Címlap
Az igaz Isten ismerete
"Az Igaz Isten küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” (Jn 7,1–2.10.25–30)
Ha meg akarjuk ismerni Istent, Jézus szavain és életén kell elmélkednünk...
Jézus add, hogy hozzád térjek, veled haljak, veled éljek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Sant’Egidio közösség a járvány idején sem hagyja magára hajléktalan barátait
A Sant’Egidio közösség tagjai szerda esténként mennek ki hajléktalan barátaikhoz Budapest utcáira. Fotósunk (Magyar Kurir), Merényi Zita írását olvashatják a megváltozott helyzetről.
A gyerekek lehetnek a krízis csendes áldozatai
Az egész világ, így Magyarország is a koronavírus elleni küzdelemre figyel. A járvány az idősebb korosztály egészségét veszélyezteti a leginkább, azonban a válság a gyerekek jövőjére, jelenére is komoly hatást gyakorol. A krízis soha nem látott kihívás elé állítja a gyermekvédelmi rendszert, a vészhelyzetben pedig ezúttal is a legnehezebb helyzetben élő gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. Az Unicef Magyarország a hat fő területet sorol fel, ahol a gyerekeket közvetlen veszély fenyegeti.
Nagyböjt 27. - Honnan jött Krisztus?
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 27 nap, péntek, március 27. Beszél: Sipos Gyula
Az élet legyőzheti a félelmet...
A járványügyi veszélyhelyzet során sokat halljuk: az emberi élet védelme most a legfontosabb. Március 15-én hunyt el meg az első koronavírusos magyar beteg, azóta már tizen meghaltak a járvány következtében. Arról is tudnunk kell, hogy március 15. óta nyolcszáz születendő gyermek is az életét vesztette, abortuszban. Az ő védelmükről sem feledkezhetünk meg, amikor az embereknek egy feladatuk van, vigyázni egymásra!
400.000 önkéntes jelentkezett...
Egy nap alatt 405 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány elleni harc miatt, írja a BBC. A Boris Johnson vezette kormány keddi felhívása eredetileg 250 ezer önkéntesről szólt, a segíteni vágyóknak köszönhetően bőven túlszárnyalták a célkitűzést. Az önkéntesség feltétele a nagykorúság és a jó egészségi állapot volt.
Hitetlenség helyett a hit útjára lépve...
"Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?" (Jn 5,31–47)
Jézus a szívünkre beszél, hogy Istent keressük és az Ő igazságát...
Segíts Uram, hogy az önszeretettől az Isten- és emberszeretet felé tudjak fordulni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hofi atya: Vallomás egy szívműtétről, avagy a kórházi műtő mint liturgikus tér
Hofher József SJ, vagy ahogy sokan ismerjük, „Hofi atya” megindító vallomása szívműtétjéről:
A Szűzanya 2020. március 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Veletek vagyok ezekben az években, hogy az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Térjetek vissza Fiamhoz, térjetek vissza az imához és a böjthöz. Gyermekeim, engedjétek meg, hogy Isten szóljon a szívetekhez, mert a sátán uralkodik és el akarja pusztítani az életeteket és a földet, amelyen jártok.
Nagyböjt 26. - Háromszoros tanúságtétel Jézusról
Nagyböjti elmélkedés-sorozat a napi igével, buzdítással és fohásszal - 26 nap, csütörtök, március 26. Beszél: Sipos Gyula
A Mol fertőtlenítőt fejlesztett ki... - röviden
...és Almásfüzitőn elkezdték a fertőtlenítőgyártást. A kész fertőtlenítő jó tárgyakra és az emberi bőrre is. A fertőtlenítőket előbb közlekedési vállalatoknak adják, majd a kiskereskedelembe juttatják el. Napi 50 ezer litert termelnek, Ratatics szerint ez elég lesz a következő egy hónapban az egész ország ellátására.
Ma délben közös ima Ferenc pápával
Ma délben 12 órától Ferenc pápa a Mi Atyánk imádság közös elmondására hív minden keresztényt a világjárvány ellen.
Drága Istenünk! Add, hogy ez a világjárvány életünk átgondolására, bűnbánatra és megújulásra vezessen minket, közösségeinket, egyházunkat és hazákat, és az egész világot is! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa! Ámen. Miatyánk...