáció vagy autonómia?

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Szerintem integrálni a szó hagyományos értelmében nem lehet a cigányságot. Sokkal inkább azt érzem feladatnak, hogy teremtsünk nekik egy fajta autonómiát, ahol saját kultúrájukat, identitásukat tudják megélni, ahol felel?sségük van. Talán a legfontosabb az lenne, hogy ne gondolják, hogy a társadalomnak kötelessége eltartani, szociálisan támogatni a cigányságot, hanem kialakuljon az a felel?sségérzet, hogy az életét neki kell megoldania, pénzt munkával keresnie stb.. Persze ez is egy fajta integráció.

csak óvatosan

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Az autonómia fogalom sok mindent takarhat - így például területi autonómiát is, ez pedig lehetetlen. Amit te írsz, az integráció...

Indok?

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Írhatnám, hogy: "talált, süllyedt"... mármint ami a közbenjáró imát illeti. A közbenjáró imában visszatartó erő, amikor 4-5 pár imádkozik, köztük pl. 2 pár "idegen", a többi "hazai", és az ember azt látja, hogy a sor a nem ismerős imádkozóknál áll, és az ismerős imádkozókhoz nem szivesen mennek imát kérni. Egyik oka lehet, hogy nem akarja az illető, hogy kitudódjon miért, kiért kér imát? Vagy az is, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában? Vagy ez csak falun van így, ahol ismerik egymást az emberek? Na és a fenti okok miatt talán nem olyan érthetetlen, ha valaki húzódozik attól, hogy közbenjáró imát végezzen... Valami hasonló ok lehet a tanúságtétel hiányában is - legalábbis szerintem. De az is igaz, hogy hacsak valami nagyon rendkívüli dolog nem történik, már nem is nézik eseményszámba sokan.

igaz..

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Na persze, hogy nem területi autonómiára gondoltam, ez nem is lenne lehetséges, hiszen cigányság mindenhol, szinte minden magyar városban él (ha különböző lélekszámmal is). Lehet, hogy rossz a szóhasználat, olyan önrendelkezésre gondoltam, ami előmzdítaná, hogy érdekük legyen dolgozni,e szerint jutnának forrásokhoz, nem csupán szociális alapon.. De ez tényleg bonyolult kérdés,amivel fontos lenne foglalkozni.

igaz, ami igaz

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Kedves Kri! Ezzel mindannyian egyetértünk - még a cigányok is. Mi járunk cigány misszióba és egyéb ismeretségeim is vannak - jó részük szeretne dolgozni, de nincs hol! a cigány embert bocsátják el legel?ször és veszik fel legutoljára. A telefonban még azt mondják, hogy jöhet dolgozni, de ha meglátják, hogy cigány, már nincs meg a munka. Keserves élet ez, és biztos ?k is hibások, és biztos vannak, akik visszaélnek ezzel - hát igen, a megoldást szeretnénk mi is el?segíteni.

Gondolatok, közös nevező

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Minden tiszteletem Székely János püspök úré, sokszor gondolkodóba esek azon, helyes lépés-e egyházunknak napi politikai, akár gazdaságpolitikai kérdésekben véleményt formálnia olyan esetekben, amikor az érintett mélységek és szegmensek közvetlenül már túlmutatnak a "Jézusi értékek, tanítások" képviseletének kérdéskörén. Olyan esetekben akár, amikor az érintett területek irányában a szakért?i kompetencia megléte fontos szempont a reális helyzetértékeléshez illetve olyan esetekben, amikor az "egyéni emberi szubjektivitás" túlsúlyt képezhet. Érzékeny közegben kell tevékenykednünk, evangelizálnunk, olyan közegben, ahol a társadalmunkat er?s megosztottság jellemez politikai irány mentén is. Hiszem és tapasztalom sokszor, a Jézus által képviselt értékek közös nevez?t képezhetnek megosztottságunk ellenére is, fontos ezen közös nevez? meg?rzése és meger?sítése, fontos, hogy Jézusra tekintve kapocs legyünk mi is az emberek között társadalmunkban. Csatlakozva Székely János püspök úr szavaihoz, legyünk mindannyian a Világosság fiai s mi folytassuk kapott küldetésünket, legyünk a föld sója és a világ világossága! JóIsten áldását kérve mindannyiunkra! Barna

