Címlap
Dicsőítő hét 3. nap - A Szentlélek leszáll
A Voice of Spirit zenekar "A Szentlélek leszáll..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. Kép (pünkösd): Sípos (S) Gyula
Súlyos beszéd
"Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.” (Jn 3,31–36)
Ha nem Jézus mondaná, tiltakoznánk - de Ő tudja, mit beszél.
Hiszek Uram, mentsd meg népedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Érdekességek: Don Bosco egy kevésbé ismert álma
„…Hagy idézzem fel azonban Don Bosco egyik álmát. Ő a XIX. század nagy szentje volt, aki fiatal fiúk ezreinek segített, az egész világon elterjedt szerzetes rendet (szaléziak) alapított, nyomdát és kiadót hozott létre, újságot és könyveket írt, szerkesztett, imádságára pedig meggyógyultak a betegek és több halott is feltámadt.
Egy fiú és egy apa imája
Egy éjjel az apa meghallotta, hogy a fia imádkozik: Édes Istenem, add, hogy olyan ember legyek, amilyen az apám!
Később az apa is imába kezdett: Jó Uram, add, hogy olyan ember legyek, amilyennek a fiam lát engem!
Napközis mesék 6. - A fantasztikus négyes
Napközis mesék 6. - 1.a osztály
Sípos (S) Gyula: A fantasztikus négyes
H. Boróka által mondott szereplők: Csanga a lány oroszlán, Bambusz a panda, türkizkék Főnix madár, és a Pink Baziliszkusz kígyó. Videó és szöveges változat:
Ki tud még ennyire szeretni?
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16–21)
Jézus eljött, itt van és nem hagy el soha.
Köszönöm Uram, hogy életedet adtad értünk, hogy nekünk is életünk lehessen, örök életünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Dicsőítő hét, 2. nap - Törd át Uram, most azt a falat...
A Voice of Spirit zenekar "Törd át Uram, most azt a falat..."című száma. Zene és szöveg: Szakály László. Kép: Sípos (S) Gyula (Zsóka kezdeményezéséről lásd a levelét itt: http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/13058-zsoka-testverunk-level-es-egy-jo-kezdemenyezes )
Április 22. Föld Napja: óriási napelemes keresztet emelt egy lengyel pap
Éjszaka a 12 méteres kereszt neonfénye kékben, vörösben vagy lilában játszik a közép-lengyelországi templomon, Pleszewben. Nappal a kereszt biztosítja az elektromosságot a templom világításához, fűtéséhez és a légkondicionálásához.
Május 1-én felajánlják Olaszországot a Szűzanyának
Sok katolikus hívő kérésének eleget téve Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke május 1-jén este 21 órakor a Szűzanyának szentelt hónap kezdetén Olaszországot fölajánlja Isten Anyjának a caravaggiói Santa Maria del Fonte-bazilikában. A helyszín és az időpont is jelképes.
Jézus felmagasztalása a kereszten
"...úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,7b–15)
Jézus Krisztus a megmentőnk és szabadítónk: "Őt hallgassátok!"
Köszönöm Uram, hogy kimentettél minket a bűn uralma alól, és Atyád országává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Érdekességek: magyarországi stigmatizáltak
A Stigmata című, nemrégiben megjelent könyvben a szerző (Michael Hesemann) 328 embert sorol fel (47 férfi, 281 nő), akik az elmúlt 800 évben Krisztus sebhelyeit viselték testükön. Közülük ketten biztosan magyarok: a boldoggá avatott Magyarországi Ilona veszprémi domonkos nővér, és Galgóczy Erzsébet.
Lassul a járvány - röviden
A világban ugyan tovább terjedt az új típusú koronavírus, de Európa egyes részein, valamint az Egyesült Államok fő gócpontjában, New Yorkban is lassult a megbetegedések üteme, derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből.