Címlap
Jézus lelki és testi gyógyulást is ad
"Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” (Mk 2,1–12)
Hittel Isten elé kell vinnünk testi lelki bajainkat, betegeinket...
Hiszem Uram, hogy Te meggyógyítasz és megszabadítasz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyarország elfeledett védőszentje – Remete Szent Pál
A 3–4. században élt Remete Szent Pálra, az első keresztény remetére, a szerzetességnek mint a világtól elvonuló életformának első kezdeményezőjére emlékezünk január 15-én. Róla kapta nevét a magyar alapítású pálos rend.
Pio atya tanácsai
A közismert „Imádkozz, remélj és ne aggódj” mellett a szent néhány kevésbé ismert mondása:
Rövid hír az Imanaphoz
Kemenes Gábor atya minden évben Szent Margit ünnep vasárnap délutánján 16 órától a Margit-szigeten Szent Margit sírjánál vezet egy gyönyörű imaórát hazánkért, amire mindenkit szeretettel várnak.
Képek és történetek 5. - Szabad-e?
Szabad-e kétbalkezes angyalt rajzolni, ha már a rajzolója is kétbalkezes? Szabad, bár lesz, aki nem érti az iróniát…
Jézus gyógyít és szabadít
"Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: Akarom! Tisztulj meg!” (Mk 1,40–45)
Jézus látja a mi elesett állapotunkat, testi-lelki lepráinkat és nekünk is segíteni akar.
Tisztíts meg Uram, és tiszta leszek, gyógyíts meg és meggyógyulok! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Imanap hazánkért kilenced - 5. nap
Nemzetünk szétszakított állapotban él területileg, politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is. Morzsolódunk, széthullunk, meghasonlunk és eltávozik tőlünk az Élet. Mindenható Urunk Jézus, aki minket a Te szolgálatodra és törvényeid oltalmába rendeltél, adj nekünk az egész Kárpát-medencében békességet és üdvösséget, egészséget, egyetértést és szeretetet! Irányítsd elöljáróinkat a Te szent akaratod útjain és a mi javunk szerint, hogy Téged szent félelemmel tiszteljenek, a Te szent törvényeidet megtartsák, s minket igaz szívvel szeressenek! Őrizz meg, Uram minket, egyházunkat és hazánkat, népünket és nemzetünket minden bűntől és botránytól, a gonosz lélek minden cselszövésétől, nyugtalanságától! Ámen.
Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Elvették a magyar megyétől a Békás-szorost
Véglegessé vált a Békás-szorost a kárpátokon túli Neamt megyének juttató ítélet. A Ploiesti Táblabíróság elutasította a Hargita megye és Gyergyószentmiklós által benyújtott perújítási kérelmet, és ezzel véglegessé vált a Gyergyószentmiklós és Almásmező (Bicaz Chei) határperében hozott jogerős ítélet, mely a Neamt megyei félnek juttatta Románia (Erdélyhez tartozó) egyik leglátványosabb szurdokvölgyét.
Egyetlen tápláléka az Eucharisztia volt...
...több mint 13 éven keresztül Boldog Alexandrina Maria Da Costának (1904-1955) Portugáliában. Egy baleset következtében, aminek során a lány az ártatlanságát volt kénytelen védeni, Alexandrina 21 éves korában teljesen lebénult. Nem engedte azonban, hogy erőt vegyen rajta a szomorúság és a magány, hanem ehelyett így imádkozott: „Jézus, te a tabernákulum foglya vagy, úgy, mint én az ágyam foglya a te akaratod szerint. Legyünk társak a szenvedésben.”
Élő adás a szobából 40.: Amikor Isten megszólal - két tanúságtétel
A tanúságtételek és rövid tanítás után imádkozunk mindenkiért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Imanap hazánkért kilenced - 4. nap
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya, Szent István király és a magyar szentek közbenjárásával, hogy áldd meg egész hazánkat és nemzetünket! Áldd meg a szegényeket és gazdagokat, egészségeseket és betegeket, öregeket és fiatalokat, magyarokat és nem magyarokat, férfiakat és asszonyokat!
Jézus gyógyít és szabadít
"Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött." (Mk 1,29–39)
Jézus ma is gyógyít, szabadít, kérjünk, keressünk és zörgessünk nála állhatatosan.
Kihez mehetnénk Uram, az örök élet igéi nálad vannak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult