Címlap
Az Örömhír hirdetése
"Azután így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,9–15)
Ez az Egyház küldetése, ez a mi küldetésünk is.
Kenj fel Uram, Szentlelkeddel, hogy életemmel megdicsőíthesselek Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Katolikus irodalomtankönyv-sorozat indul
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából, a Katolikus Pedagógiai Intézet koordinálásával 2018-ban egy tízfős, a tanárképzésben is szerepet vállaló szakértői közösség tananyag-fejlesztési munkába kezdett. Az új irodalomtankönyv koncepcióját a főszerkesztő, S. Pásztor Judit szakmai irányításával dolgozták ki. A főszerkesztővel beszélgettünk a keresztény szemléletű tankönyvekről.
Az irgalmasság vasárnapján Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli templomban mutat be szentmisét
Április 11-én, húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság ünnepén a Szentatya idén is magánmisét celebrál a Santo Spirito in Sassia-templomban délelőtt fél 11-kor – adta hírül a vatikáni sajtóközpont. A szentmise végén a pápa elimádkozza a Regina Coeli imádságot. Ebben a templomban kapott helyet az irgalmas Jézusnak az a festménye (reprodukció), amely Szent Fausztina nővér leírása alapján készült.
Megtalálták az elveszett aranyvárost Egyiptomban
Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette csütörtökön, hogy megtalálta a 3000 éves „elveszett aranyvárost”, amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben gazdag Luxorban. Sok külföldi expedíció kereste ezt a várost, de mind kudarcot vallottak – idézte fel Záhi Havvász tekintélyes egyiptomi régész, egykori régiségügyi miniszter.
Isteni irgalmasság kilenced - 9. nap
„Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam mélyébe. Ezek a lelkek sebzik meg legfájdalmasabban szívemet. Az Olajfák hegyén az ilyen elhidegült lélektől undorodott leginkább a lelkem. A hideg lelkek miatt mondtam: Atyám, ha lehet, vedd el tőlem a kelyhet, ha ez a te akaratod! - E lelkek utolsó (65) esélye irgalmamhoz való menekülésük lehet.”
A fiatal Bergoglio éjjelente járt szentségimádásra – Személyes visszaemlékezést osztott meg a pápa
Az Alfa y Omega spanyol katolikus hetilap tett közzé egy személyes hangvételű írást Ferenc pápától. Levelében a Szentatya egy fiatalkori emléket idéz fel, amikor az ötvenes években testvérével együtt éjjelenként Buenos Airesben imádkoztak, a Legszentebb Oltáriszentség-bazilikában.
Jézus túláradó kegyelme
"Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló." (Jn 21,1–14)
Isten mérték nélkül adja a jót az Őt szeretőknek...
Segíts Uram, hogy a mi munkánk is százszoros termést hozzon Isten országában! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Férfiként női börtönbe... - röviden
Egy Kaliforniában elfogadott törvény arra kötelezi az amerikai állam büntetés-végrehajtási szolgálatait, hogy a fegyenceket vallott nemi identitásuknak megfelelően helyezzék el. Azóta 255, magát nőként azonosító férfi kérvényezte áthelyezését női börtönökbe. Eddig 21 kérelmet hagytak jóvá, és négy embert már át is helyeztek egy női intézménybe. Ugyanakkor eddig hat transznemű férfi, azaz biológiailag női fegyenc is kérelmezte áthelyezését férfi börtönökbe...
Klímaváltozás: a szegény országok szegényednek, a gazdag országok gazdagodnak...
Egyre többet hallani az országok klímavállalásairól, a különböző szektorok és a pénzügyi rendszer zöldítéséről, a szénalapú energiatermelés felszámolásának átmeneti kockázatairól, a vállalatok környezeti és társadalmi hatását és vállalatirányítását értékelő ESG-besorolásokról, a klímával és kibocsátásokkal kapcsolatos adatok közzétételéről. De joggal merül fel a kérdés, hogy a környezeti hatásokon túl mekkora lehet a klímaváltozás okozta gazdasági kár, amelynek elkerülése érdekében tesszük a felsorolt sürgető lépéseket.
Isteni irgalmasság kilenced - 8. nap
„Ma a tisztítótűz fogságában szenvedő lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmasságom mélyébe. Vérem árja hűsítse izzó tüzüket. Nagyon szeretem ezeket a lelkeket. Igazságomnak nyújtanak elégtételt. Módodban áll segíteni nékik. Használd fel Egyházam kincstárának (64) valamennyi búcsúját, s ajánld fel értük... Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságosságommal szemben.”
Szolidaritási adót javasolnak a leggazdagabbaknak
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegeknek – írta a Financial Times. Az amerikai elnök hasonló törvényre készül...
Keresztény szervezetek is kérik: Ne fúrjanak olajkutat az Őrségben!
109 civil szervezet – köztük a Jézus Szíve Társasága és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület – közös nyilatkozatban szólítja fel a MOL-t, hogy álljon el az Őrségi Nemzeti Park védett természeti területére tervezett beruházásától. Kérik a gazdasági és politikai élet szereplőit, hogy az Alaptörvény értelmében biztosítsák hazánk védett területeinek és megmaradt természeti kincseinek védelmét.