karizmatikus emberek

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Kedves Zoltan! En is ugy gondolom, hogy sajnos nem vagy egyedul a "karizmatikus" fogalom szerinted torteno ertelmezesevel, de szerintem tevedsz. A Gyula tokeletes hitelesseggel megfogalmazta azt a 3 fo kategoriat amelybe a kartizmatiokus emberek altalaban besorolandok. Nagyon veszelyes dolog itelkezni masok felett. Ha valamit nem ertunk meg, mert pl.nincs mod a gondolatok teljes kifejtesere ez egyeltelan nem jelenti azt, hogy "vakmero" es o az aki megirja a "tutit". En nem hiszem, hogy Gyulanak megkulonboztetesi problemai lennenek. De te is tevedhetsz meg en is meg o is. Legyunk kritikusak de ne legyunk soha elfogultak. EZ MINDENKIRE VONATKOZIK! Tertszik a Gyula valasza. Szerintem o nem elfogult hanem igenis szereny, megbocsato es alazatos. Nem erzek sertodottseget de megalazkodast reszerol feled. Ez igenis a szeretet es az onzetlen nagylelkuseg jele. Nem talalom viszont a szeretet erzeset a te felajanlasodban ami a Gyulaert felajanlott imat illeti. Ezert ajanlom, hogy imadkozzunk mindannyian, velem az elen, hogy ne essunk abba a hibaba, hogy "Mas szemeben a szalkat is, a mgunkeban a gerendat sem latjuk." Tavolitsuk el elobb a gerendat a sajat szemunkbol es akkor mar a szalkat sem fogjok latni a masok szemeben. Az Ur Jezus legyen mindannyiunkkal,tanuljunk Tole es kovessuk kovessuk Ot. Csak Ot es a Szuz Anyat. Dicsertessek a Jezus Krisztus! Szeretettel: Nagy Eszter

a kevélykedőket az Úr széjjel szórja.

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Szent Lukács evangéliumából: 18.1 Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Lk 18.2 Így szólt: "Az egyik városban élt egy bíró, Istent?l nem félt, emberekt?l nem tartott. Lk 18.3 Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, s kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Lk 18.4 Egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Igaz, Istent?l nem félek, embert?l nem tartok, Lk 18.5 de annyira terhemre van ez az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön és arcul üssön." Lk 18.6 Az Úr így szólt: "Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? Lk 18.7 Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja ?ket? Lk 18.8 Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" Lk 18.9 Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla gy?z?dve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: Lk 18.10 "Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. Lk 18.11 A farizeus odaállt el?re, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtör?, mint ez a vámos is. Lk 18.12 Kétszer böjtölök hetenként, mindenemb?l tizedet adok. - Lk 18.13 A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, b?nösnek! - Lk 18.14 Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik."

Gondolatok, közös nevező, folyt...

Kategória: hsz
Megjelent: 2013. november 08. péntek
Másként látom részleteiben a dolgokat, nem látom egyértelműnek, hogy a világból érkező össztűz alapvető emberi értékeink mellett való kiállásunk miatt érkezne kormányunkra, kicsit összetettebbnek látom a problémát. Azt gondolom, hazánkra leselkedő legveszélyesebb megnyilvánulások nem külföldről leselkednek ránk, hanem belülről, táptalajként használva az embert, magunkban munkálkodva. A politikában és a gazdaságpolitikában nem létezik az a fogalom, hogy "tévedhetetlenség", nincs olyan képviselője ezen irányoknak közöttünk, emberek között, akik maguknak tudhatnák akár "karizmaként" ezen tulajdonságot. Akár megerősítésként említve a hivatkozott jegybanki devizatartalék felhasználásának irányát, amellyel kapcsolatban gazdasági szakértőink túlnyomó többsége (beleértve gazdasági tárcánkat is) ma már politikai hovatartozás nélkül ugyanazon nézetet képviselik, az országunk stabilitását veszélyeztetnénk, ha tartalékainkat más irányban terveznénk felhasználni, akár politikai céljaink megvalósításához. Tisztelem és szimpatizálok azon lelkülettel, gondolati impulzusokkal, amelyet ezen "honlap" képvisel. Országunkat a szeretetlenség jellemzi, az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a Szeretet földjét segítsük elő határainkon belül is, az emberi szívekben, lelkekben. Az emberek, kormányok mind tévedhetnek, a politika sokszor hiteltelen és megosztó irányultságától függetlenül, egyedül Jézus szavai azok, amelyek tévedhetetlenek, amelyek következetesek, amelyek szavakban és tettekben ugyanazt közvetítik mindig, az ember, egymás szeretetét. Azt látom legnagyobb veszélyként, hogy ellenségünk ezen irányban tör ellenünk vehemensen, bevetve mindent cselt és eszközt, megtévesztve sokszor bennünket. A Szeretet földért, országunk egységéért, magunkért, fontos, hogy tisztán lássunk, fontos, hogy bölcsek legyünk s legfontosabb, hogy Jézusra hagyatkozzunk, a Nemzeti imanapon és mindig. JóIsten áldását kérve ezen célokra, Barna