Címlap
Szikora Robi a megtéréséről is mesélt
A zenészt felkérték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arcának. Dolgozhat is, amit örömmel vállalt. Már találkozott Erdő Péter bíborossal és Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, és mesélt a megtéréséről is.
Hatezren jeletkeztek - a segítőkészség szép példája
Annyian jelentkeztek a leukémiás kisfiú részére őssejtdonornak, hogy hat másik emberen is segíteni tudtak. Közben a kis Oscar is túl van kezelésein, jelenleg tünetmentes.
Nagyböjt 7. - A legnagyobb jel
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 7 nap, szerda, március 4. Beszél: Sipos Gyula
Isten mértékével
"Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket." (Mt 6,7-15)
Isten egészen összeköti az életét velünk.
Segíts Uram, hogy úgy tudjak szeretni és megbocsátani, ahogy Te szeretsz és megbocsátasz! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Regina nővér lelkigyakorlata
"Szeretettel hívunk benneteket a március 7-ei lelkigyakorlatra, melyet Regina nővér fog tartani délelőtt 9 órai kezdettel. Lesz dicsőítés majd tanítás "A beszélő Isten" címmel.
A Szűzanya 2020. március 2-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Tiszta és őszinte szeretetetek vonzza édesanyai szívemet.
Kínában színkódolással kategorizálják az embereket
Színkódolást vezetnek be Kínában a koronavírus-kockázat jelölésére az állampolgároknál. A rendszer később még a digitális diktatúra még magasabb szintre emelésében is rendkívül hasznos lehet. Gyakorlatilag az történik, hogy az embereknek kötelező jelleggel futtatniuk kell egy appot a telefonjukon, ami viselkedésük és ki tudja még, milyen faktorok alapján kategorizálja őket. A zöld színkódot kapott emberek sok mindenre jogosultak, a pirosak viszont automatikusan kizáródnak a legtöbb közszolgáltatásból.
Nagyböjt 6. - Az Isten tanácsa szerint való imáról...
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 6 nap, kedd, március 3. Beszél: Sipos Gyula
A kegyelem megsokszorozása
Kegyelmi időben vagyunk, közeledik az Eucharisztikus Kongresszus is, és rengeteg nagyon jó keresztény program van most hazánkban. Isten kiárasztja ránk áldásait, kegyelmeit, amit megsokszorozhatunk és százszoros termést hozhatunk. Mit kell tennünk, hogy ez megtörténjen?
Klímaváltozás - röviden
Egy új tanulmány szerint az 1950-es évek óta Ausztráliában 31 nappal hosszabb lett a nyár, és 23 nappal rövidebb a tél. A kutatók szerint ennek a tendenciának a klímaváltozás az oka. Ha az elmúlt öt év adatait külön vizsgáljuk, a helyzet még rosszabb, ugyanis számításaik szerint a nyár kétszer olyan hosszú lett, mint a tél...
Jézus azonosulása
„Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,31–46)
Jézus azonosul a legkisebbekkel, legszegényebbekkel, betegekkel és üldözöttekkel, és számon kéri rajtunk, mit tettünk velük.
Segíts Uram, hogy elzárkózó szívem megnyíljon a nekem nem tetsző emberek felé is! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az ukrán püspöki konferencia családbizottsága szerint a német zsinati út eltér az Egyház tanításától
Radosław Zmitrowicz püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke nyilatkozott az ukrajnai római katolikus egyház családbizottsága által a német püspökökhöz írt testvéri figyelmeztető levélről